Tízmilliós büntetést kapott a Sztárbox a Médiatanácstól
Januárban már elmarasztalták a műsort az erőszakos jelenetek miatt, most ismét egy nézői bejelentés miatt vizsgálódott a hatóság.
Januárban már elmarasztalták a műsort az erőszakos jelenetek miatt, most ismét egy nézői bejelentés miatt vizsgálódott a hatóság.
hvg.hu
A brazil válogatott korábbi klasszisa egy barcelonai szórakozóhelyen zaklatott egy nőt.
hvg.hu
A Rengeteg RomKafé ikonikus „kapuőre” annyira megtetszett valakinek, hogy szinte filmbe illő „emberrablással” lovasította meg a hatalmas plüssmedvét.
hvg.hu
Három pár azért perelt, mert egy balesetben megsemmisültek az embrióik, a legfelsőbb bíróság határozata miatt azonban most az egész államban veszélybe kerülhetnek a kezelések.
hvg.hu
A bíróság azért döntött így, mert az apa nem jelent meg a tárgyalási napokon.
hvg.hu
De azt kérik, hogy aki teheti, az inkább hétköznap menjen meglesni a virágokat.
hvg.hu
Deák Dániel a kontextusból kiragadva, a másik fél megkérdezése nélkül használta fel a TheVR névre hallgató influenszerpáros videójának egy részletét. Eleinte Deák azzal védekezett, hogy nem járt el jogtalanul, végül mégis leszedte a kifogásolt tartalmat.
hvg.hu
Az előrejelzések szerint a két hegycsúcs péntekre virradóra is kifehéredhet.
hvg.hu
Itt a Drive to Survive hatodik évadának előzetese. Végre Ryan Reynolds is bekerült.
hvg.hu
Súlyos orvosi hibát vétettek egy szlovéniai kórházban, miután tavaly véletlenül egy olyan beteg gyomrát operálták ki, akinek egyébként ez a szerve teljesen egészséges volt. A páciens, miután megtudta, hogy tévedés történt, a hír hallatán összeomlott, azóta pszichológushoz kell járnia. Az ügyvédje szerint a beteget kártérítés illeti meg.
hvg.hu
Folytatódik a filmproducerként tevékenykedő P. Koltai Gábor és társainak büntetőpere. A kedden megtartott tárgyalásra, melyet végül az egyik vádlott betegsége miatt nem lehetett rendesen lefolytatni, Pogány Judit színművész is elkísérte a fiát.
hvg.hu
Fodor Zsóka nem hagyta szó nélkül Várkonyi András vádjait.
hvg.hu
Több mint 200 napja nem volt telitalálatos szelvény, ennek köszönhetően már 6,45 milliárd forint várja a játékosokat.
MTI
Alföldi Róbert szerint a kegyelmi ügynek a politikai oldala mellett van egy morális része is, ami megindokolná, hogy bal- és jobboldalon miért kellene egyaránt felszólalni. A színész-rendező nem hiszi, hogy jobboldali beállítottságú alkotók, Ákos vagy Szarvas József egy ilyen országban akarnak élni.
hvg.hu
A Fradi-elnök szerint Magyarország egy szabad ország, ahol „mindenki azt beszél, amit akar, még ha az hülyeség is”.
hvg.hu
Hosszú időn át tartó munkahelyi és/vagy családi nyomás és a túlterheltség érzése – nagyon leegyszerűsítve ezért alakul ki a krónikus stressz. Valószínűleg mindannyian voltunk stresszes helyzetekben, tudjuk, hogy milyen érzés. Most képzeljék el azt, hogy ez az érzés állandósul, és nemcsak pár percig, óráig, napig érezzük a nyomást, hanem akár hónapokon, éveken keresztül. Ebben a cikkben bemutatunk néhány technikát a krónikus stressz ellen.
Sedacur forte
A visszavágókat március 13-án rendezik Madridban és Dortmundban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A brit trónörökös a harcok mielőbbi befejezését sürgette az izraeli–palesztin háborúban, mert már „túl sokan haltak meg”.
hvg.hu