Máglyán égetnek hangszereket a tálibok
A szépségszalonok után a zenélés lehetőségét is teljesen fel akarják számolni Afganisztánban a vallásra hivatkozva.
A szépségszalonok után a zenélés lehetőségét is teljesen fel akarják számolni Afganisztánban a vallásra hivatkozva.
hvg.hu
Arthur, a földimalac egy helyi jobboldali aktivista szerint károsítja a gyerekek lelkivilágát a rettenetes játékkal.
hvg.hu
Egy japán fesztiválon adták elő a nemrég elhunyt énekesnő Mandinka című dalát.
hvg.hu
Bő egy hét alatt már félmillió jegyet adtak el csak Magyarországon a két sikerfilmre.
hvg.hu
Pedig még negyed év hátravan a nagy eseményig, ami ebben az évben még nagyobbnak ígérkezik.
hvg.hu
Legutóbb gyerekbántalmazás miatt szálltak ki a rendőrök az énekeshez.
hvg.hu
A fiúnak az anyakönyvi kivonata sincs meg, a könyv az egyetlen emlék a család számára a létezéséről.
hvg.hu
A magyar közéletben a nőkre is szükség van – írta ki Facebookjára Novák Katalin köztársasági elnök, miután köszönetet mondott a távozó igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak.
hvg.hu
És a forgatókönyveket sem tudja elolvasni, de mindezek ellenére is annyit szeretne még dolgozni, amennyit csak tud.
hvg.hu
A Ferrari volt csapatfőnöke és az Oscar-díjas színésznő Svájcban mondta ki a boldogító igent.
hvg.hu
Az énekes több napot töltött az intenzív osztályon, szerencsésnek mondja magát, amiért kijött onnan.
hvg.hu
Hodászt tavaly mentették fel a papi szolgálat alól, azóta egy kávézóban dolgozik.
hvg.hu
Az osztrák hegyimentők szerint nyáron egyre gyakoribbak a hasonló esetek, és szükségesnek tartanák a hegységbe látogatók megfelelő tájékoztatását a biztonságos túrázás feltételeiről.
hvg.hu
A több mint száz méter magas nőalak pajzsát a jövőben a szigony díszíti majd.
hvg.hu
"Bréking news" megint a Red Bullnál.
hvg.hu
A Ponyvaregény, a Mátrix, a Star Wars-filmek és a többiek – a popkultúrát alapvetően meghatározó, a világ minden szegletében idézett alapművek. De vannak olyan filmek is, amelyek csak egy szűk csoportnak jelentenek sokat, viszont ebben a körben nagyon is kultfilmnek számítanak. És még csak az sem kell, hogy az adott film jó legyen. Akkor mi az egyáltalán, hogy kultfilm?
A Déli-sark körüli jégtakaró nem egészen olyan rendszer, mint az északi párja.
hvg.hu
Az 1456-os nándorfehérvári győzelem résztvevőinek katonaerényeire Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint “mi, mai magyarok is támaszkodhatunk”.
hvg.hu