Történelmi csúcsok és történelmi összeomlás: van mire emlékezni március elején

A napokban két jeles évfordulóra is emlékeznek a világ befektetői. Egy éve, március 9-én a világ tőzsdéi sokéves mélypontra zuhantak, míg kereken tíz évvel ezelőtt a Nasdaq történelmi csúcson járt. A befektetők szerint nem biztos, hogy tanultunk a leckékből.

  • MTI MTI
Történelmi csúcsok és történelmi összeomlás: van mire emlékezni március elején

Az „S&P 500” 2009. március 9-én 12 és fél éves mélyponton – 666 pontos mélységben – zárt, innen a 2010-es csúcsig (amelyet január 19-én ért el) 70 százalékot emelkedett. Az index 2009 egészében mindössze 23 százalékos pluszt könyvelt el. A Dow mutatói hasonlóak: a tavalyi egész évet tekintve 19 százalékos az emelkedés, március 9-e és az idei csúcs között azonban már ennél a benchmarknál is 64 százalékos az emelkedés. A Nasdaq tavaly március 9-én hat és fél éves mélypontra zuhant – innen a 2010-es csúcsig 83 százalékot tudott a technológiai index emelkedni (a 2009-es eredmény: 44 százalék.) A Nasdaq persze még így is messze elmarad a tíz évvel ezelőtti szinttől: 2010. március 6-án az index (miután nap közben 5132 ponton is megfordult) történelmi csúcson, 5048 ponton zárt.

Tanultunk valamit a történtekből? – az elemzők véleményéről ad áttekintést az Ecoline.hu összeállítása.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.