Van miért fájni a fejünknek a hét elején
A hét elején kettős fronthatás terheli a szervezetünket, emellett a nyirkos, de enyhe időben fokozott lesz a megfázásveszély. Jó hír azonban, hogy országszerte jelentősen mérséklődik a légszennyezettség.
A hét elején kettős fronthatás terheli a szervezetünket, emellett a nyirkos, de enyhe időben fokozott lesz a megfázásveszély. Jó hír azonban, hogy országszerte jelentősen mérséklődik a légszennyezettség.
hvg.hu
Életének 78. évében szombaton Kolozsváron meghalt Sigmond István író, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főmunkatársa - közölte az MTI-vel a Helikon szerkesztősége.
MTI
A kultúra nem örökölhető és nem az emberrel együtt született képesség, hanem minden generáció számára elsajátítandó, tanulással és neveléssel fejleszthető - emelte ki a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepi beszédében Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke vasárnap este Budapesten, a Duna Palotában.
MTI
Most akkor legyünk hálásak a nemzeti karakter nemzeti kormányának, hogy így megsegíti a színházat: elég kimondani a nemzeti szót, és máris dőlünk a röhögéstől?
Csáki Judit
Tizenkét év szünet után ismét megnyitják a látogatók előtt a világhírű őskori sziklafestményeket rejtő észak-spanyolországi Altamira-barlangot.
MTI
Nem mindenkinek volt nagymamája, aki ellátta bölcs tanácsokkal, mit nem ajánlatos idegen helyen enni, mert sosem lehet tudni, mit trükköztek a tányérra. Íme tíz olyan étel, amelyek okozhatnak kellemetlen meglepetéseket, ha vendéglőben járunk, házhoz szállíttatjuk.
hvg.hu
2016. május 6-ra halasztotta a Warner Bros. stúdió Az acélember című film folytatásának bemutatását, amelyben egymás ellen küzd majd a két szuperhős, Superman és Batman.
MTI
Gátlástalan svindler volt a Martin Scorsese filmje által megörökített Jordan Belfort, aki átvert befektetők pénzéből élt szextől és drogtól túlfűtött életet.
Nagy Gábor
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
MTI
A Blikknek beszélt súlyos betegségéről a 71 éves Czeizel Endre genetikusprofesszor. Azt mondta, nem fogja megérni, ahogyan legkisebb fia felnő.
hvg.hu
Megsérült egy viharban a Rio fölé magasodó Krisztus-szobor.
MTI
Átadták a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége "2013 év szállodája" elismeréseket péntek este Budapesten. Az ötcsillagos szállodák kategóriájában a Boscolo New York Palace kapta a díjat.
MTI
Az északnyugat-pakisztáni Pesavar térségében fordul elő világszerte a legtöbb járványos gyermekbénulásos megbetegedés az Egészségügyi Világszervezet pénteken közzétett adatai szerint. A pakisztáni gyermekbénulásos esetek több mint 90 százaléka ebből a térségből ered. Ráadásul Pakisztán az egyetlen állam a világon, ahol a betegek száma nőtt 2013-ban az előző évhez képest. Tavaly 91 esetet regisztráltak, egy évvel korábban 58-at. A 91 megbetegedett közül 83 Pesavarhoz köthető.
MTI
Nyolcvankét éves korában elhunyt Szucsitra Szen legendás indiai színésznő, akit hazája Greta Garbójaként emlegettek.
MTI
Indiában évente hivatalosan ezer, a becslések szerint akár tízezer becsületgyilkosság is történik. Az ősi szokások nevében elkövetett véres önbíráskodások áldozatai azok a fiatal lányok, akik áthágva a szigorú vallási és kasztbéli megkötéseket, a szerelmet választják a számukra kijelölt férj helyett. Nemrég megjelent riportkönyvében Balogh Boglárka jogász, újságíró, emberi jogi aktivista e szörnyű hagyományt és az áldozatok mentésére szakosodott Love Commandót mutatja be.
Hercsel Adél
Titoksértés miatt perrel fenyegette meg a Marslakók Produkciós Kft. Boronyák Gergelyt, a bukott sorozat egykori színészét – írja az Átlátszó.
hvg.hu
Ausztrál kutatók szerint egyszerű vértesztek segíthetnek a 2-es típusú cukorbetegséggel összefüggő halálozás kockázatának megállapításában.
MTI
Meg lehetne fékezni a fülesmedúzák invázióját egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely megfejtette a medúza átváltozásának és szaporodásának titkát.
MTI
Csütörtökön hirdették ki a különböző kategóriákban az Oscar-díjra nominált filmek listáit, így a legjobb filmhez írt dalok ötös mezőnyét is. Hallgassa meg és szavazzon a filmakadémia döntése előtt: Ön szerint melyik ér aranyszobrot?
hvg.hu
Hol vannak már azok az idők, amikor egy zacskó banánért, narancsért kilométeres sorok kanyarogtak a boltok előtt, megszoktuk, hogy egész évben kaphatóak a déli gyümölcsök. A narancsot akár vödörszám is vehetjük a szupermarketekben, és még a pénztárcánk se nagyon bánja. Úgyhogy nyugodtan vigyük csak be a konyhába, és főzzünk vele.
Haulitus Anikó