Színarany Zsigulival száguldoztak a hallgatók a Műegyetemen

Cápaautó, Holdjáró, a Star Warsból ismerős BB-8, füstölgő Lada – néhány konstrukció, ami a hétvégén a Műegyetemen hetedik alkalommal megrendezett RobonAUT versenyen mérkőzött meg egymással. Az ifjú mérnökök önjáró robotautóinak felvonulása a fővédnök szerint a mérnöki pályát is népszerűsítette.


Hihetetlen, de igaz: újból divatba jön a monokli

Talán mert direkt úgy is csomagolják, elsőre óvszeres zacskónak tűnik a kis műanyag tasak, ami minden megtévesztés ellenére egy rég elfeledett kiegészítőt, a monoklit rejti magába. Egy vicces kedvű dizájner alkotását már bárki megrendelheti a neten.





Váratlanul lemondott az Opera fő-zeneigazgatója

Halász Péter 2013 augusztusa óta töltötte be a posztot, amelyet korábban Héja Domokos és Fischer Ádám is vitt. A Nol úgy tudja, a karmester szakmai okokból távozik, Ókovács Szilveszter szerint viszont személyes okok vezettek a fő-zeneigazgató távozásához.



Élet a Kiscsillag után - interjú Mihalik Ábellel

A Kiscsillag szombat este posztolta a hírt: Mihalik Ábel dobos kiszáll a zenekarból. 2008-ban, 20 évesen ült be, miután előtte egy évvel csatlakozott a Kispál és a Borzhoz. Mi volt a szakítás oka? Miért jó, ha egyre mélyebb a sz*r? Hogy tekint előre a szakállas jövőbe saját zenekara, a Drastik Putto frontembereként?


Háromszoros sommelier bajnok

Szik Mátyás sorozatban harmadszor nyerte el a bajnoki címet a vasárnap Budapesten megtartott Magyar Sommelier Bajnokságon.


Megtoldotta a Rushdie fejére kitűzött vérdíjat az iráni közmédia

Az iráni állami médiumok 600 ezer dollárt adtak hozzá a Salman Rushdie brit író fejére kitűzött vérdíjhoz, így már 3,9 millió dollár, vagyis több mint 1 milliárd forint jár annak, aki megöli a Sátáni versek című könyv szerzőjét - közölte a Reuters hírügynökséggel egy iráni tisztségviselő.


Kicsik és nagyok a sörpiacon

Ha Csehországot és Magyarországot összehasonlítjuk, látjuk, hogy előbbi ugyan kisebb hazánknál 15 ezer négyzetkilométerrel, viszont közel 1 millióval több lakosa van. Nem is olyan számottevő különbség. Viszont ha a két ország sörpiacát vetjük össze, ahogy mondani szokás: ég és föld a különbség. A "királyi sör" viszont most a mi paklinkba került.


Jó hír érkezett az elhízottaknak

Egy amerikai kutatásból kiderült: már azzal is rengeteget tesznek az egészségükért a túlsúlyosak, ha testsúlyuknak csupán 5 százalékát leadják. Már ekkora fogyás is jelentősen visszaveti a kövérséggel összefüggő betegségek kockázatát.


Külön, és mégis együtt – Bikavér párbaj

„Nem Szekszárddal, hanem a régi típusú bikavérekkel hadakozunk” – állítja ifjabb Lőrincz György, az egri St Andrea Szőlőbirtok borásza, a budapesti Corinthia Hotelben február 26-án megrendezendő Eger – Szekszárd Bikavér Párbaj egyik szervezője.





Budapesten ad koncertet Anastacia

Hét év után, június 22-én újra Magyarországra jön Anastacia: a Budapest Sportarénában a tavaly megjelent, eddigi nagylemezeinek legnagyobb sikereit válogató Ultimate Collection dalait adja elő a Magyar Virtuózok közreműködésével.