Az 5 főt, vagy ennél több embert foglalkoztató vállalkozásoknál 2010. január–novemberben 1 millió 826 ezren dolgoztak, ugyanannyian, mint 2009 első tizenegy hónapjában. Januártól áprilisig a versenyszférában alkalmazásban állók létszáma minden hónapban alacsonyabb volt, mint az egy évvel korábbi, míg májustól folyamatos emelkedést mutatott.
A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 774 ezer fő volt, ami a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,5 százalékos növekedést jelentett.
Bruttó bér: 201 800 forint
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 201 800 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 205 700, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 196 500 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 2,0 százalékkal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 3,8 százalékkal nőttek, a költségvetés területén – az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak számának emelkedése miatt – 2,0 százalékkal elmaradtak az átlagkeresetek 2009 azonos időszakához képest.
Nettó bér: 132 300 forint
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 132 300 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97 200, a szellemi foglalkozásúaké 169 600) forint volt, átlagosan 7,5 százalékkal magasabb az előző évinél.
KSH