Olyan fotót készített a New Horizons a Naprendszer szélén, amilyenre még nem volt példa
A New Horizons űrszonda hétvégén 50 csillagászati egységre került a Földtől, ezt az alkalmat pedig egy történelmi fényképpel ünnepelte meg a NASA.
A New Horizons űrszonda hétvégén 50 csillagászati egységre került a Földtől, ezt az alkalmat pedig egy történelmi fényképpel ünnepelte meg a NASA.
A bölények menthetnék meg a spanyol erdőket a tüzektől, mivel a korábban a kihalás szélére sodródott, de manapság újra növekedő populációjú növényevő faj az erdők gyúlékony aljnövényzetével táplálkozik – hívják fel a figyelmet szakemberek.
Két orosz és egy amerikai űrhajóssal a fedélzetén biztonságosan visszatért a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) szombaton egy Szojuz űrhajó – jelentette be a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal.
Rekonstruálták az óceánok elmúlt 700 ezer évben történt hőmérsékleti változásait a Berni Egyetem klímakutatói. Eszerint az utolsó hét jégkorszakban a hőmérséklet három Celsius-fokkal emelkedett az iparosodás előtti, referenciaként használt érték fölé.
Ausztrál kutatók szerint az elhízottság a Covid-19 esetében komoly rizikóval járhat.
A kutatók emberi őssejteket juttattak be makákóembriókba, amelyek fejlődését 20 napig tanulmányozták. Aztán elpusztították őket.
Megérkezett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Orvosi Tudományok Osztályának ötödik hírlevele, melyben a várandósság és a vakcinák témakörében adnak higgadt magyarázatokat magyar kutatók. A hírlevelet most is Jakab Ferenc, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője szerkesztette.
Amikor elképzeljük az idegen bolygókon kialakult életet, valójában az általunk ismert életre gondolunk. De nem lehet a célunk csak az, hogy önmagunk egy változatát találjuk meg, mert így elszalaszthatunk valami egészen mást - figyelmeztet Sara Seager asztrofizikus. Részlet A világegyetem legapróbb fényei című könyvből.
A hírekben sokszor hallhatunk arról, milyen következményei vannak a klímaváltozásnak. A Google jól látható módon mutatja meg, melyek ezek.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (ELKH-CSFK) vezette azt a kutatócsoportot, amely megvizsgálta a parti szűrésű kutakból származó csapvizek összetételét Budapesten és környékén. Tanulmányuk szerint a csapvizekben kimutatható rendkívül alacsony gyógyszer-koncentrációnak nincs humánegészségügyi kockázata, a vegyületek jelenléte a közép- és hosszú távú vízbázisvédelem szempontjából ugyanakkor figyelmeztető jel a szakemberek számára.
A vizsgálatok szerint a variáns 2,5-szer fertőzőbb, mint az eredeti koronavírus.
A malac és a majom esetében már működik a szerkezet, hamarosan az emberen is kipróbálhatják.
A jégtömegek is képesek mozgásra, noha nem akkora sebességgel, hogy az szemmel érzékelhető legyen. Egy hóval borította rész Alaszkában lassan rácáfolhat erre.
Az amerikai tudósok szerint a Harpegnathos saltator fajba tartozó hangyák képesek arra, hogy a kolónia fenntartása érdekében radikálisan megváltoztassák a testük felépítését.
A búzacsírában, diófélékben, gombákban és a férfiak ondójában megtalálható természetes anyag, a spermidin javítja az emlékezőképességet – legalábbis az ezzel etetett idős egerekben és legyekben.
Több tudományos szakértő és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a ritka vérrögképződésről szóló esetek ellenére továbbra is használatra javasolja az AstraZeneca oltását, mivel álláspontjuk szerint a koronavírus önmagában is veszélyesebb. Ezt egy újabb vizsgálat is igazolni látszik.
A zajszennyezés hosszú távú kockázatot jelent a fák és más növények számára, a hatás pedig a zajforrás megszüntetése után is fennmaradhat – derül ki egy amerikai kutatásból.
Az örömkiáltás erőteljesebben aktiválja az emberi agyat, mint a riasztó sikoly - állapították meg zürichi kutatók.
A légyfajt néhány éve fedezték fel Koszovó egyik nemzeti parkjában, de a tudósok csak most, a pandémia miatti karanténidőszak alatt adták neki a Potamophylax coronavirus nevet
Két vadon élő óriáspanda vérre menő összecsapását sikerült lefilmezni a vadvédelmi hatóságoknak egy kínai természetvédelmi területen.