EU-s pénzből vett túlárazott hordókat, 3,6 milliárd forintos kárt okozott a Fejér megyei borász
Összejátszott a hordókat szállító cég ügyvezetőjével a borász, több cégén keresztül károsította meg a költségvetést.
Összejátszott a hordókat szállító cég ügyvezetőjével a borász, több cégén keresztül károsította meg a költségvetést.
Bár az utcán egyre ritkábban találkozni megvesztegethető rendőrrel vagy a kórházban hálapénzt elfogadó orvossal, a felszín alatt egy sokkal szervezettebb rendszer körvonalazódik. Szerkesztett részlet Jancsics Dávid A korrupció szociológiája című könyvéből.
Az épület félmilliárd forint EU-s támogatásból épült fel, a látogatókat pedig két darab aszott halfej fogadja.
Pedig kétszer is átadták, egyszer Orbán Viktor jelenlétében.
A KRÉTA-ra terelnék a befizetéseket, amelyekből 5 százalékot kapna a rendszer üzemeltetője, Palkovics László volt üzlettársának cége.
Mészáros Lőrinc felesége a lánya születésnapján viselte a ruhadarabot.
A tüntetők úgy érzik, hogy a kormány inkább elkenni, semmint feltárni igyekszik a tragédia hátterét, az ellenzék a belügyminiszter távozását követeli.
Az ügy sokban a Katar-gate-re emlékeztet.
Mit tehet majd egy új kormányzati szereplő, ha fel akarja számolni a rendszerszintű korrupciót? A Fülke legújabb adásából, melyben a Transparency International Magyarország jogi igazgatójával Kacskovics Mihály Béla beszélgetett, kiderül.
A korrupció elleni küzdelemre felállított Integritás Hatóság közreműködésével több olyan vizsgálat, illetve nyomozás is zajlik, amelynek a középpontjában a Rogán Antal által felügyelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal áll. Ez az a hatóság, amelynek az elnökét, Biró Ferencet a hivatali autó jogszerűtlen használatával gyanúsítják, miközben maga a hatóság az utóbbi időben egyre kreatívabban közreműködik korrupciós cselekmények leleplezésében.
H. I. az ügy 24. rendű vádlottja.
A miniszter elvárja, hogy a politikai szimpátiája vagy aktivizmusa miatt senki ne akadályozza a MÁV munkáját. Nem tudni azonban, hogy az akciót a szabadságán elkövető ellenzéki aktivista hogyan gátolta az utasok kiszolgálását politikai érdekből.
H. Anitára minimális vagyonelkobzást kért az ügyészség, de a bíró ezt felülírta.
Most a haditengerészet egykori parancsnoka ellen folytatnak nyomozást korrupció vádjával.
A befolyásos politikusnak számító Rachida Dati korábban EP-képviselőként 900 ezer eurót fogadott el az autóipari konszerntől, tényleges munkavégzés nélkül.
Vili Berost a hatóságok azzal gyanúsítják, hogy több magasrangú orvossal együtt jelentősen túlárazva szereztek be eszközöket a zágrábi kórház számára.
Éveken keresztül alaposan megcsapolta a Pentagon költségvetését.
A hazájában börtönbüntetésre ítélt korábbi északmacedón miniszterelnök 2018 óta van menekültként Magyarországon.
A DK szerint az Ügyészség azért nem tesz semmit, mert Orbán Áront védik.
Az alapélelmiszereket irreális árakon értékesítő cégek miatt a hatóság számításai szerint mintegy 1,4 millió csomaggal kevesebb jutott el a rászorulókhoz.