A japán rendőrség szerint túl enyhék voltak a biztonsági intézkedések Abe Sindzó meggyilkolása helyszínén
Japánban ritkák az erőszakos bűncselekmények - nyilatkozta a japán rendőrség vezetője.
Japánban ritkák az erőszakos bűncselekmények - nyilatkozta a japán rendőrség vezetője.
Az Ukrajnát ért orosz agresszió is jól példázza, hogy a kelet-európai országok és a baltiak szuverenitása a NATO-tagságuk nélkül veszélyben lenne. Az Orbán-kormány által előszeretettel idézett amerikai realista külpolitikai iskola azt hirdeti ugyanis, hogy mindennél előbbre való a nagyhatalmi erőegyensúly.
Kijevbe utazna Ferenc pápa, hisz benne, hogy pozitív hatása lenne. Az utazás még nem biztos, de nincs kizárva, hogy még augusztusban megvalósul, ha a pápa egészségi állapota engedi.
A szigetország élén álló dinasztia inkább a hatalomra koncentrált a gazdaság helyett, aztán jött a Covid.
A magyar kormányfő azért nagyon ügyes, mert el tudja hitetni, hogy országa demokrácia. Hűvössé vált Oroszország és Kína viszonya. Válogatás világlapokból.
Úgy tűnik, az USA és Európa titokban már tárgyal arról, hogyan lehetne megegyezni Putyinnal, aki a Nyugat háborús kimerültségére támaszkodik, és egyelőre uralja a háborús narratívát, amit nem kellene hagyni - írja a Die Weltben Kornblum és szerzőtársa, Rüdiger Lentz, a német Aspen Intézet egykori igazgatója.
Ukrajna nagy erőkkel dolgozik azon, hogy újraélessze dunai kikötőit, ahonnan nagyobb tételben tud gabonát exportálni. A német kereskedelmi és ipari kamarák szövetsége közben amiatt aggódik, hogy az oroszok leállítják a gázszállításokat az Északi Áramlat 1 vezetéken. Eközben az oroszok már a tartalékosaikat mozgósítják.
Példátlan élelmiszerválság fenyeget a világban, a legsebezhetőbb országok Afrikában és Ázsiában vannak. Oroszország Ukrajna elleni agressziója csak tetézi a klímaválság és a járvány okozta gondokat.
Kalinyingrád miatt keményebb eszközök alkalmazását helyezte kilátásba Moszkva Litvániával szemben, az orosz külügyminiszter zokon vette a háború miatt kapott kritikákat.
A szolvén belügyminiszter szerint a migráció a modern társadalmak része, a politika feladata, hogy ez biztonságos keretek közt, legálisan történjen.
Hamarosan harminckét tagúvá bővülhet a katonai szövetség.
A parlament hat hónapot kapott a diszkriminatív jogszabály módosítására.
Alekszej Gorinov hosszú büntetése még a jelenlegi oroszországi háborús politikai légkörben is súlyosnak minősül.
A Legfelsőbb Bíróság által meghozott döntésen ugyan nem tud változtatni az elnök, de hatalmában áll kiadni olyan rendelkezéseket, amelyek megkönnyíthetik az abortuszt tiltó államokban élők hozzáférését a nem kívánt terhesség megszakítását szolgáló kezelésekhez.
Helyi idő szerint péntek délelőtt követtek el merényletet a volt japán miniszterelnök ellen.
A vallásának és kompromisszumteremtő képességének hála már három évtizede a libanoni parlament elnöke Nabih Berri, akit érinthetetlennek hívnak országában.
A klímaváltozás mellett a vízi létesítmények és az infrastruktúra elhanyagolása is hozzájárul a mostani hatalmas szárazsághoz. Ausztriában is van olyan tartomány, ahol nem törődtek az olyan természeti katasztrófák veszélyeinek mérséklésével, amilyen a mostani pusztító árvíz volt Karintiában.
A volt japán miniszterelnök öt és fél órával a merénylet után vérzett el.
Japánt sokkolta a volt kormányfő meggyilkolása: Abe Sindzó történelmet írt, népszerű és befolyásos volt, meg egyébként is, arrafelé nem szokás politikusokat ölni.
Ellentmondásokkal teli politikai korszak zárult le Nagy-Britanniában Boris Johnson lemondásával. A Konzervatív Pártnak most választania kell, hogy radikális változásokat támogatva visszatér a Brexit előtti, hagyományos konzervatív politika pályára, vagy megtartva bizonyos elemeket továbbviszi Johnson politikai örökségét.