Vadul rángatták a forintot, miközben Matolcsy a kormány döntéseit és Nagy Mártont szidta
Öthavi mélypontjára esett a forint, majd gyorsan visszaerősödött.
Öthavi mélypontjára esett a forint, majd gyorsan visszaerősödött.
Csúnyán nekiment Matolcsy György az egykori helyettesének.
Ez az a vállalkozás, amelybe milliárdokat ölt az állam.
Egy, az Európai Központi Bank által legalábbis finomításra szoruló módosítással a jegybank fideszes felügyelőbizottsága a mostaninál nagyobb beleszólást kapna a jegybank működésébe. És ellenőrzési jogkört a Pallas Athéné alapítvány és cégcsoportja fölött. A központi bank megdorgálta a Pénzügyminisztériumot: a jegybanknál vezetett devizaszámláról még az előtt illett volna velük konzultálni, hogy törvénybe írják.
A keddi kamatdöntés után elkezdett gyengülni, és egyelőre nincs vége.
Az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete óta árad a pénz a propagandagépezetbe, amely most turbófokozatba kapcsolt, hiszen Vlagyimir Putyin márciusban újraválasztás elé néz, két évvel egy olyan háború után, melynek az ára magas, az eredménye viszont csekély. Egy Észtországban működő portál megszerezte a Kreml propagandagépezetének pénzügyi hátteréről szóló dokumentumokat.
Mindeközben persze a gabonapelyhek ára is nagyot emelkedett az amerikai piacon, és a vezérigazgatónak az sem használt, hogy a kijelentése nyomán a szegények pénzére pályázó multimilliomos üzletember képe alakult ki róla.
A Schadl–Völner korrupciós botrányban érintett, a perben vádlott végrehajtóknál kirívó bevétel különbségeket találni, holott működik egy automatikus ügyelosztási rendszer a végrehajtói karnál éppen azért, hogy ilyen ne legyen.
Nincs jele, hogy a kormány modernizációs, digitalizációs irányt venne, megmarad a termelőtőke támogatásánál, az egyedi kormánydöntések erős koncentrációja pedig sebezhetővé teszi a magyar iparszerkezetet – mondja Voszka Éva akadémikus, egyetemi tanár.
A Monetáris Tanács gyorsított a kamatvágás ütemén, erre pont annyi esély volt, mint a korábbi tempó tartásán. A forint árfolyama a döntés közzététele után ezzel együtt megzuhant.
A Monetáris Tanács az eddigi havi 75 bázispontos kamatvágási ütemről 100 bázispontra gyorsított. 2022 júliusa óta most először egy számjegyű az alapkamat.
Amióta mérik, most először a legszegényebb magyar régió is eléri az EU fejlettségének felét, de a fél ország az uniós lista leghátsó részén van – sőt, ha a francia tengerentúli helyek nélkül számolunk, akkor a Dél-Alföld is visszacsúszott az európai legszegényebb húszba. Budapest eközben még jobban teljesít, az országból a főváros és környéke tudott szebb növekedést felmutatni.
Csak a növekedés korlátozásával lehetne tartani a kitűzött hiánycélt - erre figyelmeztet egy friss elemzés.
A kétéves csomag szerint idén és jövő április 1-jétől is emelnék az alapbéreket, de emellett egyszeri kifizetést és béren kívüli juttatást is ígértek a munkavállalóiknak.
A hivatalos közlés szerint az árak stabilizálása érdekében.
Hiába kötelesek beszámolni a bankok az ügyfelekhez köthető bankköltségekről, nem szívesen árulják el, ebből mennyit tesz ki a tranzakciós illeték.
Akad, amiben előrelépést hoz a mindent is szabályozni igyekvő építészeti törvény, akad, amin bölcsen nem változtat, de van, ami teljesen kimaradt belőle. Például, hogy mit kellene kezdeni a meglévő ingatlanállománnyal, ami a zöld átállás és az energiaválság idején különösen fontos kérdés lenne.
Tartozása nincs egy fillér se.
Óriási előny tud néha az is lenni, ha nincs stabil kormánya egy országnak.
A kis kutak tulajdonosai a benzinárstop ideje alatti nehézségek miatt vonnák felelősségre a Molt, amely ellen akár egyedi kártérítési pereket is indíthatnak, ha a GVH elmarasztalja az olajcéget.