Továbbra is az első osztályban játszhat az Olympique Lyon
A francia fociklubra azonban komoly megszorítások várnak.
A francia fociklubra azonban komoly megszorítások várnak.
A viharkároknak mintegy 10-12 százalékát okozzák fakidőlések, ágtörések.
A napokban bejelentették, hogy új, fix 3 százalékos kamat mellett támogatott hitelt kaphatnak az első lakásuk megvásárlását tervezők. Mindenkit az izgat, hogy megkaphatja-e a kérdéses kölcsönt. A Bankmonitor szakértői elkészítették az első kalkulátort, amely pár adat megadása mellett megvizsgálja, hogy jogosult lehet-e az érdeklődő a támogatott hitelre.
Az ország jelentős részének nem fér bele a nyaralás, de még azok közül is, akik el tudnak menni, a döntő többség számára ez pénzügyileg megterhelő.
Ez most a 10-30 ezer lakosú települések polgármesteri hivatalainak dolgozóit érinti.
Gulyás Gergely a kormányinfón további részleteket jelentett be az államilag támogatott, 3 százalékos kamatozású, szeptemberben induló hitelprogramra.
A rendszer az azonnali átutalások adatait figyeli.
Kisebb lett, mint tavaly, a GDP 3,9 százalékát teszi ki.
Egy év alatt 500 ezerrel többen lettek Magyarországon azok, akik Revolutot használnak.
„A családokra nehezedő nyomásra” tekintettel.
Éjszaka megjelent az az MNB-rendelet, amely megszabja, melyik banknak melyik kisebb településre kell bankjegykiadó automtaatát telepítenie még idén. A bankok cserélgethetnek, a lista így még változhat.
Mindenre gondoltak azok a banki csalók, akik a videónkban megszólaló áldozatokat átverték és milliókat emeltek le a bankszámlájukról. A bank eleinte sablonválaszokkal utasította el a panaszokat, aztán valami megváltozott. De hogyan zajlik egy ilyen kifinomult csalássorozat? Pitner Gábor filmjében a megkárosítottak mellett egy ilyen ügyeket képviselő ügyvéd és egy kiberbiztonsági szakember is megszólal.
Míg 1991-ben az egy főre jutó adósság 186 ezer forint volt, jelenleg már több mint 6,5 millió forint.
A jegybank szerint a háztartások hitelállományának összege 2,2 százalékkal közel 11,6 ezer milliárd forintra nőtt.
A kormány készpénztörvénye szerint a készpénzes fizetés az állampolgárok szabadságának záloga, a készpénzhasználati jog védelme pedig a személyes szabadság, adatvédelem és társadalmi igazságosság egyik alapköve.
Mostantól nem kell fél évet várnia annak, aki nem egészségügyi célra költené az egészségpénztári megtakarítását.
Egyre komolyabb kiadás autót venni, akár használtat, akár újat.