hvg.hu: Strukturális reformokat, jelentős átalakításokat ígér Matolcsy György költségvetési reformjában, melyet kedden délelőtt jelent be a gazdasági miniszter. Az eddig kiszivárgott információk alapján lehet-e valódi strukturális reformokra számítani?

Békesi László: A közeljövőben nem látok esélyt strukturális reformokra, már csak azért sem, mert egyszerűen nem voltak olyan elmélyült szakmai műhelymunkák, amelyek képesek lettek volna ilyen jellegű költségvetési átalakításokat előkészíteni. Inkább csak sejthető, hogy vannak ötletek, amelyek közül négyet már félig-meddig megszellőztettek. Számítani lehet például arra, hogy 100 milliárd forintot lefaragnának a gyógyszertámogatásokból, hozzányúlnak a MÁV és a BKV támogatásához, szűkítenék az erőforrásokat a szociális ellátórendszerben és a munkanélküli segélynél, valamint átalakítanák az EU-támogatások elosztási struktúráját. Amellett, hogy a felsorolt intézkedések egyike sem tekinthető alapvető strukturális átalakításnak, ellentmond mindannak, amit e kormány eddig hirdetett, mármint, hogy a racionalizálás nem jelent a lakosság számára semmilyen többletterhet. E lépések jó része ráadásul teljesen irracionális is. A gyógyszertámogatások átalakításakor például képtelenség 100 milliárdot elvonni a szektorból anélkül, hogy vagy közel ennyivel emeljék a lakosság térítési díjait, vagy tovább sanyargassák az egyébként versenyképes gyógyszergyártó cégeket. Szükség van ugyan a közösségi közlekedési rendszerének megreformálására, de a támogatás csökkentése helyett inkább pénzt kéne tenni a rendszerbe, amíg nem modernizálják. Összegezve tehát kisebb kiigazítások minden bizonnyal lesznek, de afelől nincs kétségem, hogy mindezt a Matolcsytól megszokott bombasztikus jelzőkkel fogják propagálni, mint a „történelmi jelentőségű” lépések.

Békesi László miniszterként a parlamentben. A politikai érdekek mindig fontosabbak voltak

MTI

hvg.hu: Mégis, milyen átfogó reformra lenne szüksége most a magyar gazdaságnak?

B.L.: Ahhoz, hogy valódi reformokról beszélhessünk, két-három jelentős lépést kellett volna megtennie az Orbán-kormánynak megválasztása után, ám ezeket már elszalasztotta. Ahelyett ugyanis, hogy teljesen megreformálta volna, négy évre bebetonozta az önkormányzati rendszert, amikor 2010-ben változtatás nélkül rendezte meg a választásokat. Mindezt anélkül, hogy racionalizálta volna a 3200 települési önkormányzat működését, megszüntette volna a kiürült megyei önkormányzatokat vagy bármit is módosított volna a jelenlegi formájában életképtelen fővárosi konstrukción. Legalább ekkora problémát jelent, hogy az előre beígért adóreformot épp a visszájára fordította. Nemhogy csökkentették volna az államháztartás újraelosztási arányát – a jelenlegi 50 százalékról fokozatosan – minimum 10 százalékkal a négy év alatt és ezzel együtt az élőmunkára rakódó járulékokat, hanem csökkentették az szja-t és a társasági adót, pótlására pedig rendszeridegen és növekedést, beruházásokat fékező szektorális adókat vezettek be, illetve államosították a magánnyugdíjpénztárak vagyonát – ellehetetlenítve ezzel a nyugdíjrendszer távlati működését és lenullázva a lakosság hosszú távú megtakarítási hajlandóságát.

hvg.hu: Az elmúlt 23 évben volt-e példa valódi strukturális reformok megvalósítására? Ha igen, mikor, és mi volt az?

