Mesébe illő hollószerelem van kibontakozóban a Hortobágyon
Ajándékokkal halmozza el kedvesét egy holló a Hortobágyi Madárparkban. A szerelmesek egyelőre nem lehetnek egymáséi, hiszen egyikük emberek által nevelt, a másik pedig vad példány.
Ajándékokkal halmozza el kedvesét egy holló a Hortobágyi Madárparkban. A szerelmesek egyelőre nem lehetnek egymáséi, hiszen egyikük emberek által nevelt, a másik pedig vad példány.
hvg.hu
Hangulatos filmben mutatkozik be a Bocuse d’Or szakácsverseny magyar indulója.
hvg.hu
Lefson számos dolgot kipróbált, hogy szórakoztassa a kismalacot. Egyszer egy ecsetet adott a szájába, a többi már történelem.
hvg.hu
A tigriskígyó ugyan csak egy méter hosszúra nő, a marása azonban halálos. Most a karácsonyfadíszek között rejtőzött el egy példány, de a kígyóbefogók megoldották a helyzetet.
MTI
Hajlunk arra, hogy lebecsüljük a körülöttünk lévő veszélyeket és arra is, hogy túlbecsüljük a tapasztalataink jelentőségét. De jól megválasztott életstratégiákkal számtalan bajt megelőzhetünk, és tudatosabb, félelemmentesebb életet élhetünk.
Generali
Magyarországon egyre több egygyermekes család él. A trend fonákja, hogy a szülők a társadalom által leginkább elfogadott többgyerekes családmodell szerint nőttek fel. Ezért több nehézséggel is meg kell küzdeniük azoknak a szülőknek, akik egy gyermeket nevelnek. Héjja Edit pszichopedagógus írása.
Pulzus
Nem nagyon kell törni a fejünket, mit tegyünk a fa alá gasztronauta rokonainknak, barátainknak, de még szégyellnünk sem kell, hogy már megint egy könyv jut eszünkbe frappáns megoldásként. Amióta a gasztroforradalom a kiadóknál is kirobbant, ilyen tájt szinte felrobban a könyvpiac. Karácsony előtt egész konyhát tölthetünk meg a különböző kiadványokkal.
Gy.Zs.
Emlékszilánkok címmel nyílt kiállítás Pina Bausch legendás társulatának történetéről az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben.
hvg.hu
Egy drónnal sikerült felvenni, ahogy a nyíltvízi gyilkos bálnák csoportja elfogyaszt egy cápát.
hvg.hu
Ausztrál kutatók szerint a terhesség alatti vitaminhiány is szerepet játszhat az autizmus kialakulásában. A kutatáshoz 4200 vérmintát vizsgáltak meg, amelyeket várandós nőktől és gyermekeiktől vettek.
MTI
A Magyar Sommelier Szövetség harmadik alkalommal hirdette ki Par Excellence díjasainak névsorát. A 2014-ben alapított elismerést olyan szakembereknek ítélik oda, akik termelőként, kereskedőként, vendéglátóként, oktatóként vagy szakíróként eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra, különösen a bor- és italfogyasztás színvonalának emeléséhez, a sommelier szakma elismertetéséhez és népszerűsítéséhez.
hvg.hu
A spanyolországi gasztrofellegvárban, San Sebastianban rendezett 29. Sajt-világversenyen 31 ország 3021 sajtja vizsgázott egy 266 fős nemzetközi szakzsűri előtt. Végül 16 került a világranglistára, a legek legje nagy meglepetésre egy norvég kézműves manufaktúra terméke lett.
T.S.
Nem mindegy, hogy mit írnak rá a termékekre: nem ugyanazt jelenti, ha egy termék csökkentett vagy alacsony kalóriatartalmú, vagy esetleg kalóriamentes.
hvg.hu
Zsidók, afrikaiak, arabok, migránsok nélkül így nézne ki a karácsony jellegzetes betlehemi képe:
hvg.hu
36 éves és 500 kiló, de nem sokára megműthetik.
MTI
A Swarovskinak sikerült megajándékoznia a világot ezzel a remekbe szabott darabbal, ami azért kerül 30.000 dollárba, mert közel 25 ezer darab kristály díszíti.
hvg.hu
Évről évre egyre több a pszichológiával foglalkozó ismeretterjesztő kiadvány, akad közöttük igényes és kevésbé igényesebb. Mi most néhány olyan újdonságot ajánlunk, amelyben garantáltan nem csalódik senki, amikor a karácsonyi csomagolópapírt lehámozza róla.
Pulzus
Több mint hetven százalékkal nőtt a cukorbetegek száma Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben, jelenleg hozzávetőleg 772 ezren szenvednek diabéteszben, túlnyomó többségük esetében a túlsúllyal összefüggésbe hozott 2-es típust diagnosztizálják.
hvg.hu
Egy brit rádióműsor azt a hét nőt listázta, aki szerintük a legnagyobb hatással volt a nők életére az elmúlt 70 évben.
MTI
Hatalmas napja volt kedden Murtaza Ahmadinak: előbb találkozhatott kedvencével, Lionel Messivel, az esti meccsen pedig ő kísérhette a pályára a Barcelona sztárját.
hvg.hu