szerző:
Farkas Zoltán

Miután Matolcsy György, a magyar gazdaságpolitika konfliktuskereső irányítója összetűzött az uniós intézményekkel és a Valutaalappal, nem jósolható meg, hogy igazolódik-e víziója, felgyorsul-e a gazdaság. (A HVG január 8-i számában megjelent cikk reprodukciója)

„Ez a Matolcsy nem marxista?” – kérdezte bizalmasan a HVG munkatársától egy nemzetközi szervezet vezető tisztségviselője. A kérdésre a honi gazdaságpolitika irányítója a pénzintézeti és szektorális különadók kivetésével, a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer elleni támadással és nem kevésbé annak megideologizálásával szolgált rá. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csaknem fél év alatt magára haragította a Nemzetközi Valutaalap küldöttségét, kivívta az Európai Unió és az Európai Központi Bank kritikáját, és neki is része volt abban, hogy a hitelminősítők leértékelték az országot. A Financial Times rangsorában – ír társával holtversenyben – ő kapta a legrosszabb osztályzatot az uniós pénzügyi vezetők között. 

A válságot és az arra adandó választ Matolcsy másként értelmezi, mint legtöbb európai pályatársa. Ez pedig már eddig is sokba került: a magyar államadósság növekvő kockázati felárával és a forint viszonylagos gyengeségével kell fizetni érte. Matolcsy törekvései és állításai az elmúlt két évtizedben nem nagyon igazolódtak, nem bizonyultak hatásosnak a 2000-ben kezdődött miniszterségének csodafegyverei sem. Nem úgy, mint az általa elutált bokrosi stabilizáció, amelyet követően a gazdasági növekedés felgyorsult, és 1998-ban már 4,8 százalékot ért el. Az orosz és az ázsiai válság hozott ugyan némi lassulást, de azt fegyelmezett pénzügyi politikával az Orbán-kormány átvészelte, és 2000-ben a gazdaság már ismét 4,9 százalékkal dübörgött. 

Ekkor cserélte le Orbán Viktor a további gyorsítás reményében Chikán Attila gazdasági minisztert Matolcsyra, aki a „belső motorok” bekapcsolásával, állami költekezéssel, majd nyílt osztogatással, nagyszabásúnak elgondolt infrastrukturális programokkal igyekezett megvalósítani grandiózus terveit. Ennek ellenére a növekedés 2001 második félévében 3,5 százalékosra fékeződött, amiben persze a nemzetközi dekonjunktúra is közrejátszott. A költekezés közepette az államháztartás egyensúlyi mutatóit pedig azzal a trükkel kozmetikázta az első Orbán-kormány, hogy egyre több közfeladatot – köztük a sztrádaprogramot – finanszíroztatott az állami kézben lévő Magyar Fejlesztési Bankkal, megkímélve a központi költségvetést. 

A második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztereként Matolcsy visszatért rögeszméjéhez: az egyensúlyt nem megszorításokkal, hanem gyors növekedéssel kell megteremteni, és így kell ledolgozni az államadósságot is. A fiskális akadályokat belátva azonban a nyáron már-már hajlott volna az adócsökkentés halogatására, több évre ütemezésére, ám Orbán megmakacsolta magát. A társasági és a személyi jövedelemadó mérséklésével kieső bevételeket azonban valahogyan pótolni kell, ezeket a kormánypárti frakciók súlyos pénzintézeti és szektorális adókkal ellentételezték. Gazdaságösztönzésre pedig mintegy 900 milliárd forintot teremtett elő a kormány – a magán-nyugdíjpénztári tagdíjakból és az azokban felhalmozott vagyonból. Ebből 2011-ben 94,5 milliárd forint a folyó költségvetési kiadásokra, 800 milliárd pedig nyugdíjfizetésekre megy el (e nélkül az utóbbi summával a központi költségvetésnek kellett volna kiegészítenie a Nyugdíjbiztosítási Alapot). 

