Világszerte 700 ezer, Európában 120 ezer, Magyarországon 1600 öngyilkossági cselekmény történik évente, ami óriási szám. Ebből is látszik, közel sem tartunk ott, hogy ez megoldott kérdés legyen
– vezette fel dr. Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke azt a beszélgetést, amelyet az öngyilkosság megelőzésének világnapján, szeptember 10-én tartottak, és amelynek a fő üzenete az volt, hogy nemcsak a gyógyítással foglalkozó szakembereknek van szerepük, felelősségük a prevencióban, hanem össztársadalmi feladat is a megelőzés.
Pozitív tendencia, és ami mögötte van
Magyarországon 1985-ben regisztrálták a legtöbb öngyilkossági esetet, ami 4800 ember halálát jelentette; a befejezett öngyilkosságok számát mutató szuicid ráta százezer lakosra vetítve 46 volt abban az évben, onnantól fokozatos csökkenés mutatkozott. „2007-ben, a Lipótmező bezárásakor és az azzal kapcsolatos, a pszichiátriát ért egyéb csapások miatt stagnálás következett, 2010 után pedig újra csökkenés, ahogy Európában szinte mindenütt. A szuicid ráta most 16, az EU-s átlag 10 körüli”, ismertette Rihmer Zoltán professzor. A globális listavezető most Grönland, Magyarország a huszonharmadik, az EU-ban ötödikek vagyunk.
Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet a legfrissebb magyar adatról beszélve, hogy
egy-egy befejezett öngyilkosságra körülbelül 15-20 kísérlet esik, az öngyilkosságot megkísérlők jelentős része pedig egyáltalán nem kerül be a szakellátásba.
Az 1600 befejezett öngyilkosság mellett van egy másik, szintén beszédes adat: a mentőszolgálatok által észlelt öngyilkos események száma hatezer volt, ami magában foglalja azt is, ha valaki később, a kórházban halt meg, és azt is, ha túlélte. A 4800-as negatív csúcs idején ez 23 ezer volt.
Önsértés jelei egy nő karján
AFP / DPA / Daniel Karmann
A professzor hozzátette, hogy az azóta eltelt időben az antidepresszív kezelésben részesülő betegek száma tizenháromszorosára nőtt – ez azért is fontos, mert aki öngyilkosságot kísérel meg vagy abban hal meg, nagyjából 90 százalékban kezeletlen pszichiátriai betegségben szenved, jellemzően depresszióban, szorongásban, alkoholfüggőségben, amelyek gyakran együtt járnak. Rizikófaktornak számítanak még többek között a pszichoszociális tényezők, így a súlyosan negatív élethelyzetek, akut vagy tartós stresszorok, kulturális és tradicionális meghatározottságok, és az is kimutatható, hogy a férfiak körében jóval nagyobb (európai szinten háromszoros arányban) az előfordulás.
Habár a számok alapján valóban zajlanak pozitív fejlemények az elmúlt években, évtizedekben, a magyar tendenciából két törés is kiolvasható – árnyalta a képet dr. Németh Attila. „Az egyik a Gyurcsány-kormány alatti egészségügyi »reform«, ami nemcsak a Lipótmező bezárását jelentette, hanem az ellátás teljes szétzilálását is. A következő ilyen a Covid volt.
Az öngyilkosságok száma 2019-ben volt a legalacsonyabb, és azóta sem értük el azt a szintet, nem történt szignifikáns előrelépés.
Ennek a többi között az is oka, hogy a pszichiátriai ellátás semmit sem javult, a pszichiáterek száma nem nőtt, a körülmények nem lettek jobbak. A világjárvány idején gyakorlatilag elsőként alakították át ezeket az osztályokat Covid-osztályokká. Sürgősségi ellátás zajlott, és azóta szinte nem is tért magához a pszichiátria” – fogalmazott.