B.L: A modern adórendszer megteremtését szolgáló, Hetényi István pénzügyminiszter nevéhez köthető adóreform kidolgozására 1988. január elsején került sor. A következő két évben ennek a programnak köszönhetően létrejöttek a piaci típusú gazdasági átalakításnak a közgazdasági értelemben vett legfontosabb feltételei. Teljesen új költség-, bér- és adószerkezetet jelentett, amely lehetővé tette, hogy piaci alapokon lehessen megmérni a vállalatoknál a bér-, illetve a termelési költségeket. Elsőként csökkentettük drasztikusan a termelési és fogyasztói ártámogatásokat, próbáltuk a piachoz közelíteni az árakat, illetve a termelési költségeket. Ennek a két évnek a hozadéka még az értéktőzsde és a kétszintű bankrendszer megteremtése, a jegybank kettős – hitelezési és üzleti banki tevékenységhez köthető – monopóliumának megszüntetése. Ekkor jöttek létre a kereskedelmi bankok, megindult a pénzügyi rendszerben a verseny. Megkezdődött az állami tulajdon leépítését szolgáló jogrendszer megteremtése, többlépcsős, privatizációs lépésekre került sor. E korszak forradalmi jelentősége abban állt, hogy megteremtette a piaci típusú gazdaság jogi és közgazdasági feltételeit, megkímélve ettől a feladattól a szabad választásokat követő első kormányt.

Békesi László visszatekint

HVG

hvg.hu: Egy ilyen reformot nehéz lehetett felülmúlni. Sikerült a későbbiekben?

B.L.: A következő ciklusban, vagyis az 1990 és 1994 közötti időszakban nem. Az elkerülhetetlen változtatások mellett ugyanis olyan stratégiai hibákat követtek el a kormányon lévők, amelyeket a magyar gazdaság azóta is nyög, és akár még évtizedekig szenvedheti a hátrányait. A politika abszolút rátelepedett a gazdaság átalakítására. Egyik napról a másikra, politikai megfontolásból felszámolták a kelet-európai piacokat, Magyarország befagyasztotta, gyakorlatilag felszámolta a külkereskedelmi kapcsolatokat, nemcsak Oroszországgal, hanem a volt szovjet köztársaságokkal is. Egyetlen rossz döntéssel lényegében egymillió munkahelyet dobott ki az ország. Csakhogy ezek a piacok vették fel a tömegtermelésre berendezkedett ipar, mezőgazdaság és élelmiszeripar közepesen fejlett termékeit. E piaci kapcsolatok megszűnésével ezek a kapacitások leépültek, a Magyarországon előállított gyártmányok nem bizonyultak versenyképesnek a nyugat-európai piacon. A külkereskedelmi kapcsolatok felrúgásával még nem ért véget a kisgazda ámokfutás. Következett a nagyüzemi mezőgazdaság szétverése és az akkor már jól működő szövetkezeti gép- és eszközállomány szétrablása, elkótyavetyélése. Míg a nagyüzemi mezőgazdaság még évekig képes lett volna kiszolgálni a kelet- és talán még a nyugat-európai piacokat is, az újonnan kialakított öthektáros kisparcellákra épülő családi gazdaságok sem önmagukat működtetni, sem fejlődni nem voltak képesek. Végül ennek az időszaknak talán a legnagyobb tévedése a természetbeni kártalanítás a korábbi erőszakos államosítás miatt. Ez, bár politikailag és morálisan indokolt és megalapozott döntésnek tűnt, gazdasági értelemben gyakorlatilag öngyilkosság volt. A privatizációs intézkedések részeként indított kárpótlási akciók óriási méretű spekulációt váltottak ki. Az akkori tulajdonosok névleges kárpótlási jegyekkel jogosultakká váltak az akkori állami gazdaságokban és szövetkezetekben részesedést szerezni, de a tőkehiány miatt gyakorlatilag elkótyavetyélték az állami vagyon nagy részét. E három rossz döntésnek köszönhető egyebek közt az alacsony foglalkoztatottság, a visszaeső GDP, illetve a mezőgazdaság ilyen mértékű leépülése.

Ebből a másfél millió munkahely elvesztése miatt drasztikusan visszaesett gazdasági helyzetből próbált meg kiutat találni az Antall-kormány 1990 és 1995 között. De nem ismerte fel, hogy az állami elosztás újabb növelésével a pénzügyi krízis szélére sodródott az ország, kezdetét vette az úgynevezett adósságspirál.

hvg.hu: Volt-e a kiút ebből a helyzetből? Sikerült-e a tanulni az elhibázott döntésekből?

