Autóval ütközött egy villamos a 4-es, 6-os vonalán
Az autó utasához mentőt kellett hívni.
A Tények értesülése szerint a sofőr a párjával beszélt mobilon a balesetkor.
Pánik volt a gépen, az utasok könyörögtek, hogy engedjék ki őket. Végül evakuálták a füstölő utasszállítót.
A megengedettnél magasabban repülhetett az a katonai helikopter, amely egy utasszállító repülőgéppel ütközött nemrég a washingotin repülőtér közelében.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, a gép alig egy percet lehetett levegőben.
Ikertestvérének testét is pénteken találták meg.
Már csütörtök délelőtt kiürítették az épületet, és a mentőautókat Fonyódra költöztették.
“Főnök, van egy kis gond.”
Két sávot elfoglalva vesztegelt az út közepén a 40 tonnás teherautó.
A gödör már 40 méter széles, és folyamatosan növekszik.
A vizsgálat előzetes jelentését 30 napon belül adják ki.
Az amerikai elnök szerint a sokszínűség, az egyenjogúság és az elfogadás programja, amelyet a Szövetségi Légügyi Hatóságnál is bevezettek azt is jelenti, hogy „a toborzás súlyos értelmi és pszichológiai fogyatékossággal rendelkező személyekre összpontosít”.
Az útszakaszt teljes szélességében lezárták.
A szemtanúk elmondása szerint recsegő hangot hallottak, mintha egy elektronikus eszköz égett volna.
Az egyik helyszínen két kamion, a másikon több személyautó ütközött.
Az 57 éves férfi megpróbálta megvédeni családtagjait.
Kiderült, hogy lopott volt a rendszám, és jogosítványa sem volt a 20 éves magyarnak.
Egy ember meghalt és hatan megsérültek egy balesetben az M5-ös autópályán, Ócsánál.
Egyelőre nem tudni, hogy mi lett a gép utasaival.
Akár börtönt is kaphat a vezetéstől korábban eltiltott férfi.