Vilmos herceg tankba ült az észt–orosz határ közelében, látogatása komoly üzenettel bír – fotók
Két napra Észtországba utazott a brit trónörökös, ahol brit katonák mellett többek között Ukrajnából menekült gyerekekkel is találkozott.
Két napra Észtországba utazott a brit trónörökös, ahol brit katonák mellett többek között Ukrajnából menekült gyerekekkel is találkozott.
Három hete váltják egymást a viharok az Ibériai-félszigeten, és az előrejelzések szerint további esők jönnek.
A rendőrség terrorellenes ügyosztálya vizsgálja, miért gyulladt ki a repülőtér áramellátását biztosító alállomás.
A Bundesrat is megszavazta az alkotmánymódosítást, amely megengedi, hogy a védelmi kiadásokat akár hitelből is finanszírozzák. Friedrich Merz kormánya felhatalmazást kapott a nagyszabású fegyverkezési program megvalósítására.
A 19 éves fiút november óta kórházban ápolták.
Egy vallási csoportban ismerkedtek össze, ahol a nő mentorként dolgozott.
Izrael történetében ez az első alkalom, hogy menesztették a Sin Bét főnökét.
Míg Donald Trump első mandátuma idején a tulajdonos Jeff Bezos az ellenállás fészkévé tette a patinás The Washington Post napilapot, most kitűzte a megadást jelentő fehér zászlót.
A média fölötti ellenőrzés próbaköve lehet Donald Trump számára az Amerika Hangja és a Szabad Európa pénzforrásainak elapasztása.
Zaporizzsját és Kirovohradot is támadták az oroszok az éjjel.
A gázvezetéket a Kurszki területen található Szudzsánál támadták, a várost nemrég foglalták vissza az orosz erők.
A latin-amerikai ország öt hónap alatt 31 tonna kokaint foglalt le a tengeren.
Zelenszkij szerint óriási hiba és „hatalmas ajándék lenne Oroszországnak”, ha Ukrajna NATO-tagsága lekerülne az asztalról, miként azt Putyin feltételül szabta.
Kijev sikeresen tesztelte a Neptun új nagy hatótávolságú változatát, amely egy orosz olajfinomítót talált el ezer kilométerre az ukrán területektől.
Orosz rakéták robbantak fel és egy olajraktár gyulladhatott ki az engelsi repülőtéren.
Szűk fél évet kaptak az ukránok, hogy orosz útlevelet kérjenek, akik ezt nem teszik meg, azoknak el kell hagyniuk az otthonukat.
Az ukrajnai békefolyamatokról és a fekete-tengeri hajózásról fognak tárgyalni a tervek szerint.
Amerikai és európai titkosszolgálati jelentések is arról szólnak, hogy szó sincs teljes bekerítésről a kurszki régióban, csak jelentős területvesztésről.
Minden eddiginél nagyobb hitelfelvétel lehetőségéről, s vele az alkotmány módosításáról szavazott kedden a német parlament alsóháza, a Bundestag.
A kanadai külügyminiszter személyesen járt közben az érdekükben, de nem enyhítették a büntetésüket.