Melyik városunkban a legdrágább az élet?

Szemétlerakó. Szőnyeg alá söprés

Mikulás napján 18 százalékos adócsökkentéssel lepte meg a város lakóit Kaposvár polgármestere. "Az önkormányzat igyekszik mérsékelni azokat a terheket - summázta a nagyvonalú gesztus ideológiáját -, amelyeket a kormány rótt az emberekre", ezért 2007-ben ingatlanonként több mint 800 forintot elenged a kommunális adóból. Azt azonban nem fűzte hozzá Szita Károly (Fidesz-MPSZ), hogy az önkormányzat 2007-ben 14 millió forinttal csökkenti a helyi tömegközlekedés támogatását, és ennek fejében a várható infláció több mint kétszeresével, 14,5 százalékkal emeli a viteldíjakat, sőt valamelyest még a járatokat is ritkítja.

A város vezetői tehát nemcsak azért döntöttek tarifaemelésről, mert nőttek a közlekedési költségek, hanem azért is, hogy forrásokat csoportosítsanak át a kommunikációs szempontból előnyös jótékonykodásra. Pedig a hatósági ármegállapítást szabályozó törvény világosan fogalmaz: az önkormányzatoknak a tarifák meghatározása során a valós ráfordításokat kellene figyelembe venniük. Ám ettől gyakran eltérnek, mindennapos gyakorlat ugyanis, hogy szociálpolitikai vagy éppen vagyongazdálkodási szempontokat mérlegelnek a helyi közszolgáltatások árának kialakítása során. Ez derült ki a HVG felméréséből, amelyet a 25 ezer lakosúnál nagyobb városok körében végzett (a táblázatot a HVG ma az utcára kerülő számában lehet megtekinteni).

A drága városok toplistáján előkelő helyet elfoglaló Pécs lakói például azért fizetnek borsos árat a távfűtésért, mert még nem modernizálták azt az erőművet, ahonnan a hőt vásárolják. Ennek gyökerei hat-hét évre nyúlnak vissza, amikor is a szocialista többség által irányított város pénzszűkébe került, ezért dobra verte a Pécsi Távfűtő Kft. (Pétáv) 49 százalékos üzletrészét. A vevő az amerikai érdekeltségű Pannonpower Holding Zrt. volt, amellyel az önkormányzat 2000-ben 14 évre kötött szerződést. Csakhogy ez elsősorban a vevőnek volt előnyös, akit csak 2010 után kötelez fejlesztésre. Pedig a kapcsolt áramtermelésnek köszönhetően egy-egy modern, gázmotoros erőműben jóval olcsóbban tudják előállítani a melléktermékként keletkező hőt, mint amennyiért a Pétáv jut hozzá az energiához a Pannonpowertől. Holott a távhő ára jórészt attól függ, mennyiért vásárolják az energiát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Ajka esete: ott ugyanis a szén- és faapríték-tüzeléssel működő Bakonyi Erőmű Zrt. adja példátlanul olcsón a hőt, így a pécsi ár negyedébe kerül a távfűtés.

A költségek azonban nem feltétlenül befolyásolják a döntéshozókat: Hódmezővásárhelyen például egy fillérrel sem emelték az egyébként a középmezőny alsó részébe tartozó víz- és csatornadíjakat. A polgármesteri pozíciójában októberben megerősített fideszes városvezető, Lázár János még augusztusban azzal büszkélkedett, hogy az önkormányzat jelképes összegért, 100 forintért visszavásárolta a korábban német kézre került víz- és csatornaszolgáltatót. A hivatkozási alap az volt, hogy a város számára előnytelen szerződés hosszú távon súlyos terheket rótt volna a lakosságra. Csakhogy a tranzakció részeként a helyhatóságnak a tagi hitelt is vissza kellett fizetnie a régi tulajdonosnak, aminek fedezetére a Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. 3,7 milliárd forint értékű kötvényt bocsátott ki, jóllehet a 19 milliárd forint éves költségvetésű város maga is 12 milliárd forintnyi adósság súlya alatt nyög. Ennek mértékét pedig az ellenzéki, szocialista Hernádi Gyula azzal jellemezte a HVG-nek, hogy "amennyiben egy nagy kiterjedésű olajmezőt találnánk a város alatt, az megoldaná a gondjainkat".

Struccpolitikáról tanúskodik a szentesi szemétdíj megállapításának módja is, a havi összeg ugyanis még az egyharmadát sem éri el a budapestinek. Igaz, az utóbbi tartalmazza a füstgázmosóval felszerelt szemétégető évi félmilliárd forintos karbantartási költségeit is. A mesterségesen alacsonyan tartott ár Szentesen szintén politikai döntés eredménye, amit nem is rejt véka alá a hulladékkezeléssel foglalkozó Városellátó Intézmény vezetője, Varga Sándor. A szentesieknek valószínűleg két év múlva, egy adagban kell elszenvedniük a drasztikus áremelést, miután 2009. január 1-jétől a lakossági szemetet már csak szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelő lerakókban lehet elhelyezni.