Szerinte az sem volt szükségszerű, hogy a Covid időszakában emelkedjen az öngyilkosságok száma, ahogy azt a globális statisztikák is alátámasztják, ám Magyarországon mégis így történt. A pszichiátriai osztályok ma kénytelenek felvenni a megoldatlan gerontológiai eseteket, a demens betegek ápolását, ami jelentős kapacitást követel a kríziskezelés és az öngyilkos-prevenció kárára, ahogy az ambuláns ellátás fejlesztése is hosszú ideje várat magára a döntéshozók ígéretei ellenére.
https://hvg.hu/360/20250405_Idosek-telefon-lelkisegely-szolgalat-oregedes-betegseg-magany-ongyilkossag-egeszsegugy-szocialis-ellatas-Delutan-Alapitvany
Sem megoldani nem tudja, sem kilépni belőle
Pedig a megelőzésnek elmondhatatlanul nagy szerepe van az öngyilkosságok alakulásában.
Az öngyilkosság egy folyamat: nem egyik pillanatról a másikra következik, és ez azt is jelenti, hogy be lehet avatkozni nemcsak orvosi részről, de a hozzátartozók, barátok, kollégák, tanárok, ismerősök részéről is
– hangsúlyozta Rihmer Zoltán. A prevencióban a gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelés, így a krízisintervenció, a pszichoterápia kulcsfontosságú, társadalmi szinten pedig a szociális támogatások, a munkalehetőségek, az egészségügy és a szociális ellátás minősége, hozzáférhetősége.
A kezeletlen krízisek vezethetnek öngyilkossági krízishez, mondta dr. Szilágyi Simon, aki szerint közkórházi viszonyok között is fontos lenne megvalósítani az egyénre szabott segítséget, ami nyilvánvalóan kihívásokkal jár. „Nemcsak pszichológiai kríziseket kezelünk, hanem olyan eseteket is, amikor valamiféle együttállás jelentkezik: klinikai problémák, depresszió, személyiségzavar, pszichotikus állapot. A lelki tünetek fennállása mellett nagyon gyakori az egzisztenciális krízis, a gyermekkori traumák előfordulása. Vannak akut krízisek, epizódok is, és sok páciensnek a személyiségzavar, bizonyos pszichológiai készségek hiánya miatt a krízis vissza-visszatér az életébe.”
Az ilyen esetekben alkalmazott krízisterápia egyfajta lelki elsősegély, ami gyakran nagyfokú személyes bevonódást igényel – ez a terapeuták fokozott lelki megterhelődését is jelenti –, a barátok, hozzátartozók bevonása pedig kifejezetten szükséges. „Nagyon elfogadó környezetet kell működtetnünk, ahol a beteg érzelmei, indulatai megfelelően levezetődhetnek” – tette hozzá. A krízisterápiához hasonló pszichoterápia szintén hatékony, ám a közfinanszírozott ellátásban alig elérhető, amit csak súlyosbít a képzett szakemberek hiánya és a rendkívüli alulfinanszírozottság.
Önmagában a depressziós állapot mellett a reménytelenség, a negatív világlátás is erős rizikófaktor, és ez a külvilág számára is látható lehet, mutatott rá Perczel-Forintos Dóra professzor. „Ilyenkor az érintett nem tudja, mit tegyen, merre menjen tovább az életében – tehát sem megoldani nem tudja, sem kilépni belőle.
Az öngyilkossági veszélyállapot felismeréséhez fel kell mérnünk a depresszió és a reménytelenség szintjét. Az erre szolgáló skálát a lelkisegély-szolgálatok is alkalmazzák, de háziorvosi rendelőkben, gondozókban is használható.
A megelőzésben meghatározó még, hogy elérhető-e egyáltalán már az alapellátás szintjén a mentális egészségügyi ellátás, és hogy a pszichoterápiás ellátórendszer már gyermekkortól hozzáférhető legyen.” Utóbbi mellett azért sem lehet szó nélkül elmenni, mert világszerte nő a gyerekek, fiatalok körében az öngyilkossági kísérletek száma.
https://hvg.hu/elet/20240914_30-ezerszer-hivtak-tavaly-a-gyerekek-a-lelkisegely-vonalat-ketezren-ongyilkos-gondolatokkal
Dr. Balczár Lajos szintén a korai felismerés fontosságáról beszélt. „Ha tudjuk, hogy a depresszió az egyik legerősebb öngyilkossági rizikófaktor, akkor a kezelésére is nagy figyelmet kell fordítani, hiszen a hatékony terápia lényegesen csökkenti az esélyét. Nem véletlen, hogy antidepresszívum-ráta és a szuicid ráta korrelál egymással. Minél hamarabb történik beavatkozás, annál hatékonyabb. Ez a betegség jellegéből is adódik, hiszen ahogy a depresszió halad előre, egyre inkább elhatalmasodik a reménytelenség, a kilátástalanság és a szenvedés. Ez az, ami a cselekményre ösztönöz. Éppen ezért kell, hogy visszaadjuk a reményt:
ha át tudjuk címkézni a folyamatot, és azt mondjuk, hogy ez egy betegség tünete, és azt a betegséget lehet kezelni, az segít.
