hvg.hu: Hogy állsz azzal, hogy most egy darabig te leszel „Mihalik Ábel, ex-Kispál – ex-Kiscsillag?

Mihalik Ábel: Ezek a jelzők ajtókat nyitni és zárni is tudnak. A Kispál miatt például korábban már gondolták rólam, hogy nem tudok jazzt dobolni. Prekoncepciók az intelligens szakmákban is vannak. Lovasiéknak amúgy mondtam, hogy mentsenek el nekem néhány jegyet a Kiscsillagokra, úgyis elmegyek megnézni őket. Tök kíváncsi vagyok.

Stiller Ákos

hvg.hu: Nagyon fiatalon kerültél be az ország legsikeresebb projektjeibe, most lépsz először a bizonytalan felé. Miért?

M. Á.: Egy ideje érzem már, hogy mást csinálnék. Ki kellene találnom, mi a francot szeretnék én. Van csomó saját gondolatom, aminek eddig csak a töredékét tudtam kiélni. A Putto ezért is létezik már 2012 óta. Ha leülök egy gitárhoz, nem skálát gyakorlok. Jönnek a riffek, az ötletek. Valószínűleg ezért sem gitározom úgy, ahogyan szeretnék (nevet). Azt éreztem, ennek a váltásnak most van itt az ideje. Ebben benne van Orsi is (Facsády Orsolya, a Drastik Putto menedzsere – a szerk.), ő hatalmas lelkesedésfröccsöt hozott a Puttóba.

hvg.hu: Négy doboscsere után ültél be anno a Kispálba. Zavart a helyzet?

M. Á.: Nem egy nyugdíjas állás, ezt szokták mondani. Ment a poénkodás a külsősöktől is, hogy na, Ábel, és te meddig maradsz? A Lovi nem volt elégedett a korábbi dobosaival. Valakivel emberileg, valakivel szakmailag… ebbe nem szeretnék belemenni. Velem úgy néz ki, elégedett volt. Valahol szeret engem (mosolyog). Szóval nem zavart, nem foglalkoztam ezzel a depresszív részével a dolgoknak, de mondhatod nyugodtan, hogy nagyképű vagyok. Meghallgatásról kerültem be, azt hiszem 13 dobos közül, és ennek a mai napig nagyon örülök. Azért szép évek voltak ezek.

hvg.hu: Mondtad, hogy mondjam nyugodtan, nagyképű vagy. Szokták?

M. Á.: Sokszor találkozom ezzel, igen, de nem feltétlenül azért, mert az lennék. Az öcsémmel – főleg akkoriban, a húszas éveink elején – eléggé egymásba rúgva tudtunk beszélni. Ő mondta, hogy mióta a Kispálban dobolok, eléggé elszálltam. Én meg azt mondtam neki, hogy pár éve pont ugyanígy vitatkoztunk. Sokaknak magától értetődő, hogy ha valaki ennyire sikeres projektben játszik ilyen fiatalon, akkor biztosan nagyképű. Meg se várják, hogy az legyek. Előre eldöntik.

hvg.hu: Nem kaptál frászt rögtön a nagyszínpadokon?

M. Á.: Kiskoromtól játszom rockzenét színpadon. Hatévesen az ember elkezd kamarazenélgetni, pergő darabokat játszani, de a kocsmák, a késdobálók rockzenéje más megmérettetés. Nekem ez 11 éves koromtól adódott. Szóval volt gyakorlatom, mire idekerültem. Igaz, az első szigetes koncerten majdnem magam alá csináltam, pedig akkor pár tízezren voltak, nem negyvenezren, mint a búcsúkoncerten. Körbenéztem és arra gondoltam, most ők mind azt fogják hallgatni, amit én dobolok? És az a durva, hogy tényleg azt hallgatták. Rohadt izgalmas volt az első négy-öt év.

hvg.hu: Nálad húsz évvel idősebbek közé is kerültél. Hiányzott, hogy kimaradtál a közös felnövésből?

M. Á.: Volt hierarchia a Lovival, amit át is hidaltunk, meg nem is. Néha azt éreztem, egyenrangúként bánnak velem, máskor gyerekként. Ezt nem tudtam hova tenni. De nekem ki is maradt a rendes gyerekkor. Persze fociztam a többiekkel, nem a szobámban ültem egyedül Kispál-számokat gyakorolgatva. Bizonyos szempontból a zenélés miatt kiskoromtól felnőttként kezeltek. Egyszer egy hatvanéves tangóharmonikás egy zebegényi kocsmában odament a 11 éves Ábelkéhez, hogy „na, mi a helyzet, tök jól dobolsz”, én meg „köszönöm, csókolom”. Azt mondta, „csókolom, de a zenészek azok tegeződnek!”. Akkor találkoztam először ezzel a hozzáállással, és nagyon szimpatikus volt.

hvg.hu: Lovasi tavaly nyári, mandineres interjúja elég megosztó lett. Azt is mondta, most nincs elég dög, elég rock and roll. Szerinted?

