#könyv








Gárdos Péter író-rendező: „A Kádár-rendszer kedélyes borzadály volt, a mostani pedig hideglelős borzalom”

„Olyannyira rímelnek egymással az ifjúkori élményeim és a mai benyomásaim, hogy azt éreztem, ha 1971–1972-ről írok, akkor az olvasó talán ráismer, hogy ugyanez történik most, csak jóval nagyiparibb módszerekkel vernek át minket” – mondja a 77 éves, tíz éve még sikeres filmrendező, aki azóta pályát módosított. A Hamisítók című hatodik regénye az 1970-es évek kommunikációs trükkjeit és ügynökügyeit eleveníti fel.









Ördögnek kiáltották ki és halálosan megfenyegették a konteóhívők – megtanult együttérezni velük

Az összeesküvés-elméletek egyidősek az emberiséggel, a Covid azonban korábban nem látott szintre emelte a konteókat – ma pedig már az elit tagjai közül kerülnek ki a legbuzgóbb terjesztők. Miért lesz valaki a tévhitek megszállottja, és hogyan ismerhetjük fel magunkban is a megingathatatlan téveszmék jeleit? Hogyan segíthetünk konteóhívő ismerősünkön, valóban az észérvek jelentik itt a leghatékonyabb fegyvert? Dan Ariely izraeli-amerikai kutató kötete és Krekó Péter szociálpszichológus válaszolja meg a kérdéseket.




Magyarország tökéletes hely arra, hogy kínunkban röhögjünk 

Fanyar, sötét felnőttmesék, amelyek a gyarlóságainkról, a megfelelni vágyásról és a hétköznapokban előforduló abszurditásról szólnak. Az Osztálytalálkozó és A bezzeggyerek után tavaly jelent meg Erika néni című rövidpróza-gyűjteménye, Rényi Ádám mégsem tartja írónak magát. Arról kérdeztük, könnyű-e még szórakoztatni a magyar olvasókat, és miért nem engedi meg magának, hogy elszomorítsa a közélet mostani állapota. 

Czeglédi Fanni