Közzétették a videót a Free SZFE-s maszkot viselő nő elleni késes támadásról
Ó. Bence elismerte, hogy a maszk miatt okozott sérülést egy csepeli busz egyik utasának.
hvg.hu
Nyilvánosságra hozta honlapján a rendőrség a 151-es busz biztonsági kamerájának felvételét, amelyen látszik, ahogy egy férfi – a gyanú szerint a 37 éves Ó. Bence – előbb szóváltásba keveredik egy utastársával, majd elővesz egy kést, amellyel megsebesíti az arcát.
A sértett egy #free SZFE feliratú sárga maszkot viselő nő, akit a mentők a helyszínről kórházba vittek. Nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az eset csütörtök reggel nyolc óra előtt történt a Szent Imre tér közelében. A támadó elmenekült a helyszínről.
A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete és közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, és nyolc órán belül elfogta a gyanúsítottat.
A hatóság – amely korábban nem közölt az indítékra vonatkozó információkat – most bejelentette, hogy
a férfi a kihallgatásán részben beismerő vallomást tett, tettét azzal indokolta, hogy a nő olyan jelképet ábrázoló maszkot viselt, amellyel nem szimpatizál.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.