„Ha tiszta és józan lettem volna, nem lennék Ozzy” – Jön Ozzy Osbourne új, „cenzúrázatlan” önéletrajzi könyve
A memoár állítólag Ozzy utolsó gyónása lesz, amelyben nyíltan beszámol életének nehéz időszakairól és házassági válságáról is.
HVG
Ozzy Osbourne halála után néhány hónappal, októberben jelenik meg új önéletrajzi kötete, amelyhez az előszót özvegye, Sharon Osbourne írja majd – értesült a The Sun.
A Last Rites (Utolsó kenet) című könyvet közvetlenül a legendás zenész halála előtt fejezték be. A kötetben Ozzy többek között kendőzetlenül beszámol a Michelle Pugh fodrásszal való viszonyáról is, amely négy éven át, 2012 és 2016 között tartott. Az affér komolyan megrendítette a házasságát, aminek hatására Sharon olyan mélyre került érzelmileg, hogy öngyilkosságot kísérelt meg.
Egy, a kiadóhoz közel álló forrás elárulta: „Ez a könyv gyakorlatilag Ozzy utolsó gyónása, tele olyan vallomásokkal, amelyekben bocsánatot kér a viszonyáért.”
„Ozzy egész életében brutálisan őszinte volt, ezért úgy döntöttek, hogy egyetlen szót sem fognak megváltoztatni benne – még azokat sem, amelyek a fájdalmas időszakokról, illetve a Sharonnal való kapcsolatának megpróbáltatásairól szólnak” – jegyezte meg a forrás. Hozzátette: Sharon gyásza még nagyon friss, de a kiadó azt szeretné, ha ő írná meg a könyv előszavát.
Horrorfilmek iránti rajongás, kiábrándulás a hippikultúrából és egy szerencsétlen munkahelyi baleset is közrejátszott abban, hogy a Black Sabbath a heavy metal úttörőjévé vált.
Egy másik bennfentes szerint a könyv Ozzy sírfeliratát is tartalmazza. A zenész még korábban tréfásan azt nyilatkozta, hogy a sírkövére a következő feliratot szeretné: „A denevérnek szar íze van.”
„Ez persze csak vicc volt – Ozzy valójában sokkal mélyebb üzenetet akart sírfeliratként. A könyv ezt is felfedi majd” – ígéri a bennfentes.
A kiadó szerint a „kíméletlen, brutálisan őszinte, ugyanakkor meglepően életigenlő hangvételű” memoár megvilágítja, miért vált Ozzy nemcsak a metal keresztapjává és „a sötétség hercegévé”, hanem egy „modern kori népi hőssé és nemzeti kinccsé” is.
A könyv egyik részletében Ozzy állítólag így vet számot az életével:
„Sokan kérdezik tőlem: ha újrakezdhetnéd mindezt, a mai fejeddel, változtatnál valamin? Én erre azt mondom: k*rvára nem! Ha tiszta és józan lettem volna, nem lennék Ozzy. Ha normális döntéseket hoztam volna, nem lennék Ozzy.”
Ozzy Osbourne július 22-én, családja körében hunyt el 76 évesen, mindössze két héttel azután, hogy egy óriási metalünnep keretében elbúcsúzott rajongóitól. Számos egészségi problémája volt, többek között évek óta Parkinson-kórban szenvedett.
Két héttel a Black Sabbath nagyszabású búcsúkoncertje után meghalt annak énekese, a stílusteremtő zenész, a botrányhős, a tévésztár, az életmódtanácsadó Ozzy Osbourne.
A büntetővámokkal belépődíjat szed a világ legnagyobb piacára Donald Trump, ami kettős kockázatot hordoz: emelkedhet az infláció az USA-ban, és az ország nyomás alá helyezett partnerei szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat építhetnek egymással. Kérdés, hogy a világkereskedelem átformálása tartós, vagy csak az elnök mandátuma idejére szól.