Rudas: többmilliós veszteség a női nap miatt

Négy millió forint körüli vesztesége származott az első egy hónapban a Budapest Gyógyfürdői Rt.-nek abból, hogy kedden és csütörtökön fél napig csak a nők használhatják a Rudas fürdőt - nyilatkozta Mogyorósi Ferenc, a cég osztályvezetője.

  • MTI MTI
Rudas: többmilliós veszteség a női nap miatt
A női napokon 31-80 között szóródik a látogatók száma, de volt már 124 vendégük is, miközben egy férfinapon átlagosan 600-800 közötti, vagyis egy fél napon 300-400 vendég keresi fel a Rudast - mondta Mogyorósi Ferenc osztályvezető.

Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy egyhónapos időszak után még nem kívánnak semmilyen következtetést levonni, így március végéig folytatódik a főpolgármester intézkedésére elrendelt kísérlet.

A nők több mint 60 év után január eleje óta kereshetik fel a felújított Rudas törökfürdőt. Demszky Gábor ugyanis decemberben egyeztetett azokkal, akik lakossági kezdeményezést indítottak, mert sérelmezték, hogy a Rudasban nincsenek kizárólagos fürdőzési napok a nők részére.

A főpolgármesteri egyeztetésen megállapodtak abban, hogy a tapasztalatokat három hónap múlva értékelik, s akkor a látogatói statisztikák alapján döntenek majd arról, hogy módosítják-e ezen a nyitvatartási renden.
 
Jelenleg kedden délelőtt és csütörtökön délután csak a hölgyeké a törökfürdő. A többi nap a férfiaké, míg vasárnap egész nap, továbbá pénteken és szombaton éjszaka pedig együttesen használhatják azt a fürdőruhás nők és a férfiak.

Mogyorósi Ferenc emlékeztetett rá, hogy a Rudastól egy villamos- vagy buszmegállóra a Gellért fürdőben minden nap üzemel az önálló női, illetve férfi gőzfürdő. A Királyfürdőben pedig hétfőn, szerdán és pénteken van kizárólagos fürdési lehetőségük a nőknek. A Gellértben egyébként a gőzfürdő látogatói az uszodát is használhatják, jegyezte meg.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.