B.L.: Erre az időszakra esett egy gyökeres stabilizációs program kidolgozása, amelyben én is részt vettem, és amelyet 8 hónapon keresztül nem engedett a Horn-kormány végrehajtani. Nagyjából ez vezetett 1995 márciusában az én lemondásomhoz és Bokros Lajos meghatalmazásához. A Bokros-csomag annyiban különbözött az eredeti elképzeléseinktől, hogy kiegészült egy monetáris átalakítással. Ennek lényege az volt, hogy az addigi rögzített árfolyamról csúszóárfolyam-mechanizmusra tértünk át, amely a monetáris rendszert kiszámíthatóvá, az inflációs költségeket pedig mérsékelhetővé tette. Ez a sokat vitatott csomag hozta vissza Magyarországot a pénzügyi krízis széléről, s egyúttal csökkentette az államháztartás és a külkereskedelmi mérleg hiányát, visszaállította az ország gazdasági hitelességét, és lassú fejlődési pályára állította a magyar gazdaságot. Bár ennek előnyeit a ciklus végén a Horn-kormány már élvezhette volna, nem nagyon tudott velük mit kezdeni, számos intézkedésével ugyanis önmagát lehetetlenítette el.

hvg.hu: Hiába volt Bokros-csomag, jótékony hatásait alig élvezhette egy-két évnél tovább az ország. Az első Orbán-kormány más utat választott. Később a szocialisták sem tértek vissza a Bokros-féle filozófiához. Miért?

B.L.: Az 1998-ban megválasztott első Orbán-kormány a ciklus első két évében ugyan következetesen folytatta azt a gazdaságpolitikát, amelyet megörökölt. Próbálta megőrizni az egyensúlyt, nem engedte, hogy még jobban eladósodjon az ország, a gazdasági hatékonyságot tekintette prioritásnak. Aztán jött a 2000-es év, amikor egészen sajátos irányváltás történt a gazdaságpolitikában. A már akkor is Matolcsy György által vezérelt gazdaságpolitika a belső piaci kereslet élénkítésével szerette volna dinamizálni az akkori gazdaságot. Ennek szellemében nem az exportot és a beruházásokat igyekezett a centrumban tartani, hanem növelte a hazai keresletet, így a béreket és az állam kiadásait is. Ezzel az úgynevezett „a saját lábunkra állunk és előremenekülünk” stratégiával kívánta a kormány megteremteni a hosszú távú egyensúlyt. Nevezetesen azzal, hogy száz százalékkal emelte a minimálbéreket, majd a közalkalmazotti béreket, ezzel párhuzamosan elindított egy eszement lakástámogatási programot, illetve a kormányhoz közel álló gazdasági szereplők támogatását finanszírozó Széchenyi-tervet. A ciklus végére már nőtt a deficit, az államadósság, és drágult az ország finanszírozása is. Ezek után győzött 2002-ben az MSZP.

A szocialista párt, győzelme után – saját legitimitási problémáinak elhárítására – az úgynevezett jóléti rendszerváltás programját igyekezett megvalósítani. Figyelmen kívül hagyva a magyar gazdaság teljesítőképességét, pótolni próbálta az elmúlt 12 évben felhalmozódott lakossági várakozások és követelések jelentős részét. Növelte a közalkalmazottak és köztisztviselők létszámát, leépítésük helyett bérüket 50 százalékkal emelte, kiegészítette a Fidesz által jegyzett ésszerűtlen lakásépítési programot, s folytatta a Széchenyi-tervet. A belső piac által vezérelt gazdasági növekedés intenzív folytatásával a politikai babérok learatása volt az MSZP célja. De ilyen gazdaságpolitika megvalósításával egy erőforráshiányos, kicsi piacú, alacsony versenyképességű gazdaság esetében – és a magyar gazdaság ilyen – csak eladósodni lehetett, miközben az adósság törlesztéséhez szükséges feltételek – nagyarányú lakossági megtakarítások, korlátlan befektetői bizalom az ország iránt – hiányoztak Magyarországon. Emiatt aztán újra kiéleződött az egyensúly-hiány problémája: 2006-ra 10 százalék fölé emelkedett az államháztartás és a 8 százalékot is meghaladta a folyó fizetési és a külkereskedelmi mérleg hiánya, finanszírozhatatlanná vált a felhalmozódott adósságállomány. Magyarország így immár másodszor tért vissza arra az eladósodási pályára, amelyre1985 és 1986 között lépett.

hvg.hu: Mit tett a soron következő Gyurcsány-kormány, hogy megfékezze az eladósodást?