Ahogy az is, hogy tudják: nincsenek egyedül a problémájukkal. Az utógondozás is nagyon fontos, ne engedjük el a betegek kezét” – fogalmazott. Óriási szükség lenne az alacsony küszöbű ellátásra, hogy ha bejönnek a segítségre szorulók, legyen meg a rendszer fogadókészsége – ennek a hiánya elemi probléma. A megfelelő orvosi támogatás mellett a védő tényezők közé sorolható a jó családi helyzet és a szociális kapcsolatok is; a szakember ennek kapcsán azt mondta, hogy a leghatékonyabb terápiák mellett is látszik, hogy ha a szociális háttér nincs rendben, akkor nem lesz eredményes.
Még mindig stigma
A hozzáférés lehetőségeinek korlátai valós problémát jelentenek. Oriold Károly, a Lélekben Otthon Alapítvány kuratóriumi tagja a felszólalásában kiemelte, hogy kilenc megyében egyáltalán nincs pszichoterápia, egy magyar pszichiáter naponta negyven beteget lát el, ami nyilvánvalóan képtelenség, az öngyilkosságban érintett családtagok, hozzátartozók pedig nem kapnak professzionális támogatást. A még mindig tapasztalható stigmatizáció is hihetetlenül kártékony, alapjaiban akadályozza meg a segítségkérést. „Ha a háziorvos beutalja őket, gyakran azzal utasítják el, hogy »nem vagyok bolond«, pedig a beavatkozás életmentő lehet”, magyarázta Balczár Lajos, aki a farmakoterápia (vagyis a gyógyszeres kezelés) stigmatizációjával is gyakran találkozik.
https://hvg.hu/elet/20191128_Futunk_a_halal_elol_Megijedunk_ha_halljuk_a_hangjat
Rihmer Zoltán úgy véli, a média nagyon sokat tehet az öngyilkosság megelőzéséért; ezt abban is igazolva látja, hogy a '90-es évektől rengeteg riport, híradás született Magyarországon is a témában, nőtt a lakosság tájékozottsága, és egyre többen jelentkeztek önként az ellátásba, amikor ráismertek a tünetekre. „De az is előfordul, hogy a sajtóban úgy mutatják be az öngyilkosságot, ahogy nem kellene”, jegyezte meg.
„Amikor egy-egy ismert ember tragikus haláláról értesülünk, időnként olyan híradások jelennek meg, amelyek nemhogy segítenének az öngyilkosság megelőzésében, sokkal inkább ártanak”, hangsúlyozta Molnár Károly. Ilyenek voltak nemrég a Koós Boglárka színésznő halálával kapcsolatos, minden forrást nélkülöző, durván személyiségijog-sértő cikkek is, amelyeket laikusként felháborítónak, szakemberként pedig elutasítandónak talált. Erre csatlakozott rá Szilágyi Simon is, aki hozzátette: nem szabad romantizálni ezt a tragikus aktust,
az olyan fordulatokkal, mint hogy »egy földi angyal az égbe kívánkozott«, ölni lehet.
A szuggesztív tényezők erejéről szólva Rihmer Zoltán Diana walesi hercegnét említette példaként, aki ugyan tragikus balesetben hunyt el, akkoriban mégis megnőtt a 18 és 35 közötti nők körében az öngyilkosság. Robert Enke, a német labdarúgó-válogatott kapusának halálakor is hasonló történt: Németországra fokozottan igaz volt, hogy több fiatal férfi ugrott vonat elé, de a hatás még Magyarországon is kimutatható volt a MÁV-tól bekért adatok alapján. A szépségkirálynő Molnár Csilla halálát követő egy évben több mint háromszáz, 25 év alatti magyar nő követett el öngyilkosságot.
