Nem vagyok képes erőszakszervezetként működtetni az iskolát

A piros és fekete pontokra, jegyekre építő lehangoló értékelési rendszert váltotta fel egy különleges módszerrel az örkényi iskola tanítója: egyfajta pénzt vezetett be a mindennapos iskolai munkába. Aki jól tanul, segít, dolgozik, garast érdemel, aki rosszat tesz, verekszik, nem dolgozik, garast fizet. Murinai Angela nem gondolja, hogy ezzel anyagiasságra nevelné a diákjait, viszont a tavaly még kezelhetetlen, hátrányos helyzetű gyerekekkel teli osztály hihetetlenül megváltozott. Megszűntek a fegyelmezési problémák, a gyerekek szabadidejükben is feladatokat kérnek. A központi előírások, a kötelező osztályzatok viszont erősen az – egyébként számos személyközpontú pedagógiai elemmel megtámogatott – "garasos rendszer" ellen hatnak.



A szülőkön is múlik a menzareform sikere

A menzareform enyhén szólva is vegyes fogadtatásra talált az érintettek körében. Sok gyerek egyszerűen nem eszi meg a számukra új, ízetlen ételeket. Ez különösen a bölcsődés és óvodás korosztály esetében aggasztó. A dietetikusok szerint otthon kell rászoktatni a gyerekeket az egészséges, de kevésbé jó ízű ételekre.


Az első három évben eldőlhet, ki lesz kövér felnőtt

Az elhízás manapság járványszerű elterjedéséért nemcsak a mozgásszegény életmód tehető felelőssé: táplálkozáskutatók szerint a felnőttkori elhízás az esetek közel harmadában az első ezer nap magas fehérjebevitelére vezethető vissza.


Mennyi koffeint iszunk meg az energiaitalokkal, instant kávékkal?

Kávék, instant kávékeverékek és energiaitalok koffeintartalmát vizsgálta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Egy energiaital akadt fenn a szűrőn: több volt a koffein benne, mint ahogyan az a címkén szerepelt. A hatóság felhívja a figyelmet, hogy felnőtteknek maximum 400 milligramm koffein napi fogyasztása nem okoz egészségi problémát, egy 25 kilogramm testtömegű gyermek esetében azonban egy kisebb doboz energiaital elfogyasztása is egészségi kockázattal járhat.


Egy egész különleges koncert a MüPában

A szenegáli származású Cheikh Lô több szempontból pályája csúcsára ért: a WOMEX 2015 Életműdíj díjazottja a World Music Charts Europe album ranglistáját is vezeti. Október 25-én a Müpában lép színpadra.


Ezen a héten 4 napig olcsóbb lesz a mozizás

A Cinema City idén negyedik alkalommal rendezi meg minden fővárosi és vidéki mozijában négynapos eseménysorozatát, a FilmÜnnepet, október 15. és 18. között. A résztvevők 730 és 930 forintért vásárolhatnak jegyet 30 különféle filmre, melyek közül ötöt premier előtt, hármat premieren mutat be a mozihálózat. A filmezés élményét tematikus filmklubok, közönségtalálkozók is színesítik.







Nem lesz több pucér nő a Playboyban

A jövő márciusi lapszám már kihívóan pózoló, de nem meztelen nőkkel jelenik meg. A médiafogyasztási szokások változásával, a pornódömpinggel indokolt lépésre Hugh Hefner lapalapító is rábólintott.




Nagyobb a vérrögök kialakulásának veszélye az új fogamzásgátlóknál

A Berlini Egyetem és a Techniker Krankenkasse betegbiztosító közös kutatásának eredménye szerint az újgenerációs fogamzásgátlók szedése következtében könnyebben alakulnak ki vérrögök, elsősorban az középkorú vagy idősebb szervezetben, mint régebbi gyógyszerek szedése esetén.


Aki haláláig üldözte az őt kergető cenzúrát

„Az akolmelegtől és a nyájszellemtől való ösztönös irtózásom tett magányossá” – írta a 2005. október 13-án elhunyt Eörsi István. Az elvtárs-, a polgár- és nemritkán barátpukkasztó, örök vigyori író-költő-publicista munkásságának sarkpontja volt a cenzúra. Ennek legkisebb jelére Don Quijote-i csatába indult a kommunizmus éveiben éppúgy, mint a rendszerváltás után.




Nagy csatában vágott vissza a TV2 az RTL Klubnak

Az RTL-es Hungary's Got Talent első adásának 1,3 milliós nézettségével szombat este senki sem versenyezhetett, másnap azonban 1,5 millió nézőt hozott a TV2-nek a jól bevált Sztárban sztár.