Tömegesen pusztulnak a halak a Velencei-tóban
Több száz kiló döglött halat találtak civilek.
A Duna medrében találták a robbanószerkezetet.
A gyermek összeütközött egy másik, szemből érkező gyermekkel. Napokig küzdöttek érte, de nem tudták megmenteni.
Mint kiderült, önmagában az adatok jogosulatlan kezelése még nem bűncselekmény.
A kormányfő hosszabb közleményben reagált a törvény ért kritikákra. „A liberális gőzhengerek ismét elindultak Magyarország ellen” – írta.
Az Európai Bizottság elnökét aggasztja a jogszabály, azt írta, hogy nem lenne szabad senkit sem szexuális irányultsága alapján megkülönböztetni.
Az államtitkár szerint alaptalan, hogy a "pedofil-törvény" miatt ne lehetne este 10 előtt műsorra tűzni a Jóbarátok című sorozatot.
Áder Jánosnak írt leveleket gyűjtenek a demonstrálók, amiben a saját történeteiket írták meg.
A külügyminiszter nem számít nagy nemzetközi ellenállásra, szerinte tagállami hatóság, milyen szabályok vannak érvényben a kérdésben.
Az evangélikus lekész szerint mindig azokat kell támogatni, akiket el akarnak lehetetleníteni.
A Jobbik elnökét a védelmi intézkedések megszegésére hivatkozva hívták be.
Az ügyben Hadházy Ákos tett feljelentést, a NAV ezután tekintette meg a felcsúti milliárdos katonai járművét. A nyomozók szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
A Centrál Médiacsoport szerint kiemelt fontosságú a gyermekek, valamint a fiatalkorúak védelme, de az idevágó törvény nehezíti a fiatalok edukációját, a sztereotípiák elleni küzdelmet és korlátozza a szabad információhoz jutást.
A Sándor-palotánál tartják a következő demonstrációt.
A pedofiltörvény homofób és transzellenes módosításai ellen hétfőn tüntettek is. Másnap simán átment a törvénycsomag, a Fidesz–KDNP mellett jobbikos képviselők is igennel szavaztak.
Ungár Péter kérte ki az adatokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől.
A nő azután került Németországba, hogy nem írta alá az új egészségügyi jogviszony alapján készült munkaszerződését.
A portugál csatár ötödik Európa-bajnokságán vesz részt, azonban a koronavírus miatt most a legszigorúbbak a szabályok.
Átvonultak a szurkolók a Puskás Arénába a Hősök teréről az este hat órakor kezdődő magyar–portugál meccsre.
A legtöbben az alacsony bér és az új egészségügyi jogviszony miatt tervezik a felmondásukat.