Ezt biztosan nem tudta a tojásról

Napi egy tojás elfogyasztása 12 százalékkal csökkentheti az agyi-érkatasztrófa kialakulásának a kockázatát - derült ki egy új tanulmányból.




Egyszerre kellett megküzdenem gyermekem és házasságom elvesztésével

Csaknem 30 anya és apa mesélte el Singer Magdolna gyászterapeutának gyászát és az újrakezdést: vetélés, abortusz vagy szülés közbeni halál miatt veszítették el gyermeküket. Az Asszonyok álmában síró babák című könyv a napokban jelent meg, ebből választottunk egy történetet.


„Hallottam a légzését” – Amit a gyász fázisairól tudni kell

Szerettünket elveszíteni az emberi élet talán legnehezebb tapasztalata – idézzük fel minden évben a halottak napja felé közeledve. Kevés élmény van, amely az ember lélektani működésében ennyiféle szinten okoz változásokat. A gyász szakaszain végigjutva viszont meglepődve megállapíthatjuk, hogy a számunkra kedves személy halálából sok mindent megtanultunk.





Ne tépd a hajam!

Kezdődik az ősz, hullnak a falevelek, a füge túlérett, ilyenkor elmúlnak az esküvők. Aki nem ment férjhez, szomorkodhat, aki meg férjhez ment, az vagy szomorkodik, vagy boldog, a többség inkább csak tűr. Mert Taskentben kacifántos az élet.


Tom Hanks egy Polski Fiattal fotózkodott

Valamiért egy Polski Fiat tetszett meg a legjobban Tom Hanks-nek a hazai autóparkból. Érdekes meglátás a szállodától egy saroknyira, ahol szinte állandó szereplők a Porschék, Lamborghinik és egyéb autókülönlegességek, de ezekből biztos úgy is lát eleget otthon.


A túltakarított világ is okozhat csúnya betegséget

Édesanyja Crohn-betegsége nyomán határozta el, hogy orvos lesz, és megpróbálja ennek a gyógymódját megtalálni. A napokban Nőkért és Tudományért díjat kapott Farkas Klaudiát kérdeztük a súlyos és elég gyakori betegségről, valamint arról, hogy fiatal nőként hogyan tud érvényesülni a kutatói pályán.




Hajléktalan lett a színésznő

Szalay Kriszta épp a hosszú évek óta hajléktalan Jutkáról készült riportot nézte, amikor elhatározta, hogy monodrámát készít az életéből. Hogy a színész teljesebb képet kaphasson az utcai életről, október 24-én pénz és telefon nélkül indult útnak, és hajléktalannak öltözve rótta az utcákat.