Újabb díjat kapott a Saul fia

Nemes Jeles László nyerte el a legjobb rendezés díját a Saul fia című alkotásáért a háborús filmek fesztiválján a franciaországi Chalons-en-Champagne-ban.



Az HBO már tárgyal a Watchmen sorozatról

Már a filmes adaptáció után is sokan mondták, hogy a képregény tévés szériaként még jobban működhetne. Úgy tűnik, az HBO is így gondolja, hiszen a hírek szerint már a mozifilm rendezőjével, Zack Snyderrel egyeztetnek.



Így lett Pozsony napokra a rock fővárosa

Hogy lehet, hogy a Budapesthez képest álmos Pozsonyban előbb rendeztek olyan fesztivált, ahol sorra tűnnek fel a zeneipar fejesei? A Waves-en ugyanis ez a helyzet: a belváros napokra megtelik élettel, egyszerre 13 klubban mennek a koncertek, a közönségben pedig komoly nagyágyúk nézik a szinte ismeretlen fellépőket. A megoldás sok tényezős, és Bécs közelsége körülbelül annyira fontos a képletben, mint a szlovák underground egyik veteránja.



Érdemes idősen is okostelefont használni

Miközben a mobilcégek a 18-59 éves lakosság telefonhasználatát folyamatosan figyelik, ritkán olvashatunk arról, mi a helyzet az időskorú mobilozókkal. Pedig a legújabb kutatások meglepő eredményt hoztak.




Parazitaellenes szerek felfedezői kaptak idén orvosi Nobel-díjat

William C. Campbell, Satoshi Omura és Youyou Tu kapta idén megosztva az orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be hétfő délelőtt a Karolinska Intézetben, Stockholmban. Három olyan tudós munkáját ismerték el, akik felfedezéseikkel forradalmasították egyes parazitafertőzések kezelését.




5 sci-fi film, amiben a tudományon van a hangsúly

A múlt héten bemutatott Mentőexpedíció sikere bizonyítja, hogy a túlpörgetett űrfantáziák és valószínűtlen képregényfilmek mellett a szikárabb, realistább sci-fikre is vevő a közönség. A keményvonalas tudományos-fantasztikus filmek nem a csillagközi társadalmak, lézerkardos csaták és űrkalózok fantáziavilágára fókuszálnak, hanem a természettudományok és a technológia jelenkori eredményeit képzelik tovább. Összeválogattunk néhányat a legjobb hard sci-fikből.


Tüsszögő majmot, sétáló halat is felfedeztek a Himalájában

Több mint 200 új fajra, köztük tüsszögő majomra, sétáló halra és ékszerre hasonlító kígyóra bukkantak az elmúlt években a Kelet-Himalája térségében - derült ki a WWF jelentéséből, amelyet hétfőn az élőhelyek világnapja alkalmából tettek közzé.