50 éves Michelle Obama, és köszöni, kitűnően érzi magát – galéria
A 44. first lady január 17-én ünnepli születésnapját. Ma éppenséggel az ötvenediket.
A 44. first lady január 17-én ünnepli születésnapját. Ma éppenséggel az ötvenediket.
hvg.hu
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő öt évben 100 millió eurót, azaz hozzávetőleg 30 milliárd forintot szán arra, hogy felkutassa és visszavásárolja a külföldi tulajdonba került magyar műkincseket. Egy tanácsadó testületet is létrehoznak, amely a műkincsek kiszemelésében segít – a testületben a jegybank munkatársai is helyet kapnak, de bárki javasolhat alkotásokat.
hvg.hu
Még az idei enyhe télben sem sokunknak juthatott eszébe, hogy leüljünk sangríázni, de már a nyarat idézi az Európa Parlamentnek egy minap hozott döntése. Eredetvédettnek minősítette az Ibériai-félsziget hűsítő italát, a Sangríát.
Tóth Sándor
Harvey Weinstein az amerikai fegyverlobbit állítja célkeresztjébe: a nagy tekintélyű hollywoodi producer egy rádióműsorban beszélt új filmtervéről, a The Senator's Wife-ról és azt is elmondta, hogy Meryl Streep játssza a főszerepet.
MTI
„Hol találjuk a világon a legjobb iskolákat – és a legboldogabb gyerekeket?” címmel közölt érdekes ábrát a buzzfeed.com. Az OECD-adatok alapján a magyar gyerekek igencsak aggasztó kategóriába kerültek.
hvg.hu
Eltévedt egy Alzheimer-kóros idős magyar férfi a thaiföldi Phuket szigetén. Megtalálták, hazaküldik.
hvg.hu
Diplomáciai vonatkozása is lett péntekre a 86. Oscar-díj jelöltjei előző napi bejelentésének azzal, hogy az amerikai filmakadémia elnöke és Chris Hemsworth színész egyszerűen csak Palesztinát és nem Palesztin Hatóságot vagy Palesztin Területet mondott a legjobb idegen nyelvű alkotások között esélyes Hani Abu Aszad művének említésekor.
MTI
Az American Apparel fehérneműit dús fanszőrzetű kirakati bábukon népszerűsíti egy New York-i üzletében Valentin napra készülve, és fehérnemű-modelljeit is megkérte, hogy ne borotválkozzanak a fotózáshoz.
hvg.hu
Az Index értesülése szerint közös ernyőszervezet alá szervezné a kormány a hazai komolyzenei előadó-művészet legfontosabb intézményeit. Az előterjesztést Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Batta András jegyzi.
hvg.hu
Pénteken időjárási front nem érkezik, de a légköri helyzet miatt a melegfrontra érzékenyek sokfelé panaszkodhatnak tüneteik erősödésére.
hvg.hu
Márciustól végétől napi három repülőjárat közlekedik Budapest és Isztambul között.
MTI
A húszéves norvég Henrik Henriksen a franciaországi Chamonix síparadicsomban siklott le barátaival egy szűzhóval borított, pályán kívül eső területen, amikor lavina kapta el őket. A jelenetet végig vette a fejére erősített kamera, így az is látható, hogy még ez az óriáslavinának nem nevezhető hótömeg is egy pillanat alatt eltüntette a sízőket, akik szerencsére ki is tudták szabadítani egymást.
hvg.hu
A philadelphiai rendőrök elkapták a svájci sajtos perverzként ismert férfi, aki furcsa ételfétisével tartotta rettegésben a nőket. A 41 éves férfit csütörtökön tartóztatták le otthonában, a szomszédos Norristownban.
hvg.hu
Száz eurós kikiáltási ár után 230 ezer euróért, vagyis átszámítva körülbelül 69 millió forintért kelt el egy Buddha-szobor egy németországi aukción.
MTI
Bíróság elé állítanak egy fiatal párt Szaúd-Arábiában, mert csókolózni látták őket a főváros, Rijad egyik utcájában.
MTI
Meztelen testek, szenvtelen aktusok, kihűlt életek – Lars von Trier A nimfomániás című filmjében szeretné újrapozicionálni a legelemibb szenvedélybetegséget. A dán botrányrendező zavarba ejtő csapdát állított, mi pedig annak rendje s módja szerint mosolyogva belesétáltunk.
cz.t.
Pénteken ünnepli 50. születésnapját Michelle Obama. Az amerikai first lady azt állítja, hogy soha nem érezte magát még ennyire magabiztosnak.
MTI
A londoni Viktória és Albert Múzeum közzéteszi az interneten azok műalkotások listáját, amelyek a nácik szerint az "elfajzott művészethez" tartoztak. Hitler leginkább expresszionista és absztrakt alkotásokat vetett meg. A lista közzétételével széles körben kutathatóvá teszik a dokumentumot.
MTI
Alapvető változások alapján állt össze a Borászok Borásza díj 2014-es jelöltlistája, miként a szavazás és a döntés is az előző évek gyakorlatától eltérően történik. Egyúttal újjáalakult a díjat kezelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma.
hvg.hu
A könyveket a régiből az új könyvtárépületbe költöztető óriás élőlánccal indul Riga 2014-es Európa Kulturális Fővárosa programsorozata hétvégén. Az eseményen körülbelül 700 ezer rigai vesz majd részt.
MTI