200 forint extra adót fizettetnek a Lupa-tónál strandolókkal
Az infláció miatt egyre több pénzt kell szereznie a budakalászi önkormányzatnak, a strandolókra kivetett adóból is várnak néhány tízmillió forintot.
Az infláció miatt egyre több pénzt kell szereznie a budakalászi önkormányzatnak, a strandolókra kivetett adóból is várnak néhány tízmillió forintot.
A 2020-as jövedelemadó-bevallásukban Trump és felesége, Melania nem fizetett szövetségi jövedelemadót, sőt 5,47 millió dollár visszatérítést igényeltek.
Nem derült ki, miért tartott hat évig kimondani az Alkotmánybíróságnak, hogy az adótitok 2016-ban beiktatott fogalma nem ütközik Alaptörvénybe.
Az adóellenőrök egy bérelt csarnokban több mint 170 szervert találtak.
Hivatalosan nem törli el a kormány új adócsomagja a reklámadót, de 0 százalékon hagyja a kulcsát 2023 végéig. Korábban még arról volt szó, hogy 15 milliárd forint bevételt várnak az adónemtől.
Több százezer fiatal élt a 25 éven alattiak adókedvezményével, a legtöbben júliusban. Fejeként és havonta akár 65 ezer forintot is spórolhattak vele.
Sokaknak megoldás lehet az ekho, van azonban egy komoly akadály, amelyet meg kell ugrania a kormánynak, ha az adónem népszerűségét szeretné növelni.
A Magyar Közlönyben megjelent a devizában történő adózásról szóló rendelet is.
A vágtató infláció és az egyre közeledő recesszió bizonytalanná tett mindenkit, aki valamilyen megtakarítással rendelkezett: mit tegyen a pénzével, hogy az ne veszítse el értékét? Miközben magas az infláció, a forint zuhanásba kezdett, egyre inkább azt keresi mindenki, mi a bombabiztos, recesszióálló befektetés. Varga Zalán, az Erste Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési igazgatója szerint most még tudatosabban érdemes befektetnünk, ezért érdemes alaposan körüljárnunk lehetőségeinket.
Az oktatók kedvezőbb adózást szeretnének elérni.
Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében azt írta, minden ígéret és választási propaganda ellenére tíz- és százezrek megélhetése, életminősége került veszélybe. A szolidaritásnak, a segítségnek van most oka és ideje.
A kamarai elnök elmondta, miben volt vitája a kormánnyal és miért nem volt fenntartható így a kata.
Alapvetően változik meg a kisvállalkozók és kisvállalkozások legnépszerűbb adózási formája 2022. szeptember elsejétől. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat, változásokat, és azt is, mit tehetnek azok, akik szeptembertől már nem katázhatnak.
Vállalkozók tömegei esnek ki szeptembertől a katatörvény hatálya alól. Mit tehetnek ők? Hova mehetnek át? És ki lesz az, akinek továbbra is megéri katáznia? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.