6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Ez most a 10-30 ezer lakosú települések polgármesteri hivatalainak dolgozóit érinti.
Július 1-től 15 százalékos, majd január 1-től újabb 15 százalékos béremelésben részesül nagyjából 100 ezer köztisztviselő, akik a közelmúltban sztrájkkal is nyomatékosították, milyen rosszul fizetik őket. Egy májusi kormányhatározat a 10 ezernél kevesebb lakosú településeken dolgozók béremeléséről szólt, ezt terjesztik most ki a 10-30 ezer lélekszámú kisvárosokra.
A kormányhatározat bevezetője méltányos emelésről szól, és méltatja „a helyi önkormányzatoknál folyó rendkívüli szakértelemmel végzett, magas szintű szakmai munkát”. Ennek elismerésére a központi költségvetés hivatali működéshez biztosított fajlagos támogatását 532 500 forint/fő összegben emelik most július 1-től – ez semmi másra nem fordítható összeg –, jövőre pedig a fajlagos támogatás 9 280 000 forint/fő összegre nő.
Néhány más, kisebb költségvetési átcsoportosítás is történt: a Központi Maradványelszámolási Alapból a Honvédelmi Minisztérium sportcélokra egy milliárd forintot kapott, az alapítványi egyetemek pedig működésükhöz újabb fél milliárdot. Az Igazságügyi Minisztérium állatvédelemre szánt keretéből 250 milliót átadnak az Agrárminisztériumnak a Magyar Falu Programra.
Három új magyar-szlovén közúti határátkelőről is döntött a kormány Szalafő – Hodos (Hódos), Bödeháza – Žitkovci (Zsitkóc) és Szentgyörgyvölgy – Motvarjevci (Szécsiszentlászló) között. Ezekre idén 186 millió, jövőre 3,8 milliárd forintot szánnak. Lesznek új közúti átkelőhelyek Romániával is, de ott még csak most adott felhatalmazást a miniszterelnök a megállapodásra. A helyszínek Geszt – Salonta (Nagyszalonta), Ura – Berveni (Börvely), illetve Nagykereki – Santăul Mare (Nagyszántó).
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.