szerző:
Vándor Éva
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!
könyv

A gasztrobirodalmat felépítő Mimi Thorisson egy olyan életet fedezett fel magának Olaszországban, ahol elvnek számít az, hogy az ételt nemcsak vásárolni, hanem elkészíteni is lehet, ebből pedig egy csodálatos könyvet gyúrt össze, legalább olyan lelkesedéssel és elmélyüléssel, ahogy a tésztát tanulta meg gyúrni. Az Itália ízei kedvcsináló álmodozáshoz, tervezéshez, nyaraláshoz, vagy csak úgy: az édes élethez.

Olaszország vonzereje vitán felül áll. Hogy is lehetne vitatkozni ezzel, amikor azt, amit édes életnek gondolnak az emberek, a világ számos országában csak dolce vitaként emlegetik. Éppen ezért Olaszország nemcsak helyszín, hanem fantázia is, a jól élt élet ideája, álmodozások alapanyaga. Sokakban ez másodkézből, képeken, filmeken, történeteken keresztül, másokban a valóságosabb, átélhetőbb nyaralások, utazások emlékének a formájában tudatosult.

Olaszországot megragadni is sokféleképpen lehet, de azzal mindig biztosra mehetünk, ha az ételek felől közelítünk. Ez a tuti stratégiája Mimi Thorissonnak, az Itália ízei című könyv szerzőjének is, aki mindemellé az egész családját is Olaszországba, egész pontosan Torinóba helyezte át, mégpedig a szintén nem kis vonzerővel bíró Bordeaux-ból. „Olaszország hívott minket, mint szirének a matrózt. Autós kirándulások, romantikus nyaralások, nászút. Egyszerűen lehetetlen volt ellenállni” – tárja szét a karját már a könyv elején.

HVG Könyvek
Mindig is éltük az életünket, nem pedig megrendeztük – mondja Mimi Thorisson, aki ennek az életnek a dokumentálását már-már művészi szinten űzi. Az Instagram-oldalát, ahol csodásan megkomponált fotókon tálalja az ételeket, több mint 400 ezren követik, emellett pedig egy kisebb életmód-birodalmat is felépített, weboldallal, tévéműsorokkal, receptekkel, workshopokkal és könyvekkel. Bár a fotókon a legtöbbször Mimi látható a gyerekeivel különböző ételek és italok társaságában, ez valójában egy családi vállalkozás, a kamera túloldalán ugyanis a férje, Oddur Thorisson áll. Hogy ők ketten mennyire komolyan veszik az élet élvezetetét, azt jól jelzi a sokszor felbukkanó anekdota, miszerint 2007-ben az esküvőjük napja Párizsban indult ugyan, de Rómában ért véget egy éjféli pizzázással, amiből aztán évente ápolt hagyomány lett, igaz, azóta már a gyerekeikkel együtt eszik a pizzát – ők nyolcan vannak.

Mimi Thorisson Hongkongban született és nőtt fel, az apja kínai, az anyja francia, így nemcsak ez a két kultúra, hanem a két gasztronómiai hagyomány is keveredik benne. Ehhez adódnak a férje izlandi gyökerei, ez a sokszínűség pedig eleve nyitottsággal ruházza fel ezt a különleges családot. Otthon voltak Párizsban és Reykjavíkban is, az ételek iránti szenvedélyük pedig a világ számos országába elsodorta őket.

Thorissonék Párizsban kezdték el, majd a francia vidéken, Médocban építették fel az ételek és italok köré szerveződő vállalkozásukat, és 2018-ban innen települtek át Olaszországba, hogy ne csak egy nyaralásnyit kapjanak az olasz életérzésből, hanem a lehető legteljesebben elmerüljenek benne. Ebből az elmerülésből született ez a könyv.

Tudatos döntés volt, hogy mindent hátrahagynak, és gyakorlatilag a nulláról kezdték az olaszországi életüket.

A helyivé válás folyamatát, a rácsodálkozás rutinná alakulását is kalandként dokumentálja az Itália ízei, és az olvasónak nyilván csorogni foga a nyála, amikor Mimi Thorisson azt írja, hogy amikor ismerkedni kezdtek az új torinói életükkel, mindennap átéltek egy új „ez a legjobb fagyi, amit valaha kóstoltam” pillanatot.

Thorisson a pazarul illusztrált könyvben egy álomszerű életet rajzol fel, amikor minden nap nagyjából arról szól, hogy mi az ebéd és mi a vacsora. Egy olyan életet, amely sokunknak elérhetetlennek tűnik, mert sok minden más – munka, gyerek, ingázás, kütyük, beosztások – távol sodor tőle. Egy olyan életet, amely sok helyen már csak valami halvány generációs emlék. Ők bebizonyítják, hogy mindez lehet valóság is.

