Amikor Giorgia Melonit 2022 őszén miniszterelnöknek választották, megígérte, hogy alapvetően megváltoztatja Olaszország migrációs politikáját. Ennek egyik fontos eleme lett a menekültügyi eljárások kiszervezése Albániába, a két ország között született megállapodás lehetővé tette, hogy a már tengeren feltartóztatott migránsokat két erre a célra épített albániai központba, Shëngjinbe és Gjadërbe szállítják. Az olasz bírák, a mögöttük álló bírósági apparátus és a rendőrség közvetlenül a helyszínen intézték volna az eljárásokat – természetesen az olasz jog alapján. A cél az volt, hogy a csónakos menekültek soha ne lépjenek be az EU területére.
A valóság azonban másképp alakult: az olasz bíróságok megkérdőjelezték a menekültügyi eljárások jogszerűségét, mondván, azok alanyai menekültek, nem pedig illegális bevándorlók, és ekként kell ügyüket elbírálni. És többször is úgy rendelkeztek, hogy a bevándorlókat vissza kell szállítani Olaszországba. Emiatt a táborok hónapokig szinte üresen álltak, miközben a költségek messze meghaladták az eredetileg tervezett összegeket. A hatékonynak tervezett modellből egy olyan projekt lett, amely időközben több százmillió euró adófizetői pénzt emésztett fel.
Elszálló költségek
A központok építésére eredetileg 39 millió eurót szánt a Meloni-kormány. Ennek ellenére röviddel az albán-olasz szerződés megkötése után Rómának szinte meg kellett dupláznia a költségvetést. Végül a szerződések értéke meghaladta a 74 millió eurót, egy tábori ágyra lebontva 72 400 euró költséget számolva - ahogy azt a Follow the Money oknyomozó portál feltárta.
Ennek az összegnek a előteremtése érdekében a kormány különböző minisztériumok büdzséibe nyúlt: körülbelül tízmillió euró a védelmi költségvetésből származott, csaknem 16 milliót egy természeti katasztrófák és éghajlatváltozás kárainak enyhítésére létrehozott alapból vettek ki, és további több tízmilliót csoportosítottak át a minisztériumok között. Még az oktatás, a kultúra és az egészségügy területéről is átrendeztek pénzeket – mindegyikből körülbelül négymillió eurót. A kritikusok azzal támadták Melonit, hogy inkább gyengítette az oktatást, az egészségügyet és a katasztrófavédelmet, csak hogy a presztízsprojektjét finanszírozza.
Jogi akadályok és üres menekülttáborok
A kormány többek között azzal indokolta a drága projektet, hogy ezáltal hosszú távon költségeket lehet megtakarítani. A valóság azonban eddig másképpen alakult. Az eredeti koncepció, miszerint a menedékjog iránti kérelmeket teljes egészében kiszervezik, már korán elbukott a jogi normakontroll során. Az Európai Bíróság egyértelművé tette, hogy az albán táborokba küldött migránsokat végleges kiutasításuk előtt mégiscsak Olaszországba kell szállítani, hogy az EU jogszabályainak megfeleljenek.
Így történt ez az első, Shëngjinbe szállított migránsokkal is. A központok hetekig üresen álltak. Később ugyan használták őket, de nem a Földközi-tengeren elfogott emberek számára, hanem azokat őrizték is, akiket már Olaszországban fogtak el.
Amikor a két tábor 2024 őszén néhány napig működött, a művelet több mint félmillió euróba került – mindössze két tucat ember számára, akiket rövid idő után vissza kellett szállítani Olaszországba, hogy ott menekültügyi eljáráson essenek át.
Az Action Aid nevű civil szervezet és a Bari Egyetem számításai szerint a két albán központ tavaly őszig napi több mint 114 ezer euró kiadást jelentett az olasz adófizetőknek – annak ellenére, hogy nagyrészt üresen álltak. Az albániai menekültközpontok építése ágyanként körülbelül hétszer annyiba került, mint a hasonló létesítmények Olaszországban.
A Róma és Tirana közötti megállapodás történelmi okokból is kényes kérdés. Olaszország 1939-ben megszállta Albániát - így érthetően vannak, akik kritizálják, hogy ma ismét olasz ellenőrzés alatt álló intézmények működnek albán földön. Edi Rama miniszterelnök azonban a megállapodást a barátság jeleként mutatta be, és nemrég az olasz rádióadásban, a „Barátok és ellenségek” című műsorban kijelentette: „Az olasz-albán jegyzőkönyv azért létezik, mert mindig is különleges kapcsolatunk volt az önök országával.” Olaszország „sok alkalommal segített, még akkor is, ha nem kaptak érte semmit cserébe”. A kritikusok azonban inkább Rómának való alárendeltségről beszéltek.
Gazdasági szempontból elsősorban egyes albán cégek és szállodatulajdonosok profitáltak, akik építési megbízások és a rendőrök elhelyezése révén rövid távú bevételekhez jutottak. Az albán gazdaság egészére nézve azonban gyakorlatilag nem volt haszna a táboroknak, bár Edi Rama politikai üzenetet mégiscsak megfogalmazott vele, azt üzente Brüsszelnek, hogy Tirana hajlandó népszerűtlen feladatokat vállalni, hogy alátámassza EU-tagsági törekvéseit.
Még mindig példakép az EU számára az “olasz kiszervezés”?
Ezen kiábrándító eredmények ellenére a projektet európai szinten a mai napig figyelemmel kísérik. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke korábban dicsérte Meloni „kreatív megközelítését” és felszólította a többi államot, hogy tanuljanak a modellből. Tény, hogy több ország is megvizsgált hasonló koncepciókat: igaz, amikor Keir Starmer brit miniszterelnök Albániában lehetőségeket keresett, hogy Olaszországhoz hasonló lépéseket tegyen, elutasítást kapott. „Nem vagyunk rá felkészülve hogy hasonló megállapodásokat kössünk más országokkal. Nem jöhetnek ide mind az EU országai arra kérve minket, hogy oldjuk meg a migrációs problémájukat” – mondta Rama.
Az Európai Bizottság 2025 tavaszán javaslatokat terjesztett elő, amelyek megkönnyítenék a tagállamok számára az úgynevezett visszatérési központok létrehozását harmadik országokban. Bár ezek a tervek részletekben eltérnek az olasz kísérlettől, a lényegük ugyanaz marad: a menekültügyi eljárásokat és a kiutasításokat ki kell helyezni az EU területéről. Így az olasz modell, amely a gyakorlatban jogi és pénzügyi realitások miatt kudarcot vallott, mégis olyan vitát váltott ki, amely mára egész Európát foglalkoztatja.
Ez a cikk a Pulse projekt, határokon átnyúló újságírást támogató program keretében készült. Közreműködők: Gioanni Esperti (Il Sole 24 Ore, Olaszország) Ann Wiener (Der Standard Ausztria), Folk György (Eurologus/HVG, Brüsszel)
PULSE Projekt
A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.
