#menekültügy








5,3 milliárd eurós felajánlást tettek a szíriaiak megsegítésére
 

5,3 milliárd eurós felajánlást tettek a szíriaiak megsegítésére

Ötödik alkalommal rendezték meg – ezúttal virtuálisan – azt a brüsszeli donorkonferenciát, amelynek célja Szíria népének támogatása volt. Több mint nyolcvan ország, nemzetközi szervezet vett részt az eseményen, a társelnöki feladatokat az Európai Unió és az ENSZ vállalta magára. A felajánlásoknak köszönhetően 5,3 milliárd eurót sikerült mozgósítani. Ebből 1,12 milliárdot az Európai Bizottság, 2,6 milliárdot pedig tagállami kormányok ajánlottak fel.

EUrologus EUrologus






Európai Bizottság: Az új magyar menekültügyi eljárás is sérti az uniós jogot
 

Európai Bizottság: Az új magyar menekültügyi eljárás is sérti az uniós jogot

Ahogy arra számítani lehetett, a tavaly bevezetett új magyar menekültügyi eljárási szabályok sem felelnek meg az uniós jognak az Európai Bizottság szerint. Ezért kötelezettségszegési eljárást indítottak Magyarországgal szemben, a kormánynak két hónap áll rendelkezésre álláspontjának elfogadtatására, ellenkező esetben az Európai Bírósághoz fordul a testület.

EUrologus EUrologus