B.I.: Az egyetlen megoldás az lett volna, ha Gyurcsány Ferenc égisze alatt drasztikus változásokat hajtanak végre, de attól való félelmükben, hogy végképp ellehetetlenül a rezsim, csak óvatos kiigazításokra tellett tőlük. Elkezdték ugyan megállítani az államadósság növekedését, sőt, megfordították a tendenciát, 2008-ra az államháztartási deficitet 11 százalékról csökkentették le, de az átfogó intézkedések elmaradtak. Nem valósult meg az adó- és az önkormányzati rendszer reformja, valamint az egészségügy és az oktatás finanszírozásának átalakítása. Ehelyett mindössze rendszeren belüli átcsoportosításokra került sor anélkül, hogy hosszú távon csökkentették volna az állami kötelezettségeket. Amikor pedig elkerülhetetlenné vált, akkor úgynevezett fűnyíróelven gazdasági kényszerrel értek el megtakarításokat, drasztikusan rontva ezzel az állami szolgáltatások minőségét mind az oktatás, mind az egészségügy, mind a kultúra és a sport területén. Nem vitás, hogy 1997 – a megkezdett, de be nem fejezett, jó irányú nyugdíjreform után – és 2009 között igazi strukturális reformra nem került sor. Az óvatos kiigazítások vezérelte gazdaságpolitika következtében a 2008 októberében kitört gazdasági válság a vártnál is nehezebb helyzetbe hozta az országot. A magyar gazdaságban ugyanis nem voltak tartalékok, túlzottan nagy volt a deficit, megszűnt a bizalom, és 2008 végére már pénzügyi csőd fenyegette az országot. 2008 októberétől 2009 májusig egyetlen fillér állampapírt sem tudtunk értékesíteni se forintért, se devizáért. A kormány ekkor felismerte a problémát, megkötötte a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel az addig példátlan méretű, 20,1 milliárd forint összegű készenléti hitelszerződést, amely addig finanszírozta Magyarországot, amíg a nemzetközi pénzpiacok nem voltak hajlandók friss forrásokat biztosítani számunkra. Az eladósodás megfékezése már Bajnai Gordon kormányára várt.

hvg.hu.: Ez meglehetősen nagy feladat egy szakértői kormány életében, mely mindössze egy évre kapott megbízást. Hogyan értékelhető a tevékenységük?

B.I.: A szakértői kormányzás sikereként könyvelhető el, hogy az első 8 hónapban visszafordult az ország a pénzügyi csőd széléről. Ehhez az kellett, hogy a kormány jelentősen csökkentse a reálbéreket, redukálják az állami kiadásokat, befagyasszák a béreket a közigazgatásban, s nem utolsósorban csökkentsék a lakásépítési, illetve az ártámogatásokat. Így sikerült megfékezniük az adósságállomány növekedését és csökkenteniük a deficitet, és nyolcról négy százalék körüli szintre csökkenteni az államháztartási hiányt egy év alatt. A néhány hónapig működő szakértői kormány legnagyobb vívmánya a nyugdíjrendszer többlépcsős megreformálása, amelynek eredményeként legalább két évtizedre biztosították a rendszer fenntarthatóságát. Fokozatosan emelték a nyugdíjkorhatárt 62-ről 65 évre, megszüntették a 13. havi nyugdíjat, két lépésben szűkítették az automatikus nyugdíjemelés rendszerét és nem utolsósorban szűkítették a rokkantnyugdíjazás feltételeit. A szakértői kormány égisze alatt további érdemi változtatásokat vittek véghez a magyar adórendszerben. Öt százalékkal csökkentették a bruttó béreket terhelő járulékokat, ösztönözve a foglalkoztatást, s növelve a cégek versenyképességét. Elkezdték lineáris irányban fejleszteni a személyi jövedelemadót, 20-ról 25 százalékra növelték az áfát és az EU-s harmonizációnak megfelelően emelték a jövedéki adókat. Majd végül a kiegyensúlyozott terhelés érdekében megpróbálták bevezetni az egységes vagyonadót. Az irány jó volt, még ha a megvalósítás technikailag hibásnak bizonyult is.

Békesi László előad. Tőkét kéne vonzanunk

MTI

hvg.hu.: Most hol tartunk? Az eladósodási vagy az egyensúlyi pályához állunk közelebb?

