Cuki állatokkal a boldog házasságért
A partner képe vetekedhet az állatos fotókkal.
A partner képe vetekedhet az állatos fotókkal.
Átlagosan három nappal hamarabb épülnek fel a Covid–19 okozta betegségből azok a páciensek, akik inhalálva budezonidot kapnak – legalábbis erről árulkodik egy brit kutatás.
A Perseverance folyamatosan küldi a friss fotókat a vörös bolygóról. A marsi kutatójárműről legutóbb egy olyan is visszaérkezett, ami rögtön beindított a találgatásokat.
A szakértők 400 alany bevonásával végezték a kutatást. Közben már vizsgálják, mi a helyzet akkor, ha egy harmadik oltást is kap a beteg.
Minél nagyobb egy hím gorilla, annál erőteljesebben tudja verni a mellkasát, hogy jelezze a barátoknak és az ellenségnek, mennyire hatalmas – állapította meg egy új kutatás, amely a gorillák kommunikációját vizsgálta.
A Bécsi Egyetem kutatói szerint a spenót és a saláta is jót tehet bélbaktériumok fejlődésének.
Tíz kilométeres kitörési oszlop szállt fel a vulkánból, a lakosságot hajókkal menekítik a közeli szigetekre.
Talajtani kutatók egy más országokban már jól bevált munkába fogtak: alsónadrágokkal nézik meg, milyen állapotú Magyarország talaja. A projekthez bárki csatlakozhat, nadrágot is kap.
A műtétet japán orvosok végezték, a beteg férjének és fiának tüdejét ültették be.
A tervek szerint május elején kezdheti meg hazafelé tartó útját a NASA OSIRIS-REx nevű űrszondája, amely a Bennu felszínéről gyűjtött mintákkal tér majd vissza a Földre.
Nem tudni, mi okozta a hirtelen szaporulatot.
A védőoltások előnyét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Abban ugyanakkor eltérés mutatkozik, hogy az egyes gyártók termékei milyen mellékhatást váltanak ki az emberből.
Középiskolai és egyetemi éveiről mesélt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Kommcast című műsorában Karikó Katalin, az intézményből indult, ma világszerte ismert biológus. A színes anekdotákkal fűszerezett beszélgetésből kiderül, hogy a tudós – akinek munkássága nélkül nem léteznének a koronavírus ellen védő legmodernebb vakcinák – milyen emberi és szakmai úton jutott el oda, hogy ma legfeljebb Puskás Öcsivel van versenyben a legismertebb magyar címért.
Donoros légcsőátültetést végeztek az Egyesült Államokban. Az orvosok szerint a szervátültetés reményt adhat azoknak a koronavírusos betegeknek, akiknek a lélegeztetőgép súlyosan károsította a légcsövét.
A 14 napos holdi éjszaka után a tervek szerint újabb 14 napon át lehet aktív a kínai Jáde Nyúl-2 holdjáró.
A 4000 éves alkotás hosszú időn át egy várárokban hevert, mire a kutatók újból rátaláltak. A rajta lévő jelölések komoly térképészeti tudásról árulkodnak.
Az Egyesült Államok egykori vezetői hasonlítanak egymásra.
Egy friss tanulmány szerint a növényfajok száma közel a felére esett a 66 millió évvel ezelőtt becsapódott aszteroida miatt.
Egy exobolygó körül szokatlanul sokszínű légkört fedeztek fel az olaszországi Galileo Nemzeti Teleszkóp (Telescopio Nazionale Galileo, TNG) segítségével.
Egy egyiptomi régészeti misszió bejelentette csütörtökön, hogy megtalálta a 3000 éves "elveszett aranyvárost", amelyet a homok temetett maga alá az ókori emlékekben gazdag Luxorban.