Hollandiában az új koronavírusos esetek közel feléért a brit mutáció a felelős
A jelenlegi karantén intézkedéseket szinte teljes egészében meghosszabbítják további egy hónapra.
A jelenlegi karantén intézkedéseket szinte teljes egészében meghosszabbítják további egy hónapra.
Tom Moore a korábban kialakult tüdőgyulladására kapott gyógyszerei miatt nem kaphatta meg a koronavírus-fertőzés elleni oltást.
Azt az orosz vakcinánál sem lehet tudni, hogy a fertőzéstől is véd-e, vagy csak a megbetegedéstől – írja Kemenesi Gábor.
Indul az oltások harmadik szakasza, a legidősebbek fogják megkapni az oltóanyagot csütörtöktől. A járványügyi adatok kedvezően alakulnak, de a szennyvízminták vizsgálata a fertőzések számának várható emelkedését mutatja.
90 százalék feletti a Szputnyik V hatásossága a harmadik tesztfázis adatai szerint, ráadásul a 60 év felettieknél is ugyanilyen hatásos.
Elmaradt a járulékok fizetésével a Megyeri csárda, emiatt hiába kapott bértámogatást, az adóhatóság a köztartozásra utalta át a teljes összeget. Egy adószakértő szerint hiába követel az állam pénzt egy cégtől, az nem veszélyeztetheti a dolgozók kifizetését.
Ennél is kevesebb mutatott bármiféle tünetet az országban.
Nem igaz, hogy a gyermekeket egyáltalán nem érinti a koronavírus-fertőzés: a 18 év alattiak közül Magyarországon is több százan szorultak már kórházi kezelésre. Nagyon ritka esetben a gyerekkori Covid–19 betegségnek egy súlyos szövődménye is kialakulhat, a MIS-C betegségben az az alattomos, hogy általában a koronavírus-fertőzés után 3-4 héttel jelentkezik, függetlenül attól, hogy a gyermeknek voltak-e tünetei, vagy nem. A kezelt gyerekek többségét csak több hónap után tudják gyógyultnak nyilvánítani, így különösen fontos, hogy a szülők időben felismerjék, ha gond van. Elmondjuk, mire kell figyelni.
A kancellár szerint akkor is sikerül tartani az ütemtervet, ha időközben nem kerül újabb oltóanyag a piacra.
A jövő hétfőtől újra kinyitnak az iskolák és a nem alapvető cikkeket árusító üzletek is. Szigorítják viszont a határellenőrzéseket.
Az államtitkár szerint a járványkezelés állami feladat, így a költségeket az államnak kell állnia.
A tagállamok is a zsebükbe nyúltak, hogy beszálljanak a vakcinabeszerzések költségeibe. Az uniós főtárgyaló szerint fel fog gyorsulni az oltások leszállítása, később azonban gond lehet az oltások beadásának tempójával.
A tiszti főorvos a legidősebb korosztályról beszélt, a háziorvosokhoz eljutott listákon azonban ennél fiatalabbak is szerepelnek.
578 oltóközpont működik, ahol a Pfizer- és Moderna-vakcinákat lehet felvenni.
Azok a személyek, akiket az új vírus betegít meg, 14 napos karanténba kell, hogy vonuljanak a legújabb olasz utasítások szerint.
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint abból az összesen egymillió embernek elegendő vakcinából, amit az oroszoktól rendeltünk, az első negyvenezer adag már az országban van.
Több mint négyezerrel csökkent az aktív esetszám.
Debrecenben és Nyíregyházán emelkedett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Nagyon gyorsan terjed a koronavírus brit mutációja az országban, januárban több mint 300 ezren fertőződtek meg.
Olyan hálózatokat számoltak fel, ahol akár 300 euróért vállalták a hamis tesztek kiállítását.