Azonosítható a prosztatarák súlyosabb változata

Angol tudósok új eljárással képesek azonosítani a prosztatarák halálos változatát. Egy szaklap cikkében Colin Cooper, a Brit Rákkutatási Központ professzora hangsúlyozza, hogy a módszer révén pontosan eldönthető: agresszív-e a daganat, vagy jóindulatú, és pontosan ez az, amire az adott helyzetben az orvosok kíváncsiak.



Robert De Niro Maóról forgat filmet

Mao Ce-tungról készül filmet forgatni Robert De Niro; az Oscar-díjas művész egy újságíró memoárja alapján készíti el a történelmi drámát.


A C-vitamin nem véd a megfázás ellen

Hiába szed valaki az év minden napján ajánlott mennyiségű, azaz 200 milligramm C-vitamint, ezzel nem előzi meg a megfázást - mutatták ki ausztrál és finn kutatók mintegy harminc vizsgálat alapján, amelyeket összesen több mint tizenegyezer emberen végeztek el.



Mit tegyünk, hogy ne égessük szét a bőrünket?

Nyáron emberek százai égnek meg olyan különböző helyzetekben, amelyek némi körültekintéssel megelőzhetők lettek volna. Csupán néhányuk megy el az ügyeletre, nagy részük otthon gyógyítgatja sebeit – vagy szenved csendben, miközben nem is sejti, hogy a veszélyes szem- vagy bőrsérülése évekkel később komoly gondokat okozhat.


Ha megdobnak kővel...

Már 1995-ben, amikor a Rolling Stones az Urban Jungle turné keretében Budapesten járt, nos, már akkor is úgy gondoltuk, jó, láttuk őket, először és utoljára itt, Pesten. Úgysem indulnak újabb turnéra, ötven fölött, megszámlálhatatlan koncerttel, több tucat lemezzel a hátuk mögött, ezernyi liter alkohollal, sok köbméternyi füsttel a szervezetben. És tessék. Programajánló a hvg.hu-tól!


Mire jó az animáció a mind prűdebb világban?

Magyarországon mintha új lendületet kapott volna az animációs film; akár a közönségfilmekre, akár a művészi igénnyel létrejövő alkotásokra tekintünk. M Tóth Évát a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál (KAFF) után kérdeztük friss tapasztalatairól, a felívelés okairól, s készülőben lévő hosszabb lélegzetű munkájáról. Az animációs művész Karinthy Frigyes igen pikáns Gulliver-átiratát, a Capilláriát rajzfilmesíti.



Részvét és részvétel: Az elsikkasztott szamár

A történetek olykor a szürrealitás határán mozognak. Téglánként eladott iskola, bezárt üzem, elfelejtett dolgozókkal, a hulladékvas útja, a kölcsönkért és elsikkasztott csacsi. Monotonitás: lakótömb, gyárudvar, kocsma, szeméttelep. Szürke füst, nehéz sár. Mintha mindig barna eső esne. A blogz.hvg.hu írása Romhányi Tamás Az elsikkasztott szamár című könyvéről.




A legszexibb negyvenes nők - videó

Halle Berry a legszexibb negyvenen felüli nő, a második helyezett egy latin szépség lett, a nálunk kevésbé ismert, kubai születésű Daisy Fuentes, míg a lista harmadik helyét Salma Hayek szerezte meg.


Hogyan lesz az üdülési csekkből Sziget-jegy?

Sziget heti- és napijegy, tankolás, horgászengedély, hajókázás, állatkerti belépő, Hungaroring-belépőjegy, cellulitkezelés – csak néhány dolog, amire beváltható az egyre népszerűbb üdülési csekk. Közel 6 ezer elfogadóhely közül választhatnak az érdeklődők országszerte. Van azonban néhány dolog, amit érdemes tudni: hogyan hosszabbíthatjuk meg a csekket, kérhetnek-e felárat a szállodában, ha üdülési csekkel fizetünk, és meddig lehet üzemanyagot vásárolni a csekkel?



Mi lesz a Pszichiátriai Múzeum gyűjteményének sorsa?

A megszűnő - népszerű nevén - Lipóton található Pszichiátriai Múzeum gyűjteményében Nemes Lampért József, vagy Gulácsy Lajos művei is ott vannak, éppen úgy, mint Matuska Szilveszteréi, vagy autodidakta alkotókként tevékenykedő ápoltak, illetve terápiás céllal műveket létrehozó betegek munkái. A gyűjteményről annak kezelője beszél.



Berlin, Kairó, Róma: új vezetők a kulturális intézetekben

A filmrendező Can Togay Jánost a Berlini Collegium Hungaricum, Kovács Pétert a Római Magyar Akadémia, Zimonyi Istvánt pedig a Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatal igazgatójának választották; a kinevezéseket Hiller István oktatási és kulturális miniszter jelentette be hétfőn, Budapesten.


A jó párkapcsolat megvéd a szívinfarktustól

Boldog párkapcsolatban élők esetében kisebb a szívinfarktus kockázata, mint magányosan élőknél vagy boldogtalan pároknál - állítja Jochen Jordan pszichológia professzor. A hesseni Bad Nauheim pszichokardiológiai klinikájának igazgatója szerint "az egyént tartósan megterhelő párkapcsolat okozta szívfájdalom tényleges szívproblémát idézhet elő".


Bikinik és műbajuszok a Balaton Sound zárónapján

A közel negyven fokos hőség éreztette hatását a Zamárdiban idén először megrendezett négynapos fesztiválon. Estére azonban ismét beindult a gépezet, s a látogatók hétfő hajnalig tombolva búcsúztatták a tóparti rendezvényt. A vasárnap esti abszolút sztárvendég Beastie Boys sajtótájékoztatóján pedig kiderült, hogy a brooklyini rap-apukák mennyire elegánsan tudják leszerelni a túlságosan nyomuló újságírókat.