Eltöltöttem egy napot 2075-ben, egy olyan világban, ahol kivételesen nem arról volt szó, hogy a globális felmelegedés vagy egyéb természeti katasztrófák, háborúk miatt hogyan pusztul el az emberiség. Itt nem a klímaszorongás dominált, de nem is a toxikus pozitivitás – egy olyan normatív jövőképet próbáltak felvázolni az előadók, amiben emberhez méltó életünk lehetne ötven év múlva is. A Világeleje Ünnepet Takács-Sánta András Világeleje – A jó élet keresése az ökológiai válság korában című, tavaly megjelent könyve inspirálta. Az ELTE humánökológus docense könyvében cselekvésre és a válsághelyzet kezelésére buzdít, és elutasítja az elkerülhetetlen összeomlásról szóló narratívákat.
„Majd mások megoldják. Már úgyis mindegy. Ez két viszonylag könnyű út. Én ajánlok egy harmadikat, egy jóval nehezebbet. Természetesen korántsem egyedül járok rajta – viszont az is igaz, hogy a szükségesnél kevesebben járnak előre. Ami súlyosan aggasztó. Nem titkolom, hogy főként ez az aggodalmam szülte ezt a könyvet. Az ökokatasztrófát megakadályozandó életbevágóan fontos volna, hogy a jelenleginél sokkal többen lépjünk erre az útra. A cselekvő remény útjára” – olvasható a könyv előszavában.
Kiállítók a Világeleje Ünnepen
Nagy Eszter
Tavaly májusban láttam az egyébként hosszú évek óta külföldön élő Schilling Árpád előadását a CEU-n, A béke szigete című darabot a Freeszfe több mint száz civillel, önkéntessel és hallgatóval hozta létre. Egy olyan utópisztikus világot vázoltak fel, amiben Magyarország már nem tagja az Európai Uniónak, mert az állampolgárok így döntöttek. 2034 van, kirekesztés, gyűlölet és erőszak – mindezt finom utalásokból lehetett csak észrevenni, minket, nézőket a CEU épületében berendezett „rehabilitációs központban” vezettek körbe. A koncepciót leginkább az amerikai átnevelő táborokhoz lehet hasonlítani: aki szembemegy a rendszerrel, azt megbüntetik, a lázadásokat leverik, a kritikus hangokat elhallgattatják. Nem kicsit jöttem le az életről a nagyjából másfél órás program alatt, amiben bőven volt utalás a jelenlegi Magyarország helyzetére. A katarzis ugyan megtörtént a végén, de feloldás aligha.
https://hvg.hu/elet/20240510_schilling-arpad-a-beke-szigete-kritika-freeszfe-szinhaz-ceu
Ez volt a legutóbbi élményem az időutazással, szombaton azonban nem egy, hanem öt évtizedet kellett ugranom az időben fejben a Világeleje Ünnepen. Zavarban voltam – mit fogok kezdeni magammal egy olyan programon, ahol az élhető 2075-ről van szó? Hogyan lehet úgy reménykedni a pozitív jövőben, hogy közben bedarálnak a hétköznapok?
„A betonutakat felverték, és a parkoló autók helyére fákat ültettek. Azokon az épületeken, amik magasabbak, mint a fák, lelógó növények vannak” – így kezdi el felvázolni az első időutazó, hogy ő miként képzeli el ötven évvel később budapesti lakóhelyét a Kálvin, a Fővám és a Bakáts tér háromszögben. Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Corvinus Egyetem docense, az Európai Ökológiai Közgazdaságtani Társaság elnöke legfőbb kutatásában ezzel az időszakkal foglalkozik.
Köves Alexandra előadása a Világeleje Ünnepen
Nagy Eszter
A fővárosban 2075-ben rengeteg közösségi tér van, minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelőt. Megszűnt az angol legénybúcsús, iszogatós turizmus, így a szúrós szag is eltűnt a belvárosból Jól komposztálható ökovécék vannak elhelyezve Budapest különböző pontjain, nincsen szaguk, tiszták. Az irodaházakat szociális bérlakásokká alakították, olyan erős lett a szolidaritás az emberekben, hogy megszűntek a lakhatási problémák. A családok már nem csak a gyerekek nevelésében és az idős családtagok gondozásában fognak össze, hanem megosztják egymással a háziállatot is: közösen tartanak kutyát baráti közösségek. Az egyetemeken az idős professzorok kérdéseket tesznek fel a fiataloknak, akik vitakörökben beszélik meg az élet dolgait, a nagy előadótermeket pedig a fontos társadalmi döntések meghozatalához használják, vagy színjátszókört tartanak benne. Vannak úgynevezett „halál-kávézók” is, ahol az emberek azért gyűlnek össze, hogy az elmúlásról, az élet értelméről és a gyászról filozofálgassanak.
„Sajnálom, hogy a klinikákat és a könyvtárat már nem tudom meglátogatni, de azért így is nyugalommal térek vissza 2075-ből, mert azt érzem, hogy ezek csírái már itt vannak velünk a jelenben. Ennek eléréséhez pedig arra lenne szükségünk, hogy felszabadítsuk a gyarmatosított képzeletünket. És hogy elhiggyük: mindezt érdemes megpróbálni” – fejezte be képzeletbeli utazását a jelenben Köves Alexandra.
https://hvg.hu/360/20241208_fenntarthato-fejlodes-koves-alexandra-okologia-novekedes-klimavalsag-okologiai-labonyom-nemnovekedes
Antal Miklós ökológiai közgazdász folytatta a gondolatkísérletet, ő 2075-ben 92 éves lesz. Egyetemi tanárként utazik a jövőbe, ahol egy kurzust tart nekünk, a Világeleje Ünnep résztvevőinek. Arról beszél, hogy a fiatalok ekkor már nem akarnak olimpiai győzelmet, nem a verseny hajtja őket, hanem a sportolás és a mozgás szeretete.