B.I.: Az Orbán-kormány ugyan azt hirdette, hogy talpára állítja a gazdaságot, ehelyett sikerült a feje tetejére állítania. A Fidesz ismét a belső piac élénkítésével próbálta meg dinamizálni a gazdaságot, azt kérve az uniótól, hogy engedje meg az országnak a 6-7 százalékos hiány kialakulását. Az EU azonban ragaszkodott a 3-4 százalékos hiányhoz. Erre válaszul, ahelyett, hogy értelmes reformokba kezdtek volna, egyszeri jövedelemsarcot vetettek ki tetszőleges ágazatokra. Ez az intézkedés politikailag ugyan meglehetősen népszerű volt, ugyanakkor fékezi a magyar gazdaság fejlődését. Ezután a magánnyugdíjpénztárak ellehetetlenítésével egy időben államosították a magántulajdont a jogosultak bárminemű kártalanítása nélkül. Ez gyakorlatilag a magán-nyugdíjpénztári vagyon elkonfiskálását jelenti. Így Magyarországgal szemben a bizalmatlanság most legalább akkora mértékű, mint a 2008-as válság kezdetén, sőt, a piaci finanszírozás feltételei rosszabbak: lényegesen drágábban jutunk friss forrásokhoz, a hitelminősítők pedig negatív kilátásokkal a bóvli kategória alsó határa fölé sorolták a magyar adósságállományt. Ilyen körülmények között azt hiszem, az oly régóta várva várt „reformcsomag” csak csalódást okozhat. Nemcsak nekünk, közgazdászoknak, hanem valószínűleg a piacoknak is.

hvg.hu.: Melyek a magyar gazdaság fejlesztésének legnagyobb esélyei, ha a politikai máztól és kívánságoktól megszabadítjuk, és csak az ország adottságaiból indulunk ki?

B.I.: A belső kereslet élénkítésére alapozó jelenlegi magyar gazdaságpolitika súlyos egyensúlyrontáshoz vezet, miután csak rövid távon lehet állami akciókkal és gazdasági intervenciókkal növelni a gazdaság teljesítőképességét és fenntartani a még finanszírozható hiányt. Ez a gazdaságpolitika nem javítja a versenyképességet, nem növeli a beruházásokat, nem nyit új piacokat és hoz új megrendeléseket a gazdaság számára, így nem segíti elő az ország gazdaságának fenntartható fejlődését. A versenyképesség feltételeinek megteremtéséhez kezelhető mértékű egyensúlyhiányra, azaz deficitre, csökkenő államadósságra és kevesebb jövedelemelvonásra lenne szükség. Ehhez kisebb államra, kisebb adókra, így magasabb nettó jövedelemre, a beruházások, az innováció és a megtakarítások ösztönzésére, illetve versenyképes oktatási rendszer kialakítására lenne szükség.

Amikor a pénzügyi csőd széléről visszarángattuk az országot, akkor ezek az elemek megvoltak, de kibontakoztatásukra soha nem került sor, mert az egymást követő kormányok a rövid távú politikai népszerűség jegyében változtattak a gazdaságpolitikán. Jelenleg a sikeres gazdaságpolitika alapjai is megszűntek, se a fenntartható növekedésnek, se az egyensúly megőrzésének nincsenek meg a feltételei, de pillanatnyilag nem tudni, hogy ezen a helyzeten javít vagy ront-e az „új reformcsomag”. Most nem az a feladat, hogy kitaláljuk, hogyan tudunk Kínával versenyezni, hanem, hogy a további leszakadást megelőzzük.

Magyarország kicsi, erőforráshiánnyal küzdő nyitott gazdaság, amelynek se tartalékai nincsenek, se nyersanyaga nincs. Gazdaságpolitikai sikere egyedül az alkalmazkodóképességétől függ, és csupán azokon a területeken van esélye fejlődni, ahol képes bekapcsolódni a nemzetközi folyamatokba, akár al-, akár fővállalkozóként. Versenyezni leginkább a szolgáltatásokban tudunk, de csak ha megteremtjük a versenyképes oktatási rendszer alapjait. Az ostoba jövedelemelvonási rendszer ellenére az egyik legversenyképesebb terület a gyógyszeripar, ahol meggyőződésem szerint inkább preferálni, mint büntetni kéne a magyar gyógyszergyártókat. Szűk határok között, de érdemes lenne fejleszteni az idegenforgalmat és az egészségturizmust. De mindenekelőtt a legfontosabb az lenne, hogy a fejlett világból friss tőkét vonzzunk ide és elérjük, hogy a nálunk befektető cégek a profitjukat ne vigyék ki az országból, hanem újabb beruházásokba forgassák vissza.