Orbán Viktornak is tetszett, hogy kiakadt a Kormorán Zenekar, amiért a Tisza Párt használta az egyik számukat egy videóhoz
A miniszterelnök úgy érezte, hogy három magyar zászlóra is szükség van a Kormorán zenekar posztjának továbbosztásakor.
A miniszterelnök úgy érezte, hogy három magyar zászlóra is szükség van a Kormorán zenekar posztjának továbbosztásakor.
Tíz éve senkit sem érdekelt, most mindenki a fájdalmas indie folk balladát hallgatja.
Nagy Feró után Pataky Attila is megszakértette, hogy mit mondott Azahriah a Fidesz-szavazókról és a diktatúráról.
A visszavonult rocklegenda az absztrakt expresszionista alkotásokkal egy floridai csimpánzmenhelynek gyűjt adományt.
A Magyar Nemzet után most az európai uniós ügyekért felelős miniszter is nekiment a Sziget egyik fellépőjének. Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
Kanye West fellépése ellen több ezren tiltakoztak petícióban. A szervezők a médianyomásra és visszalépő zenészekre hivatkozva mondták le a fesztivált.
Szerdán megnyitotta kapuit az EFOTT a Velencei-tónál és több nagy név is fellépett már az első napon. Színpadon volt többek között T.Danny, Valmar, a Blahalouisiana, a 30Y, ByeAlex és a Slepp és Manuel is.
A koncerten fellépett a Metallica és a Guns N’ Roses is.
Amíg a saját állásfoglalását közvetíti, az ír rapegyüttes jöhet a fesztiválra.
Nagy Feró után Dopeman sem fukarkodott a kritikával.
Három év után új lemezt ad ki az Ónodi Eszter & the Open Pub, a HVG-n már meg is hallgatható.
A szörnyű hangosítás ellenére is emlékezetes koncertet adott vasárnap Budapesten Damon Albarn mintegy félszáz – afrikai, európai, amerikai – zenészből álló Africa Express nevű zenei projektje.
A nyitókoncerten, amellyel pénteken rúgták be az ajtót Cardiffban, a nemrég tragikusan elhunyt Diogo Jotáról is megemlékeztek.
„Kopj le, nem veszed el a lányomat” – szúrta közbe a zenész viccesen, amin mindenki jót derült.
Kid Cudi lesz a pénteki nap headlinere.
„Ez az aranyos, balhés hülyegyerek degeszre kereste magát, de szerintem fogalma sincs, mi is a baja” – mondta a zenész, akit Azahriah véglényezéséről kérdeztek.
„Elértük a határt, szürkeségben mi vagyunk élen” – énekli Zentai Márk, aki a Mörk leállása óta szólóban zenél. Az új dal címe Szabadon, és a részben a Pride felvonuláson forgatott klipje a HVG-n látható először.
Nem sokáig nyomhatta a Wonderwallt, Billie Joe Armstrong gyorsan elvette tőle a gitárt, és levezették a trollkodó fiatalt a színpadról.
A zenekar tagjai együtt maradnak, és új néven folytatják tovább.
Ez amiatt derült ki, hogy egy iszlamofóbia mellett érvelő izraeli-amerikai techszakértő vízumát is megvonták.