Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Amikor 2009 márciusában a Szurgutnyeftyegaz megvásárolta az OMV pakettjét, s ezzel tulajdonrészt szerzett a Mol Nyrt.-ben, Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója elmondta: az ügylet több szempontból is meglepő, így például az általában többségi tulajdonra törekvő oroszok a tőzsdei ár kétszeresét fizették a részvényekért. Meglepőnek tűnt az is, hogy az oroszok a Mollal való előzetes egyeztetés nélkül vették meg a részvényeket, ráadásul a vevőnek eddig semmiféle külföldi aktivitása nem volt. Meglepőnek nevezte továbbá, hogy az ügylet előtt nem történt politikai egyeztetés, ami szokásos az oroszok részéről hasonló esetekben. Az elnök-vezérigazgató arra is rámutatott, hogy a vételár fillérre megegyezik azzal a "bekerülési költséggel", mint amennyibe az értékpapírok az OMV-nek kerültek. Mivel a Mol igazgatósága nem tudja, mit akar a Szurgutnyeftyegaz, pénzügyi befektetőnek tekinti – mondta Hernádi, de hozzátette, hogy mivel korábban semmilyen egyeztetés nem volt, barátságosnak semmiképpen nem tekinthető a lépés.
Az elmúlt bő két évben a Szurgutnyeftyegaz és Mol viszonya semmit sem változott. Az oroszokat – a cég átláthatatlan tulajdonosi szerkezetére hivatkozva – nem engedték be a Mol közgyűlésére, s különösen nem engedték, hogy hozzájusson a cég működése szempontjából fontos információkhoz. Ezt az igényét a Szurgut bíróságon sem tudta érvényesíteni. Mivel sohasem tárta fel lapjait, maradt a patthelyzet, ami elég alapot adott arra, hogy különféle összeesküvés-elméletek kapjanak lábra.
A legtovább ezek közül Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök európai energiapiaci terjeszkedési terveivel és a Szurgutban lévő állítólagos tulajdonrészével kapcsolatos hírek tartották magukat. Később azt lehetett hallani, hogy az oroszok a Nabucco-projekt belső információihoz akartak hozzáférni a Molon keresztül. Mindkét elképzelésben van ráció, de igazolni sohasem sikerült őket.
Az ügylet másik szála az OMV és a Mol vetélkedéséhez kapcsolódik, amely a közép-európai olajipari dominancia megszerzéséért folyt és folyik. Azok után, hogy az osztrákok nem voltak képesek megszerezni a magyar vállalatot, részben a befektetett pénzüket akarták visszakapni, részben a Mol helyzetét kívánták gyengíteni a tulajdonosi struktúra olyan megváltoztatásával, ami a Mol közép-európai tevékenységét gyengíthette volna. A magyar vállalat alapanyagforrásainak zöme ugyanis Oroszországban van. Az ottani magyar kutatási és kitermelési koncessziókkal kapcsolatban valóban voltak is kisebb nehézségek és nyomásgyakorlás a Szurgut érdekében, de ez a presszió végül mégsem ért el olyan szintet, ami a Mol menedzsmentjét addigi szilárd álláspontjának feladására kényszerítette volna.
A Mol-ügy lezárása az orosz félnek is mindinkább érdekévé vált, hiszen a gázszállítási ügyeket ez már nem érinti, s a cégből való kiszállás olyan üzleteket aktivizálhat, mint a paksi atomerőmű bővítésében való részvétel, akár a metrókocsi-szállításban való megjelenés, vagy a Malév-ügylet eredményes lezárása. Talán minden összefüggés nem kerül napvilágra, de az orosz-magyar gazdasági kapcsolatok nagy valószínűséggel ezután felélénkülnek. Így ideje volt ezt a tüskét kihúzni a köröm alól.