Általánosságban megállapítható, hogy a nagyobb településeken többnyire drágábbak a közszolgáltatások. Ezt részben az magyarázza, hogy a kisebb települések kevésbé kiterjedt közlekedési hálózatán olcsóbb a helyi járatokra szóló bérlet, és távfűtés híján egyéb, többnyire olcsóbb fűtési módokkal lehet kalkulálni. Budapest azonban nem feltűnően drága, ami részben szintén azzal magyarázható, hogy a fővárosi önkormányzat is hajlamos az árképzést szociálpolitikai megfontolásokkal vegyíteni. A közszolgáltató cégek "közérdekű felajánlásként" évről évre százmilliókat (a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. például 2007-ben 426 millió, a Főtáv Zrt. pedig 825 millió forintot) fizetnek be a Hálózat Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány kasszájába. A fővárosi hulladékkezelés vagy a távfűtés költségeibe így azt is bekalkulálják, hogy a politikusoknak legyen miből "jótékonykodniuk" a részben vagy egészben önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozásokon keresztül.

BKV-ellenőr. Jegyek és bérletek © hvg.hu

A kedvezmények túlburjánzása jellemző az egyik legdrágább településen, Makón is, ahol a háztartások több mint fele élvezi az önkormányzat gondoskodását. A szemétdíj esetében az abszolút győztes azonban Kaposvár és Szekszárd, ahol a háztartási hulladék elszállítása ingyenes, noha világos, hogy - az adókon vagy a többi tarifán keresztül - valakiknek állniuk kell annak a költségeit is. Viszont így legalább a hátralékosokkal nem kell bajlódni, akiknek a hulladékkezelés esetében különösen népes táboruk van: országos átlagban a fizetésre kötelezettek csaknem 20 százaléka sorolható ide.

A sikeres és tőkeerős befektetők még a helybéliek rezsiköltségeihez is hozzájárulnak - ez is kiolvasható abból, hogy a 100 ezer fősnél nagyobb települések közül Székesfehérvárott, a 25 ezer fősnél nagyobbak között pedig Jászberényben kell a legkevesebbet fizetni a közszolgáltatásokért. E két településen ugyanis elsősorban a jelentős iparűzésiadó-bevételnek köszönhetik a lakosok az alacsony tarifákat. Székesfehérvárott az egy főre jutó helyi adóbevétel 2004-ben 58 ezer forint volt, Jászberényben pedig 56 ezer a pécsi 35 ezerrel, a debreceni 40 ezerrel vagy a komlói 14 ezerrel szemben. Budapesten pedig csaknem 100 ezer forint, ami szintén közrejátszik abban, hogy a főváros megúszta a legdrágább város titulust. Ám ahol nincs olyan kiemelt befektető, mint Jászberényben az Electrolux - amelynek az egyik legfontosabb európai gyártóbázisa van a városban -, ott inkább a közműdíjakon, mintsem az adóztatáson keresztül fizettetik meg az adott szolgáltatást, mi több, esetenként még a város működtetésének egyéb költségeit is. Ahol pedig se pénz, se posztó - nincs befektető, és a lakosság terhelhetősége is korlátozott -, ott az állami mentőöv segít abban, hogy a díjakat és az adókat is alacsonyan tartsák: mint önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzat, Miskolc 2006-ban 471 millió forint költségvetési támogatást kapott.

A legolcsóbb városok közé tartozó Jászberényben a víz ára különösen alacsony, és a mindössze 30 ezer embert ellátó szolgáltatónak még így is van 5-7 százalékos nyeresége. A Jászberényi Vízgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója, Papné Berkó Aranka ezt elsősorban a saját mélyfúrású kutaknak és az alacsony béreknek tulajdonítja. Habár az ellátottak száma jelentős mértékben befolyásolja a víziközművek nyereségességét, a háromszor annyi fogyasztónak szolgáltató Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. csak banki kölcsönökkel tudja fenntartani fizetőképességét, miközben egy köbméter vízért a jászberényi ár csaknem négyszeresét zsebeli be. A salgótarjániak ugyanis saját víztermelés híján, köbméterenként 248 forintért veszik át a vizet a regionális állami vízműtől, és ezt csak tetézi az elavult hálózat fenntartásának költsége.

A választások jegyében eltelt 2006-os esztendő után nem véletlen, hogy egyszerre zúdul a fogyasztók nyakába a gáz év közbeni drágulásának vagy az általános forgalmi adó szeptemberi emelésének a továbbhárított, immár a közüzemi díjakra is kiterjedt hatása. A szolgáltatók ugyanis 2006-ban hiába kezdeményezték a veszteségeiket mérséklő díjemelést, a népszerűtlen intézkedéseket a helyi képviselő-testületek kormánypárti és ellenzéki tagjai teljes egyetértésben utasították vissza. Ezért idén január 1-jétől nem ritka a távhő 50-60 százalékos, a helyi tömegközlekedés 15-20 százalékos, valamint a víz-, a csatornaszolgáltatás és a szemétszállítás 10-15 százalékos drágulása sem, holott a kormány, de még a nála pesszimistább jegybank is csak 6,2, illetve 6,9 százalékos inflációt prognosztizál. A helyhatóságok elszántsága még a gazdaságkutatókat is meglepte, akik az infláció újabb megugrásával csak azért nem számolnak, mert az egekbe szökő közüzemi árak spórolásra kényszerítik a fogyasztókat, ami határt szab a további drágulásnak.

SZABÓ YVETTE