Egy egri platán lett Az év fája

Az év fája címet idén az egri termálfürdő területén élő keleti platánfa nyerte 7115 szavazattal, második lett a kajárpéci Hatos-tölgy, harmadik pedig egy szentesi kocsányos tölgy.



Íme, Európa legszebb metróállomásai - galéria

Összeszedte a kontinens legszebb metrómegállóit a Daily Telegraph. Magyar állomás nincs köztük, de az orosz, a londoni, a nápolyi, a stockholmi és a lisszaboni metróvonalak több megállóját is megcsodálhatjuk.




Ma nyitották meg hivatalosan a budapesti karácsonyi vásárt

Hivatalosan is megnyitották a 14. budapesti karácsonyi vásárt pénteken, amikor a Vörösmarty téren Szentes Tamás főpolgármester-helyettes jelenlétében Török Ferenc, Kalocsa polgármestere felkapcsolta a vásár és Budapest díszkivilágítását.


Vízjég van a Merkúron, szerves anyag is lehet

Jelentős mennyiségű vízjég van a Merkúr sarkvidékein, ahol fagyott szerves anyagok is találhatók, erre utalnak az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA űrszondája, a MESSENGER által készített felvételek. A felfedezésről a Science pénteki számában jelent meg három tanulmány.


Tökéletes télindító csülkös bableves - recept

Úgy tűnik, most aztán beindul a tél. Nem mintha olyan nagyon hiányzott volna, de így legalább létjogosultsága lesz a jó húzós, lélekmelegítő ételeknek, és nem kell feltétlenül lájtoskodnunk. Mindjárt kezdhetjük is egy tekintélyes csülkös bablevessel, utána jöhet palacsinta, és a vasárnap délutáni egészségtelen szieszta.




A matyó hímzést is jelölték az UNESCO listájára

A matyó népművészet, az ecuadori szalmakalap-készítés és az indiai Ladakh buddhista éneke is szerepel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára jelölt hagyományok között, amelyek felvételéről a jövő héten döntenek Párizsban.






Több, mint 300 ezer gyerek lett AIDS-es tavaly

A 15-24 éves fiatalok között 2011-ben 4,8 millió, a 10-19 évesek között pedig 2,2 millió HIV-fertőzött gyermek élt világszerte. Az újonnan megfertőződött gyermekek száma 330 ezerre rúgott.



Megszűnik az MSN Mainap

2013 januárjától megszűnik a Microsoft és a Ringier közös hírportálja, az MSN MaiNap, a Ringier a továbbiakban egyedül viszi tovább a tartalomszolgáltatást.