Az óceán másik partján találták meg a palackba zárt üzenetet
Egy amerikai művész New York mellett dobta a palackot a tengerbe, két és fél év múlva egy francia művész találta meg. Ma már ennél korszerűbb módon, emailen tartják inkább a kapcsolatot.
Egy amerikai művész New York mellett dobta a palackot a tengerbe, két és fél év múlva egy francia művész találta meg. Ma már ennél korszerűbb módon, emailen tartják inkább a kapcsolatot.
hvg.hu
Eljött a pillanat: a miniszterelnök cuki állattal pózol a Facebookon. Hogy miért teszi ezt ilyen sok idővel az állatvédők tüntetése után, a Blikk írta meg: a hatéves kuvaszt félholtra verték, félig meg is vakították ismeretlen támadók.
hvg.hu
A pszichés betegségek jelentős része ma világviszonylatban is nagy arányban rejtve marad. Míg a 2011-es magyar népszámlálási adatok szerint a mentálisan sérült személyek száma 46 265 volt, addig a KSH szerint a gondozókban öt évvel korábban, 2006-ban 149 777 főt tartottak nyilván betegként. A magyar ellátórendszer működése pedig alapvetően elhibázott, mert zárt, a betegek elzárására és rendszerben tartására irányul, nem pedig a társadalomba való integrációjukra – derül ki egy friss MTA-s kutatás eredményeiből.
hvg.hu
A Nagy Duett új évadához, Balázs Klári helyére szeretne új zsűritagot szerződtetni a TV2, a Bors szerint egy volt Heti hetes-sztárt csábítanak.
hvg.hu
A Boston Dynamics nevű cég kedden mutatta be Atlast, az emberi kinézetű robotot, amely nemcsak jár, pakol, de még akár játszik is az emberekkel.
hvg.hu
Rosszul lett és kórházba került Psota Irén, akit most a belgyógyászaton ápolnak – írja a Blikk.
hvg.hu
Az egykori fővárosi Vidámpark bizonyára azokban is kellemes emlékeket ébreszt, akik vidéken nőttek fel, és legfeljebb csak egy-egy kirándulás alkalmával jutottak el oda. A forgó óriáshordó és az elvarázsolt kastély pedig azért lehet tömegeknek emlékezetes, mert ezeket olyanok is ki merték próbálni, akiknek például a Ciklontól vagy a Centrifugától égnek állt a hajuk. Itt vannak az utolsó fotók a két népszerű játék maradványairól.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Míg nemrég egy egész ország értesült a bejelentéssel egy időben a Saul fia Oscar-jelöléséről, korábban még maga az alkotó sem biztos, hogy tudott az elismerésről. A magyarok Oscar-történelme egyszerre vicces és szomorú: volt, aki a színpadon táncolva örülhetett, de volt olyan is, aki helyett más vette át a díjat. Szabó István vagy Zsigmond Vilmos sikerére a többség emlékszik, de azért akad még bőven sztori a magyarok Oscar-szerepléseiben. Cikkünkben nem a teljes felsorolásra, hanem ezekre a sztorikra koncentráltunk.
Bicsérdi Ádám
Az olasz és a francia gasztro nagyhatalmak cukrászati vetélkedéséből egyértelműen a franciák kerültek ki győztesen, a viszonylag kevés számú talján édesség azonban csaknem annyira híres, mint az összes francia sütemény együttvéve. Ráadásul könnyen, gyorsan összeállíthatók, és máris dolce vita.
Marton Levente
Christiano Ronaldo bevallotta, futballkarrierje végeztével pályafutását színészként folytatná, mert elvarázsolták Hollywood fényei.
hvg.hu
Egy taipeji kiállításon mutatták be a kívül és belül is megfordított építményt.
A Magic Shop március 16-án zár be. A The New York Times szerint az ingatlan tulajdonosa és a cég közötti vita áll a háttérben.
MTI
A milánói Sforza-kastély udvarán tartott, nem egyházi temetési szertartáson búcsúztatták el a 84 évesen elhunyt Umberto Ecót. A gyászolók, tisztelők hosszú, tömött sorban vártak arra, hogy bejuthassanak a szertartásra – derül ki a helyszínen készített fotókról.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Éppen húsz évvel ezelőtt kezdték el játszani a brit mozik a hamar kultikussá váló Trainspottingot. A kerek évforduló alkalmából most letesztelheti, hogy emlékszik-e a filmre, vagy eljött az idő az ismétlésre.
hvg.hu
Akár milliós tétel is lehet a pároknak, ha nem jön „magától” a vágyott gyerek. Egyedülálló nőként pedig különösen nehéz belevágni a gyermekvállalásba mesterséges megtermékenyítéssel, sőt, mint korábbi cikkünkben bemutattuk, már nem is lehet. Évának még szerencséje volt, az ellehetetlenítés előtt sikerült teherbe esnie egy ismeretlen skandináv informatikus spermájától. A történet boldog véget ért, de sokszor megalázó, drága procedúráról mesélt lapunknak.
Hercsel Adél
A friss kutatás eredménye megmutatta, hogy a színek milyen hatással vannak a hangulatunkra és a viselkedésünkre. A felmérés ezen túl arra is rávilágított, hogy üzleti ebédhez fehér, családi, baráti étkezéshez kék, romantikus vacsorához vörös színek illenek, gyerekekkel pedig izgalmas, sárgás helyet válasszunk.
hvg.hu
Trióban az Egyenlőségért címmel kerül megrendezésre március 14-én, a Zeneakadémián az a koncert, amelyen Balázs János, Kállai Ernő és Lakatos György, valamint tanítványaik lépnek fel közösen – a jegybevételből származó összeget a szendrői Biztos Kezdet Gyerekháznak ajánlják fel.
hvg.hu
Fáradtság, nyugtalanság, aluszékonyság, fokozott étvágy és az ezzel együtt járó hízás, társaságkerülés, dekoncentráció, libidó csökkenése, általános rossz közérzet - mind a tél végi időszak jellemző panaszai, amelyeket tényleg érdemes komolyan venni. – Most adunk néhány hasznos tanácsot, amelyeket betartva a kellemetlen tüneteket elkerülheti.
hvg.hu
Keönch Boldizsár nem sokkal 78. születésnapja előtt, vasárnap hunyt el. Az énekművész tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Zeneakadémián és a Kecskeméti Kodály Intézetben is.
MTI
A Hurok lesz a feltörekvő rendező, Madarász Isti első filmje, olyan színészekkel, mint Martinovics Dorina, Anger Zsolt vagy a Jóban rosszban-ból ismert Száraz Dénes. Az előzetes csavaros történetet és izgalmas akciókat ígér.
hvg.hu