646 lóerővel debütált az eddigi legdurvább Smart
A 2,4 tonnás Smart #5 Brabus körülbelül akkora, mint egy Mercedes GLC és bőven kevesebb, mint 4 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást.
A 2,4 tonnás Smart #5 Brabus körülbelül akkora, mint egy Mercedes GLC és bőven kevesebb, mint 4 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást.
50 százalék feletti tartományba mozdult el a VOSZ Barométer az első negyedévben, a részindexek közül azonban több még mindig mélyponton áll.
A továbbfejlesztett Toyota GR Corolla egyedi aerodinamikai csomaggal és nagyobb nyomatékkal támad.
2024 februárjában a semmiből jelent meg Magyar Péter, egy hónappal később pártot alapított, az európai parlamenti választáson pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a Tisza a legnagyobb ellenzéki erő. A Google-kereséseket a Tisza azóta dominálja, az elmúlt hetekben azonban a Momentum és meglepő módon a Mi Hazánk is látható a statisztikában.
A gyülekezési jog korlátozása miatt szervezett tiltakozásokkal sikerült nyilvánossághoz jutniuk a Tisza hatalmasra nőtt árnyékában már alig-alig látszó kisebb pártoknak – és ez most még jól is jön az ellenzék megosztásában érdekelt Fidesznek.
Ezt azzal indokolják, hogy túl drága és a misszió már nem játszik semmilyen szerepet Koszovó politikai irányításában.
Ahány ember, annyi látásmód, mégis, vannak olyan általános szempontok, amelyeket követve a színeken keresztül vidámságot hozhatunk a családi fészekbe. És akadnak olyan színek is, amelyeket érdemes elkerülni, ha éppen az otthonunk kifestésére készülünk.
Túlzónak tartja a bankszámladíjak emelkedését Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A megoldások között az alapszámla kiterjesztése, illetve a számlaköltségekre érvényes árstop bevezetése is felmerült. Mekkora segítséget jelenthetnének ezek a lépések a vállalkozások számára? – a kérdésre Argyelán József, a Bankmonitor elemzési igazgatója válaszolt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől. Pedig már nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályi környezetnek való megfelelés is lépéskényszerbe hozza a cégeket.
A beszámolókészítés lázában égnek május végéig azon gazdasági társaságok, amelyek december végén zárják üzleti évüket. A tulajdonosok számára ilyenkor a legfontosabb kérdések egyrészt a cég jövőjével kapcsolatosak: milyen eredménnyel zárták az évet, fenntartható-e a növekedés, milyenek a beruházási tervek a jövőre nézve. Másrészt dönteni kell arról, mi legyen az eredmény sorsa: kiosztás vagy visszaforgatás. A társaság érdeke nem feltétlenül esik egybe a tulajdonosokéval ebben az időszakban, ezért az osztalék sorsáról körültekintően kell dönteni – hívja fel a figyelmet Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő, a TaxArt 2005 Kft. elsősorban hazai ügyfelekért felelős vezető cégtársa, az Adózóna szakértője.
Fejlett, költséghatékony és magas minőségű egészségbiztosítások a kis- és középvállalkozások számára is elérhetők, akár a teljes munkavállalói körre kiterjesztve, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakat jutalmazva ezzel. A hazai kínálatról Bánfai Zsolt, a Grantis tanácsadója, egészségbiztosítási specialista ad áttekintést, kitérve a választást befolyásoló fontosabb szempontokra is.
A hazai vállalkozások számára továbbra is az egyik legnagyobb kihívás, hogyan tudnak lépést tartani a gyorsan változó munkaerőpiaci környezettel. Ebben nyújt támogatást a GINOP Plusz-3.2.1-21-2021-00001 számú program, amely a munkavállalók és a vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítását célozza munkahelyi képzések támogatásával – a témáról Papadimitropulosz Alex, a Caprica Consulting Kft. ügyvezető igazgatója ad áttekintést.
A kedden este felmerült áramellátási hiba javítása jelenleg is tart.
A kanadai kormány bejelentése szerint egyben keretet dolgoznak ki a belföldi autógyártás fokozására és az ehhez szükséges beruházások számára.
Vannak, akik az első hetekben kiborulnak, mert úgy érzik, hogy örökre összekötötték az életüket egy olyan lénnyel, amit egyáltalán nem értenek meg.
Az Arsenal három, az Inter egygólos előnyből várja a jövő heti visszavágót.
Üzemkezdésre állhat helyre a közlekedés az M2-es metróvonalon.
A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatának megfelelően az OTP Bank, az MBH Bank és a K&H Bank is önkéntes árkorlátozási vállalást tesz.
F. Jánosnak azon a házon is csak haszonélvezeti joga van, amelyben lakott.