Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Oroszországban minden egyre többe kerül, ahogy nő az infláció és gyengül a rubel árfolyama más devizákhoz képest. Nem kivétel ez alól a banán sem.
A banán ára januárban átlagosan 70,8 rubel (1 rubel=4,35 forint) volt, 15 éve legmagasabb, és 48 százalékkal került többe, mint tavaly januárban.
Az orosz statisztikai hivatal 2000 óta követi a banán árváltozását, és azóta kilója eddig még soha nem került többe 70 rubelnél. A kivi, az ananász és a gránátalma szerényebben, 29 százalékkal drágult egy év alatt.
Oroszországban 1999 februárja óta nem látott nagyságú, éves alapon számolva 15 százalékos infláció volt januárban. Tavaly decemberben 11,4 százalékos, a múlt év első hónapjában 6,1 százalékos éves inflációt mértek. Az orosz pénzügyminisztérium azzal számol, hogy idén február végén 16 százalék feletti lesz infláció.
Oroszországban idén januárban 3,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak decemberhez képest, amikor 2,6 százalék volt a havi szintű növekedés. Januárban a legnagyobb mértékben, 5,7 százalékkal az élelmiszerárak nőttek decemberrel összevetve, ami az ukrajnai szakadárokat támogató orosz kormánnyal szemben bevezetett szankcióknak köszönhető.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.