szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A bizottság szerint szakmaiatlan döntések születtek a díj odaítélésekor.

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt lemondtak a Munkácsy-díj Bizottság tagjai – írja az Index, amelynek a Kulturális és Innovációs Minisztérium is megerősítette az értesülést.

A hattagú testület tagjai (Aknay János, Elekes Károly, Erős István, Farkas Ádám, Petrányi Zsolt, Verebes György) azért döntöttek a távozás mellett, mert szerintük Vészabó személyében idén egy olyan amatőr, vásári szintű festő is a díjazottak közé került március 15-e alkalmából, aki még az első körös, jóval tágabb, 150 fős jelölti listán sem szerepelt.

A Munkácsy-díj odaítéléséről a végső döntést a kulturális és innovációs miniszter hozza meg, és minden évben heten kapják meg az elismerést.

Verebes György az Index megkeresésére azt mondta, hogy morális okok miatt hozták meg a döntést. „A minisztériumnak és a miniszternek megvan a joga, hogy más jelölteket is támogassanak, mert ez egy miniszteri díj. És soha nem volt olyan, hogy teljes mértékben elfogadta volna a minisztérium a javaslatainkat. Ám a bizottság tagjaiként mi is csak a díjátadó napján értesültünk, hogy milyen mértékben más emberek részesültek az elismerésben. Ma megkerestük Hankó Balázs minisztert, és közöltük vele, hogy Munkácsy-díj Bizottsága szakmailag nem tud egyetérteni ezzel az összetétellel. A nevünket nem akarjuk hozzáadni. Ez a döntés nem politikai, nem személyes, pusztán szakmai döntés volt” – fogalmazott.

Vészabó Noémi kitüntetéseinek kritikusai szerint a Munkácsy-díj odaítélése inkább politikai, mint szakmai okokra vezethető vissza. Díjának visszavonásáért korábban petíciót is indítottak, mondván: eddig a díj egy professzionális szintű szakmai elismerésnek számított, igaz, volt az elmúlt 75 év során 1-2 százalék politikai nyomásra kitüntetett is.

Vészabóról a 444.hu derítette ki, hogy ha művészi körökben nem is, de egyes politikai körökben nagyon is ismert. Tavaly májusban például Schmidt Mária, L. Simon László és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár társaságában pózol egy képen. Korábbi férje pedig az a Dézsy Zoltán, akinek az Elment az őszöd! című Gyurcsány-film köszönhető. Vészabó volt az egyik főszereplője Dézsy Tíz perc múlva három című filmjének is.

(Nyitóképünkön Vészabó Noémi egyik képe látható)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!