Budapest felett az ég – ezt kapjuk 8 euróért
Pulzusemelkedés és megdöbbentő látvány is jár az Erzsébet téri óriáskerék turistabarát csomagjához. Miénk volt az első kör a Sziget Eye-on.
Pulzusemelkedés és megdöbbentő látvány is jár az Erzsébet téri óriáskerék turistabarát csomagjához. Miénk volt az első kör a Sziget Eye-on.
hvg.hu
Növekszik az igény a kisüzemi kézműves sörfőzdék termékeire, ma már a fiatalok körében is divat a minőségi termékek fogyasztása – hangoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a kisüzemi sörfőzdék konferenciájának megnyitóján.
MTI
A recept úgy kezdődik, hogy végy egy éles kést. Ezúttal azonban nem a hagymát vagy a húst kell először felszeletelni, hanem a könyvet.
-t-
Pénteken folytatódik a melegedés, mind a talajon, mind a magasban. A melegfrontokkal együtt járó tünetek tartós fennállására számíthatunk – írja a Meteoklinika.
hvg.hu
Nyílt levelet írt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének Bolya Mátyás, a Kárpátia Folkműhely alapító tagja azért, hogy megfelelő indoklással alátámasztva tisztázzák a félreértést: melyik Kárpátia zenekart akarták kitüntetni.
hvg.hu
Egy teljesen új jelenettel fog versenyezni a Britain's Got Talent szombati döntőjében a verseny legnagyobb esélyese, a magyar Attraction – számolt be a Bors. A magyar csapat napi tíz-tizenkét órát próbál.
hvg.hu
A Mazsihisz jogászokkal vizsgáltatja meg azt a videót, amelyen Puzsér Róbert a holokauszttal viccelődik - számolt be a Blikk.
hvg.hu
A korábbi expedíciókhoz hasonlóan film készül a Kancsendzönga megmászásáról is, a Magyarok a világ nyolcezreseinről pedig könyvet írnak – számolt be a Blikk. Erőss Zsolt felesége megkapta férje hátramaradt személyes tárgyait.
hvg.hu
"Az elmúlt egy-két évtized a "deheroizálás korszaka" volt az európai színházban, amely az állati mivoltával kívánta szembesíteni az embert. Létjogosultsága ennek az iránynak is lehet, de nem a Nemzeti Színházba való" – mondta Vidnyánszky Attila a Színigazgatók tapsban és viharban címmel megrendezett beszélgetésen. A rendezvényen Ókovács Szilveszter arról beszélt: az emberek igénylik a magaskultúrát, csak pénzük nincs rá.
MTI
Gyurcsány Ferenc reagált Kósa Lajos szerdai, a budapesti "meleg helyzetet" érintő kétértelmű kijelentéseire. A Demokratikus Koalíció elnöke alávalónak nevezte a debreceni polgármestert.
hvg.hu
Bemutatkozik Berlinben Magyarország első roma divatstúdiója, a Romani Design. Az első estén, csütörtökön a magyar nagykövetségen rendeztek divatbemutatót, amelyet szombaton a Textile Art Berlin nevű nemzetközi vásáron egy újabb bemutató, vasárnap pedig egy szakmai prezentáció követ.
MTI
Két telenovella forgatására is ellátogatott Peng Li-jüan kínai first lady Mexikóvárosban, ahová férjét, Hszi Csin-ping államfőt kísérte hivatalos látogatásra. Penget útján Angélica Rivera, Mexikó első asszonya kísérte el - közölte a Televisa televíziós csatorna.
MTI
Ígéretes és biztonságosnak tűnő eljárást dolgoztak ki a sclerosis multiplex kezelésére amerikai kutatók.
MTI
„2013. március 15-én a Kitüntetési Bizottság természetesen tisztában volt azzal, hogy Petrás Jánost, a Kárpátia zenekar tagját javasolja a Magyar Arany Érdemrend polgári tagozatára” – ezt közölték csütörtökön késő este az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Napközben a 444.hu írt arról, hogy a összekevertek két Kárpátia nevű együttest, és a táncházas helyett a szélsőjobboldal egyik kedvencének énekesét tüntették ki március 14-én.
hvg.hu
Budapesten van egy titkos művészkolónia, ahol az alkotók lassan már hat éve, kis darabonként váltják meg a világot egy kisebb közgazdasági csoda keretein belül. A Keleti Blokk egyik alapítójával, Menyhárt Leóval beszélgettünk.
cz.t.
Borovics Tamás kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A Szegedi Nemzeti Színház művésze a nettó félmillió forinttal és Somorjai Kiss Tibor grafikusművész rézkarcával járó kitüntetést a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitóján vette át csütörtökön.
MTI
Megalakult a húsztagú Országos Borszakértő Bizottság Budapesten. A testület tagjainak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át a felkérő leveleket. A bizottság elnöke Horkay András lett.
MTI
Megkezdődött a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A több mint százötven programot felvonultató tíznapos fesztivál megnyitóján Halász János kultúráért felelős államtitkár azt mondta, a magyar színházi világ biztonságban van.
MTI
Biztosítottnak találja a magyar színjátszás intézményi kereteit Halász János. A kulturáért felelős államtitkár erről a Pécsi Országos Színházi Találkozó megnyitóján beszélt.
MTI
New York legnagyobb szállodája pénzkidobásnak minősítette és megszünteti szobaszolgálatát.
hvg.hu