„Az öngyilkosságot mindig is övezte egyfajta elutasítás, a középkortól kezdve, a keresztény kultúrkörben bűnnek számított. A hozzátartozók gyászára is kivetül az ezzel kapcsolatos értékkonfliktus, ami azért is nehezítő tényező, mert az öngyilkossággal kapcsolatos álláspontok és vélemények, reakciók miatt a gyászolók támogatása, szükségleteik szerinti vigasztalása nem valósul meg. A szélesebb társadalmi nyilvánosságban is folyamatosan azzal a kérdéssel, illetve tanácstalansággal találkozunk: hogyan lehet kegyeletteliesen, mégis edukatívan beszélni róla?” – ezt már Kánya Kinga szociológus, gyászkísérő, a Napfogyatkozás Egyesület elnöke mondta el a HVG kérdésére.
„A kegyelet a hozzátartozók és az elhunyt méltóságának, biztonságának és magánéletének tiszteletben tartását jelenti. Sokszor az is nagy nehézséget okoz, főleg a közösségi média térnyerése óta, hogy a posztok, nem hivatalos információk éppen ezt a biztonságot nem veszik figyelembe. Pedig
minden hozzátartozónak és barátnak joga van biztonságos, támogatott környezetben tudomást szerezni a halálhírről, illetve megvédeni a magánszféráját.
Az öngyilkosság megrendíti az élet rendjébe vetett hitet, ezért is jellemző, hogy a hozzátartozók sokszor keresik az okokat. Gyakori, hogy önmagukat vagy a körülményeket hibáztatják: mit nem vettek észre, mit tehettek volna? A gyászt ugyanakkor nagyon megnehezíti az önhibáztatás. A szakember szerint a mikrokörnyezetben gyakran nehéz a gyászban kapcsolódni, mert bár mindenki gyászol, mégis nagyon eltérőek lehetnek ennek a módjai. „A bűntudat, okkeresés sokszor egymástól izolál, ezért lassan jönnek létre azok a beszélgetések, amelyekben egymást is fel tudják oldani az érintettek. Ha kiderül az öngyilkosság mint halálok, fokozott érdeklődés és aggodalom tapasztalható a környezet részéről, amit gyakran nem támogatásként élnek meg a gyászolók.”
A gyászt nagyon megnehezíti az önhibáztatás
AFP / DPA / Julian Stratenschulte
Hogy miként jelennek meg a közbeszédben, a médiában ezek az esetek, és milyen hatása van ennek társadalmi szinten és az érintettekre, arról Kánya Kinga azt mondta: „Vannak bevett fordulatok, amelyekről már sejthető, hogy öngyilkosságra utalnak, például, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt. Sokszor a befejezett öngyilkosság jelenik meg, de a kísérletek, ahogy a látenciájuk is magas, a nyilvánosságban nem jelennek meg. Fontos lenne, ha nem lenne árukapcsolás: tapasztalható, hogy aktuális hírek kapcsán valósul meg sokszor az edukációs szándék, például a veszélyeztető faktorokról.
Sajnos még mindig jellemzőek időnként a bűntudatot fokozó tartalmak, amelyek a körülményeket vagy a feltételezett ok-okozati összefüggéseket taglalják.
Az azonban látszik, hogy van tudatosság és olyan belső gyakorlatok, amelyek alapján a kegyeleti szempontokat és a média szemléletformáló hatását is figyelembe véve kommunikálnak az öngyilkosságról.”
Alapvető lenne tehát jól beszélni ezekről az esetekről – ezzel kapcsolatban Kánya Kinga azt javasolja, az embert nézzük, ne az eseményt. „Így lehet mértékkel, a nyilvánosságra tartozó és a magánszférát tiszteletben tartó arányokat tartani. Fontos, hogy tudjuk: van felelőssége a médiának abban is, hogy bontsa a tabukat és csökkentse a stigmatizációt. Ehhez tájékoztató tartalmakra van szükség, és arra, hogy ne csak egy szomorú tragédia kapcsán legyen szó az öngyilkosságról.”
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!
Nyitókép forrása: Unsplash