„A 75-ös fiatalok mennek még uszodába, tornaterembe tömegestül, de eredmények sehol. Semmi értelme. Vagy mondom egy srácnak: lehetsz kutató, reggeltől estig tapogathatsz műanyag billentyűket valamilyen egészségtelen kényszerpozícióban. Ha éles az agyad és szerencséd is van, lehet, hogy elnyersz egy nagy európai pályázatot. Aztán akkor még többet kutathatsz. Igazi tortaevő verseny, ahol a nyeremény a torta. De a mostani fiatalok már nem akarják ezt. Tiszta hülyék, nem?” – foglalta össze előadásában a 2020-as évek mindennapjainak kritikáját a szakember.
Antal Miklós előadása a Világeleje Ünnepen
Nagy Eszter
„Nem fogjuk letaposni a többieket és a jobbító szándékú kezdeményezéseiket. Ha kell, meg merünk szólalni, de ha tévedünk, akkor el tudunk hallgatni. Ha nem csak a győztes éli meg a holnapot, akkor nem kell folyton versenyezni. Van kijutás mókuskerékből, amibe azért hajszoltuk bele egymást, mert sokáig úgy tűnt, hogy az alacsony hatékonyság a legnagyobb veszély” – tette hozzá Antal Miklós.
Előadást tartott Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, habilitált egyetemi docens – és mint a rendezvényen kiderült, rockzenész is –, aki többek között arról beszélt, hogy a természettől való elszakadásunk mekkora traumát jelent. A szakember úgy látja, hogy az elszakadásra adott reakciókból alakulnak ki a techno-addikciók – a függőségek gyakran egy trauma tudattalan megoldására születnek. Kőváry felidézte: jelenleg az antropocén korszakban élünk, aminek jellemzője, hogy minden az emberről szól; az ember folyamatosan kizsákmányolhatónak látja a természetet, a szükségletek kielégítésére használja az erőforrásait, de cserébe nem tesz semmit. Így jutottunk el a polikrízishez, amiben a környezeti ökológiai válságnak nagy szerepe van.
https://hvg.hu/zhvg/20250903_klimaszorongas-polikrizis-zcast-mezo-janos-greenpeace-kovari-zoltan-pszichologus-klimavaltozas
A szakember szerint viszont elképzelhető és megvalósítható, hogy egy sokkal természetesebb, organikusabb léttapasztalathoz találjunk vissza: ez az úgynevezett szimbiocén élet, aminek legfontosabb eleme az újrakapcsolódás a természettel. Az elképzelés alapján a természetet az ember nem éléskamrának látja, hanem partnerként viszonyul hozzá.
Az előadások között egy rövid, rögtönzött „jövőinfót” tartott Litkai Gergely humorista, fenntarthatósági menedzser, aki az esemény egyik házigazdája volt Fait Federika fenntarthatósági szakértő, a HVG zCast podcastjának műsorvezetője mellett. Litkai Gergely a kormányinfókra hajazó stílusban próbált meg többek között olyan nézői kérdésekre válaszolni a jövőből, mint hogy milyen 2075-ben iskolába járni.
Litkai Gergely és Fait Federika, a Világeleje Ünnep házigazdái
Nagy Eszter
Michaletzky Luca ökológiai szemléletű pszichológus, a Világeleje Ünnep egyik megálmodója előadásában szintén a természethez való kapcsolódás fontosságáról beszélt, de kiemelte: fontos az is, hogy a többi emberhez és saját magunkhoz is újra meg kell találni az irányt. A szakember három olyan szokást gyűjtött össze 2075-ben tett képzeletbeli időutazása során, ami a jelenben is hasznos lehet. Az első, hogy élesítsük ki érzékszerveinket: a természet mindenhol ott van, nemcsak a saját kertjeinkben és a városok utcáin, hanem az otthonunkban és saját magunkban is. Töltsünk minden nap 10-20 percet azzal, hogy észleljük a világot, aminek részesei vagyunk – javasolja Michaletzky Luca.
Michaletzky Luca előadása a Világeleje Ünnepen
Nagy Eszter
A második, hogy tanuljunk meg bízni. „Ha megértjük azt, hogy nem mi szövögetjük az életünket, és nem is vagyunk urai, akkor azt is hamar beláthatjuk, hogy a természetes folyamatok gyakran nemcsak összetettebbek, mint gondolnánk, hanem összetettebbek, mint ahogy gondolkodni tudunk. Ez egyben felszabadító is, hiszen nem kell mindent nekünk helyrekalapálnunk, hanem gyakran elég teret adnunk azoknak a természetes helyreállítódási folyamatoknak, amik maguktól lejátszódnak azért, mert az ökoszisztémák veleszületett sajátosságai” – mondta a pszichológus, akinek a harmadik javaslata az volt, hogy higgyünk a szóbeli kapcsolódás erejében. „2075-ben gyakran gyűlnek össze az emberek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, mesélnek egymásnak a saját természetkapcsolatukról. Gyakran konkrét cselekvések is szárba szökkennek, de ebben az egészben a közösségi lét az, ami igazán fontos. Vannak konfliktusok és viták is, de tudják, hogy a kapcsolat helyreállítása végső soron fontosabb, mint a saját akaratuk érvényesítése” – ezzel zárta a képzeletbeli utazást Michaletzky Luca.
https://hvg.hu/zhvg/20251015_munka-es-termeszet-mokuskerek-zcast-podcast-Michaletzky-Luca-Rimoczi-Oszkar
Nyitókép: Nagy Eszter