Ennek a létérzésnek az esszenciája talán a tésztagyúrás – egy művelet, amelynek a lényege, hogy nincs rövidebb út, nem lehet annyival elintézni, hogy beszaladunk a boltba egy csomagért. A kezünkkel nem a pénztárcánkhoz nyúlunk, hanem a liszthez és a tojáshoz. Mimi Thorisson egy olyan életet fedezett fel magának Olaszországban, ahol elvnek számít az, hogy az ételt nemcsak vásárolni, hanem elkészíteni is lehet – ráadásul úgy, hogy az generációkat hozzon össze.

A főzés önmagában varázslat, az olasz ételek készítése pedig egyenesen alkímia, és az sem véletlen, hogy a nemzet története az ételek története – rajzolódik ki a könyvből. Mindegy, hogy azért eszünk, hogy éljünk, vagy azért élünk, hogy együnk – itt nincs lényegi különbség. Az étel valóban az élet, az öröm és a szenvedély szövete. Alázatos szükségszerűség és a legnagyobb megtiszteltetés.

Az olasz ételeknek persze van egyfajta univerzalitása, például azért, mert pizzát kis túlzással minden utcasarkon lehet venni Magyarországon is, vagy ha nem, akkor házhoz lehet rendelni (más kérdés persze, hogy milyet), de a carbonara vagy a tiramisu is része a konyhai szókincsnek a világ sok-sok országában. Ezek, ahogy a szerző nevezi, az olasz ételek best of albumai, hiszen szinte az egész világon készítenek arrabbiatát vagy panna cottát, elvégre az olasz konyha a világ egyik legismertebb és legünnepeltebb főzési stílusa. Csakhogy ott vannak a regionális albumok, nem is beszélve a B oldalakról (már ha ez mond még valamit).

De hogy kikecmeregjünk a képzavarból: Mimi Thorisson lelkiismeretesen és lelkesen bejárja Olaszország régióit és a régiók jellegzetes konyháit, és közben receptekkel megszakított idegenvezetést tart az olvasónak – elismerve, hogy Olaszország mind a húsz régiója megérne egy könyvet, mégis, attól, hogy mindet egybe gyűjtötte össze, cseppet sem érződik gyorstalpalónak. Az egésznek pedig ad egy csavart, hogy a „bevándorló” Thorisson nem olaszként ír és főz, amitől tere lesz az ismerkedésnek, a rácsodálkozásnak, a terepet ugyanis újra meg újra átengedi a helyieknek, és ettől az anyag kap valamiféle bennfentességet és hitelességet.

A viszonyítási alapot pedig, lévén, hogy a szerző francia gyökerű is, a francia konyha adja, a két hozzáállásról pedig érzékletes véleménye van. „Míg a franciák megközelítése az alapanyagokról olyasmi, hogy »vajon mit tehetnénk ezzel az élelmiszerrel, hogy bonyolultabb és emelkedettebb legyen«, addig az olaszok hagyják, hogy az összetevők ragyogjanak.

A szerzőt a konyha- és ebédasztalnál megtapasztalható mélységek is foglalkoztatják, olyan gondolatok, amelyek a 10-15 perc alatt szorongva, sietve letudott étkezések alatt aligha jönnek elő. Pedig az ételek történeteivel a saját történeteinket is elveszítjük. A tortelliniről lefolytatott elmélkedése csodás példája ennek. A tortellini ott van minden bolt polcán, időt és energiát megspóroló mindennapos opció, már-már menekülőútvonal egy gyors vacsorához. Csakhogy a nagyipari élelmiszer-előállításnak köszönhetően lett az. Pedig eredetileg különleges alkalmakra készült ünnepi étel volt, ha történetesen hússal volt töltve, luxusnak számított. Ehhez persze sodrással, nyújtással töltött hosszú órák kellettek, és Mimi Thorisson nem győzi hangsúlyozni, hogy „nemcsak az fontos, hogy mit eszünk, hanem az is, hogyan van elkészítve".

Mimi Thorisson könyvének nem véletlenül az egyik legfontosabb motívuma, hogy az olasz konyha a családi főzésről szól, és azokról az emberekről, akik tisztelték és értékelték az összetevőket, az ételek elkészítésébe fektetett munkát. Hogy ez mennyire megvalósítható egy átlagos család átlagos napján, az már más kérdés. De álmodozni lehet, és Thorissonék ehhez leszállítják az alapanyagokat.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Megnézem az ajánlatokat
dolce vita Mimi Thorisson gasztronómia Olaszország könyv receptek