Volt ötös a lottón!
1, 15, 45, 68 és 70 - ezeket a számokat tette meg az ötös lottón az a szerencsés, aki egyedül vitte el az 1 200 965 310 forintos főnyereményt. A várható főnyeremény a következő játékhéten: 85 millió forint.
1, 15, 45, 68 és 70 - ezeket a számokat tette meg az ötös lottón az a szerencsés, aki egyedül vitte el az 1 200 965 310 forintos főnyereményt. A várható főnyeremény a következő játékhéten: 85 millió forint.
MTI
Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel szombat este a Budapest Music Centert (BMC) a IX. kerületben. A Mátyás utcai zenei központban koncertterem, több stúdió, zenei könyvtár, információs központ, tanterem, kétszintes dzsesszklub és étterem is helyet kapott.
MTI
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szombaton nyílt levelet intézett a főpolgármesterhez. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azt kéri Tarlós Istvántól, hogy "Magyarország Alaptörvényének szellemében" függessze fel a Sirály Klub bezárásának végrehajtását a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe, a pészach végéig, azaz április 3-áig.
MTI
A főváros vagyonkezelő központ közlése szerint jogellenesen tartózkodtak a VI. kerületi Király utca 50. szám alatti, tavaly májusban lezárt ingatlanban (Sirály) fiatalok, akik megszegték a tűzvédelmi szabályokat és engedély nélkül árusítottak alkoholt.
MTI
MTI
hvg.hu
Megszűnik a business class osztály a SAS európai járatain, a cél az, hogy hatékonyabban felvehessék a versenyt a fapados légitársaságokkal.
MTI
A Sirály nevű budapesti klubban tartózkodó fiatalok azt az ígéretet kapták, hogy hétfőn tárgyalnak velük a vagyonkezelő, illetve a főváros képviselői a helyiség sorsáról - mondta Schönberger Ádám, a Marom Klub Egyesület elnöke, a bent lévő fiatalok egyike szombaton.
MTI
Nacsa Olivért megrovásban részesítette a Fővárosi Törvényszék, mert a Facebookon azt írta Földesi-Szabó Lászlóról: sz*rházi. Nacsa állítja, ma sem fogalmazna másként - írja a Borsonline.
hvg.hu
Jubileumi koncertet ad április 2-án a tízéves Four Bones Quartet a frissen megnyílt Budapest Music Centerben (BMC). A harsonanégyes estjén vendégként fellép Palya Bea és Szirtes Edina Mókus is.
MTI
Az ígéretek ellenére szombaton délelőtt mégis kivágták a 150 éves piliscsabai hársfát. A matuzsálemért többször tüntettek már, ma is így tettek, ám hiába. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az esettel kapcsolatban úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a fa kivágására azért volt szükség, mert közel állt az átépítés keretében telepítendő új vágányokhoz és felsővezetékhez. A hársfa nem állt piliscsabai helyi védettség alatt, a kivágás a jogszabályoknak megfelelően zajlott, a MÁV Zrt. megadta az engedélyt - tették hozzá.
hvg.hu
Lassan legyűrjük ezt a márciust és reménykedünk, hogy a nyuszi nemcsak hímes tojást, de némi meleget is hoz. Az utolsó vasárnapnak gyürkőzünk neki, ami elválaszt a sonkás táltól. Ha idáig nem, akkor legalább most jusson eszünkbe, ennek a hónapnak szép, másik neve is van: böjtmás hava.
Gy.Zs.
Hisz a férje ártatlanságában a gyanúsítás szerint a volt szeretőjét savval leöntő orvos, B. Krisztián felesége - írja a Blikk.
hvg.hu
A kulturális életben az elmúlt években zajló strukturális változtatások, ezen belül a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) adott kiemelt státus célja, hogy az állam egyre kisebb szerepet játsszon a művészeti élet irányításában - fejtette ki Halász János, kultúráért felelős államtitkár a Magyar Hírlapnak.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
A ruhátlan férfitest ábrázolhatóságának tabuját, illetve kortárs ábrázolási lehetőségeit vizsgálja csaknem száz művész munkáin keresztül a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum szombattól látogatható kiállítása.
MTI
Az elektro zene Rolling Stones-a lett a Depeche Mode, a friss lemezük pedig velős, igazi steampunk munka. Figyelem! Analóg-szintetizátor zene és érett férfihang magasztolása következik!
A csapadékos időjárásának és a hóolvadásnak köszönhetően időszakos karsztforrások kezdtek működni a Bükkben, az egyik Vörös-kő alatti időszakos forrást Felsőtárkány közelében fotózták le.
MTI
Körülbelül százmillió forintos fejlesztéssel korszerűsítik az egri Markhot Ferenc Kórház koraszülöttosztályának műszerparkját, és új informatikai rendszert is kiépítenek.
MTI
Biztonsági őrök cserélték le a Király utcai Sirály kulturális központ zárait. A helyre jelenleg a biztonsági emberek nem engednek be senkit, azonban a Marom Egyesület 15 aktivistája bennmaradt. Nézze meg a helyszínen készült videónkat.
hvg.hu
Nem óriáspanda érkezik jövő héten a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ám olyan különleges állattal gyarapodik az intézmény, amely még nem volt magyarországi állatkertben. Az új állat kilétét titokban tartják.
MTI
MTI
hvg.hu
A mindenkori szélsőjobb egyben kultúrkör is, mely hiánypótlás címszó alatt igyekszik kinevelni azokat a művészeket, akikkel a közösség hajlandó azonosulni, sőt isteni szócsőként tekinthet rájuk. Erre ropja, bakancsban!
cz.t.