Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány szeptemberben stratégiailag kiemelt jelentőségű céggé nyilvánította a Mal Zrt. Hamarosan megkezdődhet a cég reorganizációja.
A bankok támogatják a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. reorganizációs programjának végrehajtását. Az intézkedési csomagot mind a négy bank elfogadta a múlt héten és még karácsony előtt megküldik a cégnek kidolgozott feltételrendszert - közölte a timföldgyár vezérigazgatója szerdán.
Bakonyi Zoltán ezt arra reagálva közölte, hogy a kormány szeptemberben stratégiailag kiemelt jelentőségű céggé nyilvánította a Mal Zrt.-t, a Magyar Közlönyben legutóbb megjelent rendeletével pedig a cég kiemelt szerepét megerősítő szabályokról intézkedett.
Hangsúlyozta, hogy a Mal a korábbi kormánydöntés óta, az elmúlt négy hónapban is folyamatosan termelt. Két feltárósor jó hatékonysággal maximális kapacitáson működik, a piacok a reorganizációs terv végrehajtásához rendelkezésre állnak - tette hozzá.
A kormány most azt rendelte el, hogy a csődtörvény további három paragrafusát is alkalmazni kell a Malra.
Ezek azt rögzítik, hogy a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet, vagy az általa működtetett létesítmények nemzetbiztonsági védelem alá esnek, továbbá, hogy a társaság honvédelmi, rendvédelmi, haditechnikai, energiaellátási szempontból nemzetközi vagy országos jelentőségű, illetve a lakosság közműszolgáltatással való ellátása szempontjából stratégiailag kiemelt közszolgáltatást lát el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”