Hat év börtönre ítélték egy orosz lap főszerkesztőjét
Kirill Martinovot nemkívánatos szervezet tevékenységének megszervezése miatt ítélték el. Az egyik ebből a Novaja Gazeta Európa, aminek a főszerkesztője.
Kirill Martinovot nemkívánatos szervezet tevékenységének megszervezése miatt ítélték el. Az egyik ebből a Novaja Gazeta Európa, aminek a főszerkesztője.
Miközben sok országban azt latolgatják, hogy saját bíborosaiknak van-e esélyük a pápaválasztáson, erre a kérdésre válaszolni már csak azért is nagyon nehéz, mert az elmúlt években kinevezett pápaválasztó bíborosok gyakran egymást sem igazán ismerik. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus, a Vigilia folyóirat főszerkesztője tájékozódási pontokat ad a katolikus egyház “hogyan továbbját” illetően.
Az egyházfő már vasárnap nagyon gyengének érezte magát, abban sem volt biztos, hogy a pápamobilban ülve végig tud haladni a hívek előtt.
A pápaválasztás rejtélyes folyamata Ferenc tolmácsolásában már-már emberközelinek tűnik. A halála előtt nem sokkal megjelent, Remény című önéletrajzában felidézte, hogyan élte meg a sorsfordító pillanatokat 2013 márciusában. Az akkori gesztusai már sejtették, milyen pápa lesz belőle. És szinte az utolsó pillanatig viccnek gondolta, hogy tényleg megválasztják.
A tragédiában meghalt Stefan Hrka édesanyja szerint a lépés csak olaj a tűzre.
Három másodperc telt el a fegyver előrántásától a lövöldöző ártalmatlanításáig.
A szervezet szerint Hollandia azért különösen vonzó célpont, mert számos nemzetközi szervezet székhelye található az országban, erőteljes támogatást nyújt Ukrajnának, otthont ad Rotterdam kikötőjének, valamint fejlett csúcstechnológiai szektorral rendelkezik.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint kínaiak harcolnak Oroszország oldalán az ukrajnai háborúban, Peking tagadja, hogy részesévé vált volna a konfliktusnak. Az ukrán és az orosz haderőben is szolgálnak külföldiek, de az utóbbiakat Moszkva veti be tömegesen.
A lista várhatóan bővülni fog egy sor másik államfővel, illetve miniszterelnökkel.
Az orosz hatóságok azért körözik Jekatyerina Barabasht, mert kritizálni merte az orosz hadsereget, és ezért akár 10 év börtönbüntetéssel is sújthatják.
Ilyesmi a háború első hetei óta nem fordult elő.
A pápa az együttérzést testesítette meg egy olyan világban, amely mindinkább az erő és a kegyetlenség kultúrájára épít. Sokan érezhetik most úgy, hogy nemcsak az egyház, hanem a világ is elveszített egy olyan vezetőt, aki képes morális iránymutatást adni. Ferenc pápa utolsó találkozója rávilágít arra, hogy mit veszíthetünk azzal, ha nincs, aki ellentartana az önző politika rombolásának.
Feleségével, Melaniával együtt érkeznek a római szertartásra – írta az amerikai elnök a Truth Social felületén.
A papírjaik rendben voltak, de nem foglaltak szállást tartózkodásuk teljes idejére, ezért letartóztattak, rabosítottak majd kiutasítottak két német tinédzser lányt Hawaiiról.
Az Auschwitz-túlélő, magyar-olasz író, akit az „életben maradt Anne Frank”-ként emlegettek meghatóan búcsúzott Ferenc pápától. Többször találkoztak személyesen, a pápa többször is bocsánatot kért a nácizmus tetteiért.
A pápa halála nem volt összefüggésben tüdőproblémájával. Agyvérzést kapott, kómába esett, majd összeomlott a keringése.
Május 5-e és 10-e között kezdődik a konklávé, ahol a 80 évnél fiatalabb bíborosok döntenek az új pápa személyéről.
Ferenc pápa halála miatt csúszik Carlo Acutis szentté avatása. A 2000-es években, leukémiában elhunyt fiú sportcipős, farmeres holttestét Assisiben őrzik.
A tüdőgyulladástól független lehet a pápa hétfő reggeli hirtelen halála olasz sajtóértesülések szerint.