M. Á.: Én inkább azt látom, hogy régen a szerhasználat is része volt a dolgoknak, és annyira már nem jellemző. Sok pletyka szerint John Coltrane-ék nem tudták, hogy a heroin káros. Gondolták, tök jó, belövöm magam, jobban játszom. Aztán jól bele is haltak és rájöttek, hogy ez mégsem olyan szuper. Persze megy ez most is, de én sosem voltam nagy drogbáró. A korábbi vadsághoz szerintem ez is hozzátehetett.

Stiller Ákos

hvg.hu: Tudatosabban építkeznek a fiatalok?

M. Á.: Talán. Nem érzem magam akkora megmondóembernek, hogy erre válaszolni tudjak. Az biztos, hogy nagyon PC (politikailag korrekt) időket élünk. Én nem feltétlenül szeretném befogni a számat.

hvg.hu: „Hétköznapi szituációkról szóló szövegek és társadalomkritikus szemlélet – ez a Drastik Putto, pont.” Ezt írjátok magatokról. Erről a társadalomkritikus szemléletről van szó? Vagy ez mást jelent?

M. Á.: Attól függ, mindenkit én sem szeretnék elküldeni az anyjába. Ha van ihlet, leírom. Amin parázom, az az, hogy hiteles lesz-e. Válogatni kell, mi áll jól. De mondj konkrét szöveget.

hvg.hu: A Képviselő bácsikhoz majdnem végig?

M. Á.: Hát igen. Ebben benne van a gyerekesség, ahogyan beszólnak egymásnak a politikusok, hogy „szemét vagy – te vagy a szemét”. Mégiscsak arról van szó, hogy ezek az emberek leszarnak minket.

hvg.hu: Az államilag támogatott Cseh Tamás Programba beszállnál a Puttóval?

M. Á.: Simán. Tényleg nem tudom komolyan venni, ami a politika területén zajlik.

hvg.hu: A Nagyszínpad eredetileg haladó zenekarokat segítő program, szakma válogat, közönség szavaz, nagyobb láthatóság, út a mainstream felé. Koncertek, rádiós megjelenés. Mi a véleményed róla?

M. Á.: Rossz embert kérdezel, nem vagyok híres a zenekarommal, mi alapján ítélném meg a többieket? Tök jó, ha támogatnak zenekarokat, pró és kontra érvek pedig mindig lesznek. Volt szó arról is, hogy a Cseh Tamás-osok kedvezményezettjeit is ismeretségi alapon osztották. Ez az ország mindig erről szólt. Kikerülhetetlen, hogy ha haver vagy, nyerni fogsz.

hvg.hu: Nemrég ironizáltál azzal, hogy négyéves a Drastik Putto, és azóta is minden hétvégén telt ház előtt játszotok a Wembley-ben. Hogyan tervezel?

M. Á.: Ja, Wembley van, meg Hide Park (nevet). Amíg anyagi és mentális forrásaim engedik, addig a Putto lesz fókuszban. Lesz klip, lemez, fesztiválok. Közben még izgulok a koncertek előtt, frontemberként nincs olyan gyakorlatom, mint dobosként. Bennem van a drukk. És nem is énekelek úgy, ahogyan dobolok. De minden tőlem telhetőt megteszek.

hvg.hu: A 70% Water Projekteddel felraktál nemrég egy videót, amiben minden te vagy – dob, gitár, ének, író. Lehet egyszerre mindent?

M. Á.: Mivel baromi lusta vagyok, és nem gyakorolok annyit, tudok egyszerre sok mindennel foglalkozni. A dalírás nem stresszel, de mindig benne van az emberben, hogy jó-e, amit épp csinál. Régebben mindent leírtam, ami kijött. Most inkább szűröm az ötleteket. Így is viszonylag gyorsan készülnek a dalok. A többiek a Puttóban (Bubenyák Zoltán – billentyű, Borbély Mátyás – basszusgitár, Csókás Zsolt – gitár, Nagy Zsolt – dobok) bele is szólnak, múltkor például teljesen átírtam az egyik dalt. Az első verzió a Tinderről szólt, az új a saját neurózisaimról.

Stiller Ákos

hvg.hu: Érintett valahogy Lemmy, aztán Bowie halála?

M. Á.: Lehet, hogy baromi naivnak tűnök, de úgy látom, mostanában minden szétválik, összeomlik.

hvg.hu: Régen minden jobb volt?

M. Á.: Nem, kifejezetten az elmúlt pár évről beszélek. Aki most nem működik együtt a rezgésekkel, elmegy. Zajlik Síva (hinduizmusban a pusztítás istene – a szerk.) munkája. Minél mélyebb a szar, annál nagyobb a lehetőség a kiugrásra. Nem apokalipszis jön, hanem éppen a jó dolgok.