A Matolcsy-féle recept így szól: a közterhek mérséklésével erőteljes kezdőlökést kell adni a gazdaságnak, akkorát, hogy 2013-ra a növekedés már meghaladja az 5 százalékot. Jöjjön létre négy év alatt 400 ezer, tíz év alatt egymillió új munkahely. A pezsgés következtében két-három év múlva az adócsökkentés ellenére is jusson elegendő bevételhez az állam, addig pedig az extraadók és a magánnyugdíjpénztárakból átszipkázott tagdíjak támasszák alá a költségvetést. Ám az utóbbi megoldást sem Brüsszel, sem az IMF, sem a hitelminősítők nem tekintik fenntartható, érdemi hiánycsökkentésnek. Mint ahogy a jelek szerint azt sem méltányolják, hogy a későbbi járandóságokra félretett magán-nyugdíjpénztári vagyon egy részét az Orbán-kormány az államadósság apasztására fordítja. Ellenkezőleg, a reformok híveit egyenesen bőszíti a lépés. Így torzult az államadósság kinövésének programja már a kezdet kezdetén a felhalmozott megtakarítások felélésévé. 

Kormányzati körökben – a kormányfőt is beleértve – egyre többen beszélnek róla, hogy ez a pálya fölöttébb kockázatos. Az egyik rizikófaktor mindjárt az, hogy a magyar állam pénzügyi védőháló nélkül maradt, mióta szembefordult a Valutaalappal. A második, hogy a különadók a vártnál erőteljesebben tompítják a növekedést, fogják vissza a beruházásokat. A harmadik, hogy az állam bevételi igényeihez viszonyítva túlzott mértékűnek bizonyul az adócsökkentés, és vagy a különadókat kell az ígértnél hosszabb ideig fenntartani, vagy új adókat kell kivetni – esetleg az alacsony kulcsokat kell ismét megemelni. 

A negyedik kockázat az, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítását az Alkotmánybíróság még mindig megtorpedózhatja; illetve, hogy a pénztári vagyon elköltése után ismét adóbevételekkel kell kiegészíteni az állami Nyugdíj-biztosítási Alapot. Az ötödik, hogy a rapszodikus és rögtönzésszerű lépések elriasztják a külföldi befektetőket és beruházókat, holott Matolcsyék azt álmodják, hogy Magyarország lesz Kelet-Közép-Európa legversenyképesebb állama, és – mint egy decemberi minisztériumi tanulmány fogalmaz – pénzügyi szolgáltatóközpontja. 

További, immár politikai bizonytalansági tényező a gazdaságban, hogy az itthoni és külföldi demokratikus tényezők megsokallják a független intézmények elleni támadásokat. A hetedik, részben ezzel összefüggő kockázat az, hogy Orbán és Matolcsy konoksága a magyar gazdaság fő finanszírozóit tartósan ellenük hangolja (bár 2011-ben valószínűleg még nem kell törlesztési gondoktól tartani, mert bőségesek a devizatartalékok). Súlyos kockázat rejlik még Matolcsy és Orbán voluntarizmusában, dacreakcióiban. Sőt, tőlük függetlenül, nem kevés zavart okozhat a bizonytalan világgazdasági környezet is. 

Nyerési eséllyel az a változat szolgálhat, ha Matolcsy víziója viszonylag hamar igazolódik. Ha valóban felgyorsul a növekedés, ha százezrével jönnek létre új, adózó munkahelyek, ha dől a pénz az államkasszába, a külföldi tőke pedig az országba, ha a különadók megszűnnek, ha a befektetői-finanszírozói bizalom visszatér, valamint ha Orbán és Matolcsy mai ádáz kritikusai – kül- és belföldön egyaránt – belátják tévedésüket, előítéletességüket. Ám egyelőre ténynek csupán az tekinthető, hogy az elmúlt húsz évben még egyetlen magyar kormánynak sem volt olyan rossz a nemzetközi megítélése, mint a mostaninak. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ferde a fal az új lakásban? Így egyenesbe kerülhet!

Ferde a fal az új lakásban? Így egyenesbe kerülhet!

Félnek a Twitternél, hogy álhírek lepik el a netet az EP-választásokkor, úgyhogy bevetnek egy új eszközt

Félnek a Twitternél, hogy álhírek lepik el a netet az EP-választásokkor, úgyhogy bevetnek egy új eszközt

Ungár Péter: Igen, meleg vagyok

Ungár Péter: Igen, meleg vagyok

Tömegkarambolt okozott egy autós az Üllői úton - keresi a rendőrség

Tömegkarambolt okozott egy autós az Üllői úton - keresi a rendőrség

Szerette a Vine vicces videóit? Most "feltámasztják", Byte néven jön az utód

Szerette a Vine vicces videóit? Most "feltámasztják", Byte néven jön az utód

Hétszeresére nőtt az önkormányzatok adóssága öt év alatt

Hétszeresére nőtt az önkormányzatok adóssága öt év alatt