Így fog kinézni az újra felépített József főhercegi palota a budai Várban
Az 1968-ban lebontott épületet idén kezdik el újra felhúzni a Szent György téren.
Az 1968-ban lebontott épületet idén kezdik el újra felhúzni a Szent György téren.
Kevés hír tudja annyira berobbantani az üzletet, mint a feloszlásé: miután a Get Luckyt és a One More Time-ot is jegyző duó bejelentette, hogy huszonhárom év után abbahagyják a zenélést, milliók játszották le a dalaikat.
Az államtitkár szerint jó, ha szakmai viták folynak arról, mely írók kerüljenek a tananyagba, de "nem írók véleménye fog dönteni".
Falvédők karantén idejére címmel látható a Godot Galériában Barcza Réka kiállítása, amelynek fő témáit a magyar családpolitika és az ahhoz fűződő – sok esetben botrányt keltő – nyilatkozatok szolgáltatták. A régi, hímzett falvédők üzeneteit idéző festményeket egyszerre szülte a düh, a politika sok-sok arculcsapása és az erős alkotói vágy. Beszélgetés feleségjelöltségről, panelromantikáról és a ráncfelvarráson átesett rendszerekről.
A zenész elismerte, hogy tavaly novemberben ott fogyasztott alkoholt, ahol nem lett volna szabad.
Amanda Gorman a Harvardon tanult szociológiát, már gyerekkorában kapcsolatba került a politikai aktivizmussal, Joe Biden beiktatásán lépett fel, ráadásul művészete üzletileg is sikeres. Erős rajt, mondhatni. Szándékai szerint a folytatás is tartogat majd izgalmakat.
A Kádár-kockákból felhúzott családi házas telepektől görbe út és bizonytalan ízlés vezetett az alpesi stílusú családi házig. Az egyetemi tanár-művészettörténész albumában megelevenedik a löttyintett beton, a téglatapéta, a romantikus kármentők világa.
Gigászi erők szövetsége, egyszerre hatalmas magasságok és végtelen mélységek zenés lenyomata a nemrég elhunyt jazz-legenda 1972-es nagylemeze.
Az író kicsit megpiszkálta a kötelező olvasmányokat, rögtön nekiestek a kommentelők.
Vizsgálni fogják a kéziratot, miután több szakértő is kételkedett az eredetiségében.
A zenekar első lemezét hagyományos vinyl formátumban, 300 darab számozott példányban adták ki, Korai Electric 2020 címmel. Mutatunk egy dalt is róla.
Úgy akartak felállni, hogy ezzel a lehető legkevesebb kárt okozzák a hallgatóknak. Előző héten pénteken 26 tanár – többek között Upor László volt rektorhelyettes, Földényi F. László, Kárpáti Péter, Bagossy László – postázta el az új vezetésnek a felmondópapírjait.
Amíg ő a polgármester, addig önkormányzati ingatlant csak pályázati úton lehet bérbe adni.
Sokoldalú, alkotó értelmiségi: matematikus, tankönyvszerző, könyvkiadó társalapítója, erotikus művek álneves szerzője, a bunyevác hagyományok őrzője. Borzalom, mondja, hogy a politikusok egyik nap ezt állíthatják az ország gazdasági helyzetéről, a másik nap meg azt. A koronavírus-járvány kezeléséről is van matematikai állítása.