„A munkaerőhiány egyik megoldása az lehet, ha az ország a fiatal szakemberek számára vonzó hely lesz, akár ide akarnak költözni, akár nem. Ez most a legfontosabb célunk. A mai fiatalabb generációk mobilabbak, nekik mindegy, hol laknak, és nekünk is, ha nálunk üzletelnek. Mi azt kínáljuk nekik, hogy itt

nincs bürokrácia, mindent azonnal el lehet intézni pár kattintással.

És ettől azt várjuk, hogy 2025-re 10 millióra emelkedik a lakosság most 1,3 milliós lélekszáma, a külföldön élő digitális állampolgárokat is beleszámolva” – mondja Kalle Palling, a Reform Párt parlamenti képviselője (aki egyébként csütörtökön éppen Magyarországon fog előadni az IVSZ konferenciáján).

Az átláthatóság és teljes digitalizáció felé következetesen lépdelő Észtország sztoriját az utóbbi években alaposan feldolgozta a nemzetközi sajtó, a balti állam igen sikeresen lavírozta be magát a „nagy orosz medve szomszédságában lévő, annak ellenpontjaként létező, modern posztszovjet kis állam” megnyerő pozíciójába. Akinek mégis újdonság lenne, csak felsorolásszerűen álljon itt pár irigylésre méltó eredményük:

• Ingyenes wifi fedi le az ország nagy részét (vidéken is)
• Régóta mindenki online adja be az adóbevallását, amely 5 perc alatt (tényleg) elkészíthető
• 2007 óta választani is lehet online, a szavazatot a világ bármely részéről le lehet adni
• A kormány ülésein már 2000 óta nincs papír, és lényegében az egész parlament sem használ papírt a működéséhez
• A gyógyszerreceptek és az egészségügyi bürokrácia is teljesen digitális, ott sem papíroznak
• Az iskolákban az osztálynapló és minden kommunikáció digitális
• A tervek szerint 2020-ra nem lesz készpénzhasználat az országban
• Minden gyerek 7 éves korától kezdve tanul programozni
• Az alkotmányban szerepel az internethez való jog, mert az a demokrácia egyik fontos csatornája
• A megosztásos gazdasági modelleket (Uber, Airbnb stb.) nem ellenzik, inkább támogatják, beillesztik a jogrendbe  
• A világon bárki igényelhet digitális észt tartózkodási engedélyt.

Minek kellene kétszer megadni ugyanazt az adatot?

A rendszer alapja, hogy 2002-től egy chipkártya szolgál minden állampolgár azonosítására. Az ID-kaart a 15 év felettiek számára kötelező, és szigorúan minden állami szolgáltatás erre épül. Nincsenek párhuzamos rendszerek, nincs külön tb-kártya, útlevél (az EU-ba), személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya, digitális aláíráshoz való kártya, banki tranzakciókhoz használható azonosító, de még városi buszjegy sem, mert ezt mind tudja az egyetlen kártya.

A helyiek számára ingyenes busz a belvárosban 2013. január 4-én.

MTI / EPA

Az állampolgároknak egy bizonyos adatot mindig csak egyszer kell megadniuk. Ha valaki köt egy biztosítást az új autójára, akkor egyetlen olyan személyes adatot sem kell közölnie, amit egyszer már valahol megadott, elég csak például az új autó meglétéről nyilatkozni. A pénzügyi tranzakciók szinte teljesen digitalizáltak, az éves adóbevallásnál mindenki kitöltve kapja a saját (elektronikus) bevallását, és ha ránézésre rendben találja a számokat, akkor 5-6 klikkeléssel el is intézte a kötelezettségét. (A rendszert technológiai oldalról korábban itt mutattuk be.)

Jégvakarónak indult, egészen más lett belőle

„Kezdetben az ID-kaart semmire sem volt jó, az emberek azzal viccelődtek, hogy az állam adott nekik egy jégvakarót az autóhoz. Most már azonban mindenre ezt használják. Azt szeretnénk elérni, hogy ne azzal kelljen foglalkozniuk, hogy mit csinál a kormány, hanem hogy a szolgáltatásokat vegyék igénybe” – mondja Palling.

A „mindent egyben kártyát” és a mögötte lévő rendszert sok kritika érte, mert a nagyfokú transzparencia miatt átjárhatóságot tesz lehetővé a különböző adatbázisok és használók között. Erre viszont az észtek egyrészt azt mondják, hogy a kártyán természetesen nincs semmilyen adat, csak a biztonsági kóddal együtt használható, másrészt a magánszférával kapcsolatos problémákra nem a rendszer bonyolításával, hanem éppen az átláthatóság további növelésével válaszoltak:

mindenki láthatja, hogy az adataihoz ki, mikor fért hozzá, és mit csinált vele.

 És ez egyelőre elégnek is tűnik.

„Sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, mert így mindenről azonnal értesülök, arról is, ha valaki csak megnézte valamelyik adatomat. Arról is tudok, amiről a papíralapú világban nem tudhatnék” – érvel Palling. A rendszer a visszaéléseket nagyon szigorúan bünteti, ezekből aztán nagy visszhangot kiváltó botrányok váltak. Amikor például

egy rendőrnő megnézte a szeretője rendőrségi adatait,

a férfi azonnal rájött, és balhét csapott. Amikor a választási kampányban egy képviselőjelölt csak egy pillantást vetett a potenciális szavazóinak bizonyos adataira, azonnal megbüntették. „Nem is értem, mit képzelt az idióta, itt nem lehet elbújni” – mondta akkoriban Linnar Viik, a kormány egyik tanácsadója. Ezek az esetek a papíralapú világban valószínűleg nem derültek volna ki.

Mindez nagyon szép, de van-e tényleges gazdasági haszna? – szegeztük a kérdést Pallingnak, ő azonban azonnal mondta a választ: „felmérések szerint az ország 1991-től számolt

hétszeres GDP-növekedésének egyharmada nem lett volna meg,

ha nem fekszünk rá az informatikára”. Az egy főre jutó észt GDP egyébként vásárlóerő-paritáson jelenleg 29 ezer 500 dollár, míg a magyar 26 ezer 900. A készpénz visszaszorulása és a tranzakciók (természetesen nem megadóztatott) elektronikus útra terelése is nagy költségektől menti meg az államot.

A fejlesztések mögött meglévő politikai konszenzus egyébként – Kalle Palling szerint – 2000 óta van meg, és részben a kényszernek is köszönhető. „Hamar rájött mindenki, hogy nekünk a faiparon és némi nehézgépgyártáson kívül semmi más kitörési pontunk nincs, csak az informatika” – mondja a képviselő.

Tallin belvárosában

AFP / RIA Novosti / Subbotin Sergey

Ahova viszont eljutottak, onnan magyar szemmel nézve most már egészen furcsa jövőkép sejlik fel. Az észtek ugyanis pont azzal küzdenek, mint mi, vagyis a születések alacsony számával és a szakképzett munkaerő hiányával, csak nekik éppenséggel megvan a tervük a megoldásra. Palling azt mondja, hogy a digitális állampolgárságot eddig (másfél év alatt) 10 ezren vették fel, ami azért nagy szám, mert tavaly csak 13 ezer gyermek született az 1,3 milliós országban. Vagyis virtuális módszerrel már a rendszer első évében megduplázták a nemzet gyarapodását.

A digitális tartózkodási engedéllyel rendelkezők persze nem laknak Észtországban, de ez az észteket nem zavarja, sőt, így még jobb is nekik. A „külföldi észteknek” nem kell fizikailag ott lenniük ahhoz, hogy a helyi gazdaság szekerét tolják: közülük 400-an már céget alapítottak, és 800 új munkahelyet hoztak létre – anélkül, hogy a tallinni kormánynak ez lényegében egyetlen eurócentjébe is került volna. És ez még csak a kezdet.

A digitális jelenlét sok unión kívüli vállalkozó és szakember számára különösen vonzó lehet,

hiszen ők egészen egyszerűen bejutnak az egységes piacra, ha virtuálisan letelepednek Észtországban.

Az észtek tehát nem a kivándorlással küzdenek, hanem a virtuális bevándorlásra teszik a tétjeiket, és ha valósággá válik, amit Palling mond, akkor a posztszovjet balti államnak 9 év múlva több potenciális adófizetője lesz, mint Magyarországnak. Azzal a megkötéssel persze, hogy – észt logika szerint – természetesen egy digitális állampolgár csak akkor fizet Észtországban bármilyen adminisztratív költséget, ha a cégéből jövedelmet vesz ki, egyébként a szabályok szerint gyakorlatilag semmibe sem kerül neki ez